Krisztus vándorai

2010. március 31., címkék: amerikai egyesült államok, amerikai reformátusok (kálvin egyházkerület), amerikai reformátusok (rca), Hírek, bölcskei gusztáv

Bő egy hónapon keresztül forgattak tavaly ősszel a Debrecen Televízió munkatársai az Egyesült Államok tíz szövetségi államában. Céljuk az volt, hogy megörökítsék azokat a magyar református gyülekezeteket, amelyek különböző okokból már megszűntek. A Krisztus vándorai című alkotás azoknak a lelkipásztoroknak és gyülekezeti tagoknak állít emléket, akik hűséggel szolgálták magyar reformátusként Istent a távoli újhazában is. Az alkotás budapesti bemutatójára március 30-án került sor.

Amerikában is ünnepelték a magyar "Szabadság Napját"

2010. március 18., címkék: Nagyvilág, amerikai egyesült államok, ökumenikus, március 15, megemlékezés

"Hagyományosan március 15-én, bármelyik napra essen is,  Perth Amboy város (New Jersey állam) magyar református, római és görög katolikus egyházai közösen ünnepelnek.

Több keresztyénséget az amerikai történelemoktatásban!

2010. március 16., címkék: kálvin jános, Nagyvilág, amerikai egyesült államok

Az USA történelmének vallási örökségét egyre nagyobb mértékben felejtik el – állapítja meg Jay Sekulow, az Amerikai Központ a Törvényességért és Igazságosságért nevű szervezet vezető munkatársa. Azért, hogy ezen változtassanak, Texas Államban nevelésügyi bizottságot hoztak létre. Ha ez a texasi kísérlet eredményes lesz, az egész országban bevezetik majd.

USA: nem alkotmányellenes a dollárfelirat „Istenben bízunk”

2010. március 14., címkék: Nagyvilág, hit, amerikai egyesült államok, Hit

Az istenhit az USA-ban továbbra is nyilvános ügy marad. Eszerint továbbra is engedélyezett, hogy papír-, vagy fémdollárokon megmaradhasson a felirat: In God we trust – Istenben bízunk.

„Hit és írás” fesztivál az amerikai Kálvin Kollégiumban

2010. március 11., címkék: amerikai egyesült államok, Nagyvilág, kálvin jános, Grand Rapids, grand rapids, fesztivál

Az Amerikai Református Egyház Grand Rapids-i Kálvin Kollégiuma lesz az otthona annak a nagy fesztiválnak, amit április közepén tartanak majd 70 író és 2 000 olvasó részvételével, akiket a szépirodalom lelkesít.

Huckabee: valóban ördögtől való a politika?

2010. március 08., címkék: Nagyvilág, választás, amerikai egyesült államok

A legutóbbi amerikai elnökválasztás vesztese, Mike Huckabee, eredetileg lelkész és kormányzó, kijelentette: nem ördögtől valók azok, akik „ördögi” helyeken dolgoznak, így például a politikában.

A keresztyének egyre kevésbé elégedettek Obama elnökkel

2010. február 24., címkék: Nagyvilág, amerikai egyesült államok, barack obama

Azok, akik Obama elnökké választásában nagy százalékban keresztyénként támogatták őt, egyre elégedetlenebbek az új elnökkel – a Barna Csoport nevű keresztyén közvéleménykutató cég legfrissebb felmérése szerint.

Előadások a hatékony vezetésről az amerikai Kálvin Szemináriumban

2010. február 22., címkék: Nagyvilág, Grand Rapids, amerikai egyesült államok, grand rapids

A jó vezetés titka egyszerű, ezt meg lehet tanítani és tanulni, erre vállalkozott a a Grand Rapids-i Kálvin Egyetem.

Egyedül kegyelemből – sztorik az Amerikai Református Egyházról

2010. február 19., címkék: Nagyvilág, amerikai egyesült államok

Igényes, szép, és tartalmas könyvvel jelentkezett az Amerikai Református Egyház. Immáron 44. kötetét jelentették meg az egyház történetét feldolgozó-bemutató sorozatnak.

USA: 1 200 bűncselekmény templomok ellen egy év alatt

2010. január 12., címkék: amerikai egyesült államok, egyházellenes, bűncselekmény, Nagyvilág





   
Az Amerikai Egyesült Államokban az elmúlt évben több mint 1 200 bűncselekményt regisztráltak, amit a tettesek keresztyén intézmények ellen követtek el. Ezt a Christian Security Network (CSN) nevű szervezet jelenti.

Az USA elnöke nem ment karácsonykor templomba

2010. január 05., címkék: Nagyvilág, amerikai egyesült államok, karácsony, obama

Barack Obama karácsonykor éppen tizenegy napos szabadságon volt Hawaii szigetén, ahol nem ment templomba – adja tudtul a Christian Post fehérházi forrásokra hivatkozva. Ez az USA-ban "nagy hírnek" számít.

Kálvint olvasó egyetemisták Princetonban

2010. január 04., címkék: Nagyvilág, kálvin jános, honlap, amerikai egyesült államok



  Princetoni Teológiai Szeminárium/USA új internetes honlapot nyitott Kálvin folyamatos olvasására, tanulmányozására „Ad fontes” – Vissza a forrásokhoz címmel. Nyelvet gyakorlók és teológiai ismeretet szerezni vágyók részére hasznos időtöltést és gyakorlatot biztosít az új internetes felület.

A három legcsodáltabb ember az USA-ban

2010. január 03., címkék: Ökumené, amerikai egyesült államok, közvélemény-kutatás, billy graham, ökumené


  Az elmúlt évben a közvélemény-kutatás szerint az USA három legcsodáltabb embere: Billy Graham evangélista, XVI. Benedek pápa és Obama elnök…

Ír püspökök részvétnyilvánítása Kennedy szenátor halálára

2009. szeptember 02., címkék: Nagyvilág, amerikai egyesült államok, barack obama

John F. Kennedy volt amerikai elnök legfiatalabb öccse augusztus 26-án 77 éves korában hunyt el agydaganatban Massachusetts-i otthonában. Temetési szertartására szombaton Bostonban került sor, amelyen többek között beszédet mondott Barack Obama amerikai elnök is.

Augusztus 19: Magyarország napja Kaliforniában

2009. szeptember 02., címkék: Nagyvilág, szent istván, amerikai egyesült államok

(Sacramento) - Augusztus 20-án a kaliforniai szenátus sacramentói ünnepi ülésén augusztus 19-ét, az 1989-es páneurópai piknik emlékére Magyarország napjává nyilvánította.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.