„Ma és a reformáció korában is valóság a rómaiakhoz írt levél üzenete: az életükre törnek azoknak, akik kiállnak Isten Igéje mellett” – mondta a konferencia megnyitásakor Zsengellér József. A KRE HTK dékánja a Róm 11,1–6 alapján hozzátette: a reformáció a hitvallások kora volt, amikor nem maradt más, mint olvasni az Igét, és hitet tenni róla. „Ma is hitvallásos helyzetben vagyunk, talán ma is ezt a szorongattatást, magányt érezzük. Talán nem véletlen, hogy pont most van a Második Helvét Hitvallás megírásának jubileuma, jövőre pedig azt ünnepeljük, hogy négyszázötven éve fogadta el az iratot a debreceni zsinat, így részei lettek az európai reformátusságnak” – tette hozzá a dékán.
Alkalmas időben
Az alkalmas idő, a kairosz kulcsfogalom a hitvallás kiadásának és fordításainak történetében is. Mint ismeretes, Bullinger magánhitvallása segítette III. Frigyes pfalzi választófejedelmet a német birodalmi gyűlésen megvédeni a református hit létjogosultságát. Ugyan nem jött létre ezáltal az óhajtott politikai egység, az irat mégis nagy egységnek lett alapja: az európai református egyházak hitvallásos egységéé. A magyar fordítás – akár csak az Institutióé – is alkalmas időben érkezett hazánkba: nagy szükség volt rá az ellenreformáció viharában a rekatolizáció elleni szellemi-lelki védekezéshez, a nemesek, főnemesek megerősítéséhez, különösen is Pázmány Péter Kalauzának megjelenése után. Később is fontos szerepe volt: eloszlatta az eretnekség vádjait, munkálta a protestáns felekezetek közötti megbékélést, irányt mutatott a pietista és a liberális teológia feszültségében, és a kommunista uralom alatt is megerősítést adott, és megélénkült iránta az érdeklődés a 20. században – mondta el a fordítások története alapján Buzogány Dezső. A kolozsvári teológiai professzor a fordítási nehézségek, következetlenségek kapcsán hozzátette: megérett az idő egy alaposabb fordításra, ami egyben hitvallás is. Mindez nemcsak szükséges, hanem – például a revideált újfordítású Bibliának hála – lehetséges is.
Elhatárolódni az eretnekségektől
A Második Helvét Hitvallás bevezetésében elhatárolódik számos eretnek mozgalomtól – de a szanaszét szabdalt keresztyénségben mégis ki a katolikus, azaz a Krisztus egyetemes egyházához kapcsolódó, és ki eretnek? A Második Helvét Hitvallás azt akarta kifejezni, hogy a legrégebbi, az egyetemes tanításhoz kapcsolódik, és a hit folytonosságát keresi, ha kell, az apostoli folytonossággal szemben is. Bullinger elutasította a kongregacionalizmust: szerinte minden gyülekezet teljesen egyház, de nem a teljes egyház. A helvét egyház egyedi ekkleziológiai sajátossága, hogy nem pünkösdre teszi az anyaszentegyház születését, hanem vallja: egyház mindig volt, és mindig lesz, az ószövetségi Izráeltől egészen a mennyei, diadalmas egyházig – erről beszélt Szűcs Ferenc professzor emeritus a konferencián.
Felvetődött a kérdés, kik is a szentek: a kanonizáltak, vagy maga a teljes üdvözült sereg? Vajon a szentség tagadása nem a felvilágosodással jött-e, azaz nem esik-e kívül a református hitvallási hagyományon? A katolicitásfogalom sem egységes: jelent egyrészt összekapcsolódást, másrészt Róma és Péter tekintélyét Damaszkusz felett. A Második Helvét Hitvallás felől nézve leszögezhető: a hitvallási tartalom fontosabb, mint a szakadásokat munkáló politikum, az egyház pedig maga a Krisztus-test, amely túlélte az egyházszakadásokat, köztük a reformációt is. A hitvallás a folytonosságba vetett hite miatt norma – különös aktualitást ad ennek, hogy a Református Egyházak Világközössége csatlakozni készül az evangélikus és katolikus egyház közös nyilatkozatához. A hitvallás kijelöli a párbeszéd kereteit, pontosan megnevezi azokat az eretnekségeket, amelyekkel nem vállal közösséget, és az óegyházi szabályra támaszkodik a párbeszédben: a lényeges dolgokban egység, a lényegtelenekben szabadság, de mindenekben szeretet.
Történetünk üdvtörténet
A tanítás azonban – mivel embereken keresztül jön – időnként ki-kisiklik, gondoljunk csak a kommunizmus idején esett történetteológiai eltévelyedésekre. Az aktuálpolitikai helyzet teológiai értelmezése mindig nehéz: Károli Gáspár például Isten büntetéseként értelmezte a török hódoltságot, amelyet a bálványimádásért mért népére az Úr. De hogy hatott rá Bullinger, a református szövetségteológia egyik megalapítója? – ezt fejtegette előadásában Bogárdi Szabó István püspök, aki méltatta Bullinger igen kiterjedt kapcsolatrendszerét, tájékozottságát, történészi és rendszeres teológiai tudását is. 1525-ben, huszonegy évesen írt kiáltványa, programadó irata a svájci államszövetség történetére és helyzetére reflektált, és sok párhuzamosságot mutat Károli látásával. Elsősorban abban, hogy Isten nem engedi elveszni népét, hanem prófétákat és tanítókat ad nekik.
Bullinger szisztematikus, bibliamagyarázó és történész volt egyben – a második kappeli csata után lépett az ott elhunyt Zwingli örökébe Zürichben. Számos történeti művet írt, többek között a reformáció, a bálványimádás és a herezisek történetéről is. Bullinger üdvtörténetben gondolkodott, amely szerint Istennek népével sajátos útja van: egyetlen szövetség, amelyben Isten gondviselésével kormányozza az emberi sorsot, végső célja pedig az üdvösség – a történelem tehát üdvtörténelem. Ezért is buzdított lelkigondozói leveleiben arra, hogy „imádkozzatok a törökért és a pápistákért”, rámutatva: Jézus előre megmondta ezeket, Isten pedig határt szab azoknak, akiknek megengedte, hogy üldözzék az övéit.
Semper reformanda
A Szentírás mindenek feletti tekintélyéről és ennek jelentőségéről Juhász Tamás beszélt a konferencián. A jobbra tanítás elve összekapcsolódik az egyház folyamatos megújulásával, szembeállva a korszakról korszakra megerősödő hitféltéssel, ortodoxiával. A folyamatos megújulás az apostoli kor mintájára felfedezhető az eretnek- és szerzetesi mozgalmakban, a 3–6. századi egyházatyáknál, illetve az ókori reformzsinatoknál. A bibliaértelmezés az ember dolga, aki tévedhet: így mindig szükség lehet a jobbra tanításra a Szentírás tekintélye és a Szentlélek Isten hitelesítése alatt. Jobbra kell taníttatnunk akkor, amikor túlzottan a külső világhoz akarunk igazodni. Az Ige az Istennel való kapcsolat felől nézi az embert, Isten cselekedetét keresi. Az igehirdetés akkor aktuális, ha eljött Isten cselekvésének az ideje.
Mint mondta, minden korszak próbálta modernizálni a teológiát, amely így izmusok csapdájába esett. Az egyház igazságához nem haladásra, hanem reformációra van szükség: újra és újra megkeresve a formát, ahogyan az örök és változhatatlan megszólaltatható. Egyszerre van tehát jelen a folyamatos alkalmazkodás és az Istentől rendelt állandóság. Reformálni a változhatatlan mentén: ez nagy felelősség. Az egyháznak csak az Ige ad létjogosultságot, ez szervezi a közösséget, és felülír minden más tekintélyt: a reformátorokét, a zsinatokért és a hitvallásokét is. A hitvallás egyszerre tett és történés, amelynek javítható dokumentuma áll előttünk – különben is, előbb volt az egyháznak hitvallása, mint Bibliája.
Kánonkérdések
„A Sola Scriptura nem szól arról, miről is szól a szkriptúra” – ezzel a talányos mondattal kezdte a kánon változásairól szóló előadását Zsengellér József, ugyanis a reformáció is kánonváltozás volt, amellyel saját protestáns biblia jött létre. Jeromos egyházatya óta övezik viták a bibliafordításokat: melyik szöveg és mely könyvek a kánon részei, melyek isteni ihletésűek és melyek nem? A reneszánsz korban újra fellángolt a kánon körüli vita: Luther korára már számos szöveg állt rendelkezésre, sokféle hibával, ezekből készültek a nemzeti fordítások. Luther a héber Bibliát választotta szövege alapjául, így a katolikus egyház, kissé talán kényszerűségből is, a Septuagintát választotta alapul.
Van, aki úgy tekint erre a két kiindulási szövegre, mint a két latorra a Golgotán – Jézus, a testté lett Ige valahol közöttük van. A tekintélyi könyvek listáját a tridenti zsinat fogadta el – a döntés mentén összezárt a katolikus egyház, így a kánon kirekesztette ebből a közösségből a protestánsokat. Kálvin úgy vélte, az Ige tekintélye az emberek alkotta kánoné felett áll – ő maga Isten kijelentését kereste, amelyhez a Szentlélek vezetése a kulcs, tükre pedig az olvasóban kialakult élmény. A Második Helvét Hitvallás az első, amely definiálja a Szentírás tartalmát: a Szentírás Isten beszéde, emberek írása – a rögzítéstől váltak az iratok szentté. Bullingernél a kánon a kanonikus iratok összessége.
A hit és szeretet regulája
A hitvallás első és második fejezetéről, annak biblikus vonulatáról Vladár Gábor professzor beszélt a konferencián. A hitvallás kimondja: a Szentírás Isten Igéjével azonos. A Szentírás a kanonizált, normaadó szándékkal kiválogatott iratok gyűjteménye, amelyek célja a hitigazságok tekintélyének megerősítése. Az iratok alkalmasak a kegyes élet megerősítésére is. A Szentírás és annak tekintélye nincs az egyház hatalma alá rendelve, minden lényegeset tartalmaz a hitre és az életre nézve: az igaz bölcsesség és kegyes élet, az egyes ekkléziák reformációja és gubernációja, a kötelességek tanítása, a tanítások igazolása és az intelmek mind a Szentírás érvényességi területéhez tartoznak – ez a Sola Scriptura elv legteljesebb kifejtése.
Isten Igéjének hirdetése azonos Isten Igéjével, ha azt törvényesen elhívott igehirdető teszi, aki Isten Igéjét szólja. A belső megvilágosodás nem teszi szükségtelenné a külső igehirdetést, a kettőt Isten cselekvése köti össze folyamattá. A jó írásmagyarázat a Szentírásból vett, egybevág a hit és a szeretet szabályával, azaz Isten dicsőségét és az ember üdvét szolgálja. A Szentírást magyarázni kell: ennek alapvető szabálya Isten és az embertárs szeretete, amelynek foglalata a Tízparancsolat, módja pedig az eredeti nyelvű szöveg tanulmányozása, illetve a szövegkörnyezet figyelembe vétele.
Egymást magyarázó testamentumok
Peres Imre egyetemi tanár arra hozott példákat, hogyan fonódik össze Bullingernél az Ó- és az Újtestamentum értelmezése – ő a testamentumok lelkét kereste. Szerinte mindkettő egyenrangú az állítások és kijelentések viszonyában, teológiai súlyukban, összetartoznak, egymást alátámasztják, csak együtt érthetők. Bullinger napjainkig szóló krisztológiai látást alapozott meg munkáival, bár bizonyos témák hiányoznak a műből, például az eszkatológia és a misszió is, és hallgat az ökumenéről is. Az irat légköre erősen polemizáló: negyvenszer szerepel benne az eretnek, eretnekség, és tízszer a testvér, testvériség szó. A polemikus irat mindemellett biblikusan és teológiailag is igen gazdag.
Pál vagy Jakab igaza?
Felvetődik a kérdés, hogyan kezeljük azokat az iratokat, amelyek valamiért feszültségben vannak a hitelveinkkel. Erről beszélt Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója, megmutatva, hogyan békíti meg a Második Helvét Hitvallás Pált és Jakabot. Bullinger nem érzékel ellentmondást abban a tételben, hogy az élő hit cselekedetekben nyilvánul meg: Ábrahám élete erre példa. Szerinte Pál és Jakab különbözőségeikben is egyetértésre törekszenek. Pál, a törvény valamikori rajongója arra kapott elhívást, hogy a diaszpórazsidóságban és a pogányok között hirdesse az evangéliumot. Támogatta a pogánymissziót – ezzel sok problémát okozott a pogány római birodalommal polemizáló, hívő zsidóknak. Jakab, a jeruzsálemi gyülekezet vezetője törvényhűen élt, nem szabadt ki Izráel keretei közül – ő próbált mediálni például az úgynevezett apostoli zsinaton. Pálnak a hit tartalma, a helyes hit a fontos: a törvény másodlagos. Jakab a hit következményeiről beszél, nem vitatja a hit elsőbbségét, nem cáfolni akar, hanem továbbgondolni. A Második Helvét Hitvallás a cselekedet, a gondviselés és a bűnbánat témájában is utal Jakabra, aki a világosabban magyarázza a nehezen érthetőt: az élő hitet az élő cselekedetek felől mutatja meg, árnyaltabban. Erre az árnyalásra ma is szükség van.
Bullinger, a levélíró
Honnan tudjuk mindezt? Lányi Gábor egyháztörténész a Bullinger-kutatás zürichi fellegváráról, az Institut für Schweizerische Reformationsgeschichte munkájáról beszélt, akik a szerteágazó levelezést folytató reformátor levelezésének felkutatását, rendszerezését és kiadását végzik. Bullinger megközelítőleg húszezer tételes levelezése kimagaslik a többi reformátoré közül: Melanchthon tízezer, Kálvin és Luther négy-négyezer, Erasmus kicsit több mint háromezer tételes levelezést tudhat magáénak. Az intézet kiemelkedő munkája nemcsak az egyháztörténet és a rendszeres teológia kutatóinak, hanem a gyakorlati teológia, a nyelv- és kultúratörténészek számára is alapvető fontosságú forrásokat biztosít. Bullinger latinul, németül, franciául, olaszul, görögül és titkosírással is levelezett Oroszországtól a Brit-szigetekig, Itáliától Dániáig – partnerei ebben nemcsak reformátorok, hanem uralkodók, magas és közrendű emberek is voltak, témái az aktuálpolitikától a hétköznapi életkérdéseken, könyvajánlókon át többek között az alpesi mormota zsírjának gyógyhatásáig váltakoztak – levelezése fontos klímatörténeti forrás is.
A Második Helvét Hitvallás Magyarországon
A konferencia napján nyílt meg a négyszázötven éves Második Helvét Hitvallás magyarországi vonatkozásait bemutató kiállítás a Ráday Gyűjteményben.
Kovácsné Pázmándi Ágnes válogatásában többek között Ráday Pál ex librisével ellátott kolozsvári kiadás mellett az 1616-os első, oppenheimi kiadás, illetve a Lorántffy Zsuzsanna támogatásával megjelent sárospataki kiadás is látható, valamint szemelvények Bullinger levelezéséből, 18. századi kéziratos magyarázat, 19. és 20. századi fordítások is, illetve klenódiumok a kecskeméti Ráday Múzeumból. A kiállítás decemberig látogatható.
Bagdán Zsuzsanna, fotó: Dimény András