Harmincnyolc évnyi kényszerszünet után 1990 szeptemberében csengettek be újra a budapesti Baár-Madas Református Gimnáziumban. (Az intézményt 1952-ben az ország legtöbb egyházi iskolájával együtt államosították.) Augusztus utolsó vasárnapján a Pozsonyi úti református templomban tartott ünnepségen a diákok színvonalas műsora elevenítette fel a múltat, melyben elhangzott, hogy „az 1980-as évek közepén Bibó Istvánt az értelmiségét vesztett egyháznak, és az összezavarodott értékű társadalomnak a látványa egyre erősebben vitte a felismerés felé: meg kellene próbálni az elvett iskolák közül, hacsak egynek is a talpra állítását."
Az önszerveződő református értelmiségiek Bibó István vezetésével Tóth Károly, akkori dunamelléki püspökhöz írtak beadványt:
„Szükség van erre az iskolára legfőképpen az egyház szempontjából, részben a teológusképzés megalapozása, részben az egyházi munkások utánpótlása s a református értelmiség nevelése szempontjából. (...) Az ország gondjaiban felelősen részt vállaló egyház érzésünk szerint igen sokat tehet az oktatás és nevelés terén a hitbeli alapok megadásával; s ebben az iskola szerepe nem pótolható a legélőbb gyülekezeti ifjúsági munkával sem" – olvasható az egyházvezetőhöz írt, csaknem harminc éve keltezett levélben.
Erőforrás a tiszta, bátor gondolkodáshoz
A mozgalom vezetőinek összefogása nem maradt eredménytelen, ugyanis 1989 januárjában a kormány úgy határozott, hogy elsőként a budapesti volt Baár-Madas épületét adják vissza és engedélyezik az iskola újjászervezését. Bibó István megbízott igazgatóként közvetlen munkatársaival mintegy 500 jelentkezőből választotta ki a négy induló osztály tanulóit, és összeállt a tanári kar is. „Célunk az, hogy iskolánk hű maradva közel 500 év magyar református hagyományához s közel 2000 év keresztyén európai hagyományához, valóban keresztyén embereket neveljen a jövőnek. Olyanokat, akiknek hite nem puszta világnézet, nem filozófiai rendszer, nem is mindenre ráhúzható magyarázat, amely felment a gondolkodás alól; hanem az élő Krisztussal való személyes kapcsolat, amely erőforrás a tiszta és bátor gondolkodáshoz, szóláshoz és cselekvéshez; s ugyanígy erőforrás a gondolatokért, szavakért és tettekért való felelősség vállalásához" – fogalmazta meg az induláskor Bibó István, aki 1995-ig irányította a Baár-Madast.
Az iskola első igazgatója köszöntőt mondott a 25 éves ünnepségen is, ahol többek között az egyik tanévzáró beszédéből idézett: „... a legfontosabb az, hogy Isten az embert teljes és egész személyiségként, a Vele való kapcsolatra és párbeszédre teremtette, ezért szabadságot adott neki, s ebből felelősség következik. A szabadság és felelősség terhét egyedül elhordozni nem tudó, bűnbeesett emberért pedig elküldte Krisztust. Minden további, amit fontosnak tartunk, a fegyelemtől a szolgálaton át a hazaszeretetig ebből következik és válik érthetővé" – mondta Bibó István, akit az ünnepséget szervező Berényi Eszter tanárnő kért fel, hogy beszéljen a Baár-Madas céljairól, és annak megvalósulásáról. Az egykori igazgató a felkéréssel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy az elmúlt huszonöt évből az első öt év jutott számára, „ami leginkább a vetés és plántálás ideje volt, s kissé már az öntözésé is, de a növekedést és a bő termés első hozamait már csak távolról figyelhette és láthatta volna, ha nem talált volna újabb, őt teljesen lekötő feladatot."
Művelt, jellemes keresztyén emberekké
A gimnázium jelenlegi igazgatója, a harmadik ciklusát töltő Tombor László elődjéhez kapcsolódva néhány szóban megemlékezett az iskola indulásáról, majd köszönetet mondott mindenkinek, akik alkotó részesei, imádkozó támogatói voltak a Baár-Madas ügyének.
„Az egység, az egy célért küzdés, a református oktatásügy elkötelezett szolgálatának vágya jellemezte a közösséget" – fogalmazott, de nem titkolta az évek alatt felvetődött nehézségeket sem.
„Sajnos, mint minden emberek alkotta szerveződés, amely adott társadalmi közegben és környezetben fejti ki tevékenységét, ki van téve különböző nézetek ütközésének, a felé irányuló eltérő elvárásoknak, igényeknek, volt idő, amikor az egység megbomlott. Sok jóakarat, mélységes elkötelezettség, kitartó munka, ugyanakkor emberi gyengeség, egyéni érdek is megjelent az elmúlt 25 évben a Baár-Madasban. Az iskola legújabb kori története magában hordozta az ember felemelő és gyarló voltának elegyét. Sokszor adta jelét Isten az Ő megbocsátó szeretetének, figyelmes gondoskodásának, akkor is, amikor arra méltatlanok voltunk. Így jutottunk el ehhez az örömteli negyedszázados évfordulóhoz. Most is tudatosulhat bennünk a megállapítás, ha Isten elfordult volna a Baár – Madastól, az már nem létezne. De megtapasztalhattuk, hogy nem így cselekedett" – mondta Tombor László.
A XIX. század végén két tehetős ember – Baár János budapesti polgár, és Madas Károly kisnemes – végrendeletében nagyobb összeget hagyományozott a református egyházra azzal a meghagyással, hogy abból leánynevelő iskola alapíttassék. Az 1907-ben megnyílt Baár-Madas Felsőbb Leányiskola és Leánynevelő Intézet 1930-ban, alapítása után 23 évvel költözött a Rózsadomb délkeleti lejtőjén elhelyezkedő jelenlegi épületébe, mely felavatásakor, 1930-ban Európa egyik legszínvonalasabb, példamutató célszerűséggel tervezett iskolakomplexuma volt. Az egyház az 1952-es államosítás után 38 évvel, 1990-ben indította újra a tanítást. Az eredeti leányiskolából ekkor lett koedukált rendszerű általános gimnázium. Fenntartója a Dunamelléki Református Egyházkerület. Az intézmény nagyszabású felújítást követően 1993-ban vette ismét birtokba a teljes épületet. A gimnázium működésének első évei után merült föl a Baár-Madason belüli általános iskola létesítésének igénye. Az általános iskola 1997 őszén indult, kezdetben hat, majd a 2010-2011-es tanévtől felmenő rendszerben nyolc évfolyammal. Az iskola 1997-től többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény, melynek keretében általános iskola, gimnázium és kollégium működik. (forrás: bmrg.hu)
Az igazgató hozzátette: Huszonöt év alatt kétezer diák tanult az iskolában, és több mint százötven pedagógus végzett szolgálatot. „Reménységünk szerint azokat a célokat szem előtt tartva tették ezt, amely az iskola sajátja: azaz a tanulókat művelt, jellemes keresztyén emberekké, a magyar haza és nemzet hűséges és áldozatkész polgáraivá formálták, akik elkötelezett, tudatos gyarapítói és védelmezői szűkebb és tágabb környezetünknek."
Az aranykor
Az ünnepségen az iskola egykori diákja, Egyházy Rebeka emlékezett vissza a kezetekre. „25 évvel ezelőtt a Baár-Madas hátsó kertjének lépcsőjén közjogi méltóságok részvételével, Bibó István igazgató úrral és négy osztálynyi diákkal, 126 emberrel kezdődött az iskola. Új szelek fújtak az egyházban és a mi életünkben is. Tele voltunk kíváncsisággal, valami nagyon jót vártunk. A legjobb az első években a családias légkör volt, mert még igen kicsi volt az iskola, név szerint ismertük minden diáktársunkat. Azóta jó nagyra nőtt a Baár-Madas, és biztosan sok minden változott. Akkor egy folyosónk volt, elkergettek minket a Móricz Zsigmond Gimnáziumból, hátsó kapun jártunk be az épületbe. A kollégium testvéreket kovácsolt a bejárókból. A négy év megszámlálhatatlan élményt, feladatot és tapasztalatot hozott, amire mindig szívesen, nosztalgiával emlékszünk vissza, ez amolyan aranykor volt számunkra."
Minden megfordult
Az ünnepi alkalmon Bogárdi Szabó István, a református egyház zsinatának lelkészi elnöke, dunamelléki püspök hirdetett igét Márk evangéliuma 9. részéből. „25 esztendővel ezelőtt megtörtént, amit a zsoltár énekel: a Jordán vize megfordult. Isten nemcsak szabadságot adott, hanem megfordította a világot, mert itt világfordító dolgok történtek – utalt a püspök a nyolcvanas évek gyengülő pártállami időszakára és a rendszerváltásra, ami meghozta a lehetőséget a Baár-Madas újra indítására.
Szabadság és rend
Az ünnepséget követő állófogadáson Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, református lelkipásztor köszöntötte a résztvevőket. Balog Zoltán több mint két évig dolgozott vallástanárként a Baár-Madasban.
„A kezdetekkor én is ott mozgolódtam a Baár-Madas alakulásánál. Amikor benne voltam az oktatás sűrűjében a gyengeségeket láttam világosabban, most távolról főként az erősségeket látom" – mondta a miniszter. „Mi, reformátusok az oktatásügyön, a diakónián, a lelkigondozáson, de leginkább az igehirdetésen keresztül szabadságot és rendet adtunk a nemzetnek. A Baár-Madas-beli küzdelmekről az az emlék él bennem, hogy amikor belső szabadságunk volt, akkor tudtunk szeretetben szolgálni. Az országunknak is leginkább belső szabadságra van szüksége, megmutatni mire képes az ember, ha belülről szabad és – Kálvin szavaival élve – nem önmaga körül forog. Szabadságra és összerendezettségre van szükség, arra, hogy legyen a hitünknek az életünkben belső struktúrája, ami rendet sugároz a kaotikus világban."
Huszonöt éve nyitva áll a Baár-Madas „aranykapuja", amelyen – Ravasz László püspök szavaival élve – „ha átmegy az ember, egészen mássá lesz. Igaz, hogy nem lehet egy lépéssel átmenni alatta; sokáig, sokszor évekig tart az átmenetel. De csak az megy igazán át rajta, aki közben egészen átalakul."
Szöveg: Fekete Zsuzsa / parokia.hu
Fotó: Vargosz