Segítség a gyógyulásban

2015. november 20., péntek

November 19-én adták át a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának szomszédságában az Anyák házát. Ez az otthon mérföldkő minden magyar kórház számára, hiszen egy egyedülálló kezdeményezés valósult meg széleskörű összefogásból.

Sokszor előfordul, hogy egy beteg vagy balesetet szenvedett gyermek nem csupán egy-két éjszakát kényszerül a kórházban tölteni, hanem hosszú heteket. Ilyenkor egy messze lakó család számára komoly anyagi problémát jelenhet, hogy gyermekük mellett lehessenek, mivel az utazás időben és pénzben is megterhelő. Erre a problémára válaszul 2010-ben fogalmazódott meg a Bethesda Gyermekkórház dolgozóinak szívében a gondolat, hogy a sokáig az intézményben fekvő gyermekek szüleinek biztosítsanak egy nyugodt helyet, ahol álomra hajthatják a fejüket. Ma, öt évvel később, már otthonos szobák segítik az ott alvó anyákat, apákat vagy akár nagyszülőket, hogy kipihenten és lelkileg is feltöltődve állhassanak gyermekük mellett a gyógyulás ideje alatt.

Az kórház néhány évvel ezelőtt kapta vissza a református egyháztól azt az épületet, melyben régen a Bethesdában dolgozó diakonisszák éltek. Akkoriban Anyaháznak hívták, ezért az ő emlékük előtt is tisztelegve, s a múlt fontosságát őrizve kapta az átalakított és felújított épületszárny az Anyák háza elnevezést. (A másik szárnyban néhány éve az kórház komplex korai segítő intézménye, a Bethesda KIDSz működik.)

Összefogás és bizalom

Velkey György, a kórház főigazgatója az átadó ünnepségen hangsúlyozta: minden jelenlevőnek nagy szerepe volt abban, hogy ez a terv megvalósulhasson. Az Anyák háza igazi társadalmi összefogásból született, melyből az állam, a református egyház és nagyvállalatok is kivették a részüket. „Amikor egy gyermek kórházba kerül, az egy valódi szabadesés, de bennem az a kép él, hogy az Anyák háza egy olyan védőháló lehet, ami nem csak lefékezni tudja a zuhanást, hanem felfogni is" – emelte ki a főigazgató.

Minden magyar gyermeknek joga van ahhoz, hogy szülei mellette legyenek, miközben gyógyul. Ehhez a teremtett a Bethesda-kórház lehetőséget, s a kezdeményezésnek hála nemcsak a sérülések gyógyulhatnak be, hanem lelki sebek is. Erre mutatott rá Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is, aki felelevenítette saját emlékeit is gyermekei baleseteiről, a Bethesda megnyugtató légköréről és arról, hogy a kórház falaiból árad a bizalom – melyet megéreznek a gyerekek is.

Erről a bizalomról beszélt Niclas Trouvé, Svédország magyarországi nagykövete is, utalva arra, mennyire fontos ez az épületszárny a beteg gyermekeknek. Egy beteg gyerek sokszor fél, fájdalmai vannak és talán sír is; szüksége van rá, hogy a szülei fogják a kezét és letöröljék a könnyeit. Fontosak a gyógyszerek, amiket kap, de fontos az is, hogy lelkileg miként éli meg a kórházban töltött időt.

A rendkívüli határán

„Mind voltunk gyermekek, átélhettünk olyan helyzeteket, amikor az anyai ölelés fontosabb volt, mint a fehér köpenyes orvosok szakértelme" – kezdte köszöntőjét Szabó István, az Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Elmesélt egy személyes emléket arról, amikor gyermekkorában barátaival jégkorongozott iskolájuk vízzel fellocsolt és befagyott udvarán, aztán a játék hevében elcsúszott, elesett és elájult. Tanára és osztálytársai szánkóra fektették, azonban először nem az orvoshoz vitték, hanem haza, édesanyjához. „Ők, ott, megértették azt az isteni titkot, hogy az Úr életbe visszasegítő szeretete legjobban az anya szeretetéhez hasonlítható – foglalta össze példája jelentőségét a lelkészi elnök. – Az élet valósága az, amikor egy gyermek otthon van a családjával, a rendkívüli helyzet pedig az, ha kórházba kerül. Ha a rendkívüli beengedi a »rendest«, akkor könnyebb lesz a gyógyulás!"

Szabó István rámutatott arra is, hogy az országban sok helyen pusztulnak épületek, melyek korábban kórházak vagy szülőotthonok voltak. Ez az út a szüntelen enyészet felé visz, de kellő odafigyeléssel még visszafordítható a folyamat. A református egyház ezzel a felújítással ki szeretné fejezni, hogy a szülők, a gyerekek és maga a család összetartozik – mondta a dunamelléki püspök.

Követendő példa

A mindenkori önkormányzatok mellett már a Magyarországon működő nagyvállalatok vezetői és dolgozói közül is egyre többen érzik úgy, hogy fontos olyan közhasznú ügyek mellé állniuk, melyek élhetőbbé tehetik világunkat. Ilyen ügynek tekintették az Anyák házának kialakítását Karácsony Gergely, Zugló polgármestere; Venter Zoltán, az SCA Hygiene Products Kft. ügyvezető igazgatója; Feller Antall, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója és Schmuck Erwin, a Spar Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, akik szintén részt vettek az ünnepélyes átadáson.

„Zugló nemcsak fizikailag, de lélekben is otthont ad a Bethesdának" – Karácsony Gergely büszkén mondta el a hallgatóságnak, hogy a XIV. kerület lakói szívügyüknek érezték az Anyák házának létrehozását, melyre örömmel adakoztak is. Ezt a megható hangvételt Venter Zoltán azzal fokozta, hogy köszöntőbeszédében elmondta: Az SCA Hygiene Products Kft. az átadás napján, november 19-én, ünnepelte 30. évfordulóját Magyarországon, melyre nem is kívánhattak volna szebb ajándékot, mint az elkészült Anyák házát.

A nemzeti szalag ünnepélyes átvágásával átadták az Anyák háza épületszárnyát a családoknak, a szülőknek, az orvosoknak és az ápolóknak. A Bethesda jószolgálati nagykövetei közül Kováts Adél színművésznő osztotta meg gondolatait arról, mennyire sokat jelentett neki ez a projekt: „Nem tudtam könnyek nélkül végignézni az elkészült szobákat, mert tapasztalatból is tudom, mit jelent ez az egész. Csodás időszak, valódi csapatmunka van mögöttünk, mely remélem, még nem zárul le." Ami megpillantva csak egy ágy a hangulatos szobák valamelyikében, az valójában a lehetőség, mely egyensúlyt hozhat egy beteg kisgyermek lelkébe.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió