Miközben a Szilágyi Dezső téri templom felé baktatok, a makacsul szürke égbolt nem hozza el a virágvasárnapok megnyugtató, tavaszi hangulatát. A Duna parton fújó széltől átfázva érkezem meg, de, mint annyiszor máskor, most is megcsodálom a budai Várhegy lábánál megbúvó, különleges templomot, mely már százhúsz éve tár kaput a keresők, a megfáradtak és a közösségre vágyók elé. Ünnepvárón foglalok helyet az egyik padban, hogy osztozzak a gyülekezeti tagok örömében és megérezhessek valamit virágvasárnap csodájából is.
Az ötszög alakú templom közepére tervezte az úrasztalát
Mesél a múlt
„Pest, Buda és Óbuda 1873-mas egyesítésig nem volt Budán temploma a reformátusoknak – kezdi ünnepi megemlékezését Illés Dávid, Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese. – Addig az egyetlen templom a Kálvin téren állt, de ahogy nőtt a református hívők száma, úgy nőtt az igény is újabb gyülekezetekre és templomokra." 1883-ban fogalmazták meg először a budai lakosok, hogy saját református gyülekezetet és saját közösséget szeretnének, ahol megélhetik hitüket. Válaszul erre a kezdeményezésre 1885-től gyűjtés indult az építkezésre, majd 1893 nyarán, Pecz Samu tervei alapján megkezdődtek a munkálatok. Két évvel később már állt a templom, végül a belső munkálatok után, 1896 virágvasárnapján felszentelték. Az évek és a viszontagságos XX. század sok nyomot hagyott az épületen, de a legutóbbi felújítás, mely 2013-ban ért véget, visszaadta régi pompáját.
„Az ilyen ünnepek emlékeztetnek minket arra, hogy összefogva megőrizhetjük értékeinket" – mutat rá köszöntőjében Nagy Gábor Tamás első kerületi polgármester is. A rövid megemlékezés után Leszkovszki Albin, a gyülekezet orgonistája előadja művét, melyet a 353. dicséret ihletett, én pedig a dallamokra figyelve belegondolok, mennyi mindent láthattak ezek a falak és önkéntelenül is beleborzongok.
A kicsik pálmaágat lengetve vonultak a gyermekfoglalkozásokra
A hálaadó istentiszteleten szintén Illés Dávid prédikál a jeruzsálemi templom megtisztításának történetéről (János 2.,13-22). Virágvasárnap eseményei közül kissé kilóg Jézus dühös fellépése, amikor bevonulása után elszörnyedt a templomi árusok tevékenységén, majd kötélből font korbáccsal kikergette őket. „Azt könnyen elfogadjuk, mikor Jézus asztalt terít nekünk, de vannak olyan helyzetek, amikor ő maga borítja fel azt az asztalt. Mindkét esetben értünk teszi, amit teszt" – mutat rá a gyülekezet lelkipásztora, majd hozzáteszi, hogy az igazi engedelmesség valójában az, amikor úgy követjük őt, hogy nem tudjuk, merre visz. Jézus népének ma sincs más dolga, mint figyelni rá és szavai szerint cselekedni. Prédikációja végén arra emlékeztet: „a templom akkor lesz valódi otthonná, ha a gyülekezet tagjai tudják, hogy Krisztus van középen."
Gyerekszemmel
Az egyházközség pályázatot írt ki az évfordulóra gyülekezet és templom témakörben, melynek eredményét az istentisztelet után tudjuk meg. A díjakat Fördős Kata, a gyülekezet missziói gondnoka adja át, aki elmondja azt is, hogy nincsenek valódi győztesek és vesztesek, mert minden elkészült mű ajándék volt a gyerekektől a zsűrinek. Mialatt a kategóriák helyezettjei örömmel veszik át okleveleiket, én körbenézek a kiállított rajzok között és örömmel tapasztalom, mennyire vidáman és színesen ábrázolta mindenki a gyülekezetét.
Fiatalok is megörökítették templomukat
Az eredményhirdetés után Fekete Lindát, a legfiatalabb díjazottat kérem, hogy mutassa meg rajzát. „Rajta van Jézus, a templom, egy szivárvány, egy galamb, anya, apa és én, meg tulipánok" – vezet alkotásához az ifjú hölgy és olyan őszinteséggel mesél, ahogy csak a három évesek tudnak, majd megsúgja azt is, hogy apukája segített egy kicsit a rajzolásban. Mosolyára mosollyal felelek, mert különleges élmény, hogy itt már a gyerekek is büszkék arra a közösségre, amibe tartoznak.
„Számodra mit jelent ez az évforduló?" – kérdezem a gyerekzsivaj csendesülésével Katát, aki kissé fáradtan, de örömmel ül mellém. „Harminc éve járok ebbe a gyülekezetbe, ami már önmagában is komoly múlt, de, ahogy az ember idősödik egyre fontosabb számára az idő. Számomra az jelenti a valódi áldást, hogy egy százhúsz éves templom falai között élő, gazdag, gyerekkel teli, virágzó gyülekezet épül. Ennek az örömét mindenki átéli, aki belép ebbe a templomba, a mai napon pedig ezt a százhúsz éves múltra visszatekintő közösséget ünnepelhetjük, ami nekem rég várt boldogság."
Fördős Kata szerint áldás az élő gyülekezet
Húsvét felé
Az évforduló mellett mérföldkőhöz érkezett a Budai Református Egyházközség, mert elkészült a templomot körülvevő kerítés. Az elmúlt évek során fontossá vált a kerítés megépítése, mivel a templom műemléképület, amit muszáj ilyen formában is védeni a környezeti hatásoktól. „Először furcsa volt a gondolat, hogy elkerítjük templomunkat, de már tisztában vagyok valódi jelentőségével. Ezzel a kerítéssel védjük kívülről az épületet, de ajtóink, kapuink és a szívünk nyitott marad mindenki felé" – foglalja össze ezzel kapcsolatos gondolatait Illés Dávid, miközben az ünnepség résztvevői körbeállják a templomot és a gyerekek színes szalagokat kötnek a kerítésre. Közös ima és éneklés avatja fel az új határokat, majd elkezdődik a vásár a templomkertben.
Az apró standokon kézműves különlegességek várják a vásárlókat – házi mézektől kezdve a gyapjú bárányokig. A templom körüli sétányon a gyerekek önfeledten szaladgálnak, a szülők pedig a portékákat figyelve andalognak, én pedig arra leszek figyelmes, hogy lassan a Nap is előbújik a felhők mögül. Csak szófoszlányokat hallok ki a forgatagból, de annyi biztos, hogy mindenkit meghatott a hálaadó istentisztelet és a múlt üzenete.
A budai rakparton áll a gyülekezet temploma
Hazafelé én is a templom történetén merengek, azon gondolkozva, hogy ez az épület láthatta a dualizmus dicső korát, majd két világháborút, forradalmakat és egy hanyatló időszakot. Minden viszontagság ellenére mégis áll még és mai nap után úgy érzem, hogy ameddig falai között élő gyülekezet hallgat Krisztus szavára, addig ez a templom büszkén áll majd, miközben viharos múltról tanít.
Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.