Kiút a mélységből - Dani Eszter a cigánymisszós szolgálatról

2012. február 20., címkék: interjú, cigánymisszió, reformátusok lapja, kitüntetés, dani eszter

Csak Krisztus evangéliuma – az, hogy ők is Isten gyermekei – adhat új identitást, azaz tartást és célt ahhoz a cigányoknak, hogy kitörjenek abból a mélységből, amiben vannak – hangsúlyozza Dani Eszter rákoskeresztúri lelkipásztor, a Dunamelléki Egyházkerület budapesti cigánymissziós lelkésze, aki a majd’ másfél évtizedig végzett kárpátaljai cigánymissziós szolgálatáért januárban Wallenberg-díjat kapott.

"Vágyni arra, ami a miénk"

2012. február 09., címkék: Ökumené, házasság hete, ökumene, ökumené, lackfi jános, interjú

Két fiatal kötéltáncos indult neki egykor a magasságnak. Már  huszonegyedik éve házasok, öt gyermekük van. Vallanak különbözőségeikről, a kor jelenségeiről, és a házasságban való krízisek leküzdéséről is a Házasság hetének idei arcai, Lackfi János költő és felesége, Bárdos Júlia a velük készített interjúban.

A problémáink a legtöbbször nagyon hasonlóak

2012. január 30., címkék: interjú, moderátor, skót egyház, david arnott

„Vannak olyan területek, amelyeken mi járunk előbbre, de vannak olyanok is, amelyeken a magyar reformátusok jutottak előrébb” – mondta tíznapos látogatása tapasztalatairól David Arnott, a Skót Egyház moderátora. 

Közel menni Krisztus népéhez

2012. január 24., címkék: bóna zoltán, Ökumené, ökumene, ökumené, ökumenikus tanács (meöt), interjú

„A hivatali szemléletből a tanulmányi, a missziói és a közösségi szemlélet felé próbáltunk haladni, miközben Krisztus fősége alatt kerestük az egységet, kerestük a teremtett világ aktuális szolgálati lehetőségeit” – foglalja össze Bóna Zoltán református lelkipásztor, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) leköszönő főtitkára az elmúlt hat esztendőt.

Az ökumenét képviselem

2012. január 24., címkék: fischl vilmos, Ökumené, ökumene, ökumené, ökumenikus tanács (meöt), interjú

„Az ökumenikus imahéten láthatják az emberek, hogy az egyházi vezetők egymás mellett állnak, együtt imádkoznak. Egyházvezetői szinten is megjelenik tehát a Krisztus-hívők egysége, és eljut hozzájuk az a nagyon fontos üzenet, hogy Krisztus ügye békességet és szeretetet tud teremteni” – hangsúlyozza Fischl Vilmos evangélikus lelkipásztor. A MEÖT január 1-jén hivatalba lépett főtitkárával az ökumenéről, az új egyházi törvény elfogadása utáni lehetőségekről és az egyházak nyújtotta biztonságról is beszélgettünk.

A cigány sokkal inkább életmódot jelent, mint etnikumot

2012. január 04., címkék: interjú, cigánymisszió, Történelem, történelem, nagy pál

Az eredet csak az egyik lehetséges megközelítése annak, hogy mitől cigány a cigány. Hogy kit és miért tartunk cigánynak, arra nézve sokkal meghatározóbb lehet egy adott társadalomban, gazdaságban való mozgás – állítja Nagy Pál cigánykutató. A történésszel készített interjú második felében arra a kérdésre kerestük a választ, kik a cigányok, mennyire meghatározó a külső környezet viszonyulása, az államhatalom társadalmi szerkezetet befolyásoló lépései, valamint a folyamatos spontán asszimiláció abban, hogy kiket nevezünk cigánynak. A gödöllői Szent István Egyetem munkatársával annak okán készítettünk interjút, hogy a református cigánymissziós munka során ismeretterjesztéssel is tenni kell az előítéletek ellen, rá kell mutatni az együttélést megnehezítő téveszmék és mítoszok létezésére.

A Karácsony Isten páratlan beavatkozása a világ sorsába

2011. december 24., címkék: karácsony, interjú, Advent 2011, fazakas sándor

Krisztus kettős természetének titka sokkal inkább a vita tárgya volt és maradt mind a mai napig – állítja a Fazakas Sándor teológus, egyetemi tanár. A Debreceni Hittudományi Egyetem (DRHE) szociáletikai tanszékének vezetője a karácsony fő teológiai vonatkozásai kapcsán azt mondta, az által, hogy Isten Fia egészen emberré lett, sorsközösséget vállalt az emberrel. Viszont az inkarnáció értelmében az emberrel való sorközösség nem áll meg a szolidaritásvállalás szintjén, hanem az ember Isten előtti helyére és megigazítására tekint.

Felfedezni a teológiai szándékot a részletek mögött

2011. december 23., címkék: Advent 2011, karácsony, interjú, karasszon istván

„Ha Jézus történetéről beszélünk, akkor a mögötte meghúzódó gondolatokat keressük. Lehet, hogy a betlehemi születés gyenge lábakon áll történetileg, de az evangélium mindenképp ki akarja mondani a betlehemi születést. Azért, mert Máté evangéliumában az összefüggés az ószövetségi Messiás-ígéretekkel nagyon hangsúlyos” – állítja Dr. Karasszon István professzor. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Ószövetségi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával karácsony kapcsán Jézus születéstörténetének legfontosabb mozzanatairól beszélgettünk.

Jobb adni

2011. december 02., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), karácsony, adománygyűjtés, interjú

Karácsony táján az emberek jobban felfigyelnek azokra az akciókra, amelyek melléé odaáll egy-egy híresség, de az igazi cél, hogy mindenki számára természetessé váljon: akinek van, az adhat is másoknak. Wolf Kati énekesnővel, a Magyar Református Szeretetszolgálat Egy csepp szeretet kampányának arcával beszélgettünk.

Érdekegyeztetés a Parlamentben, a történelmi egyházak is szerepet kaptak

2011. október 17., címkék: állam-egyház kapcsolatok, érdekegyeztetés, interjú, kovács i. gábor

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) az országos érdekegyeztetés új fórumaként jött létre. Alakuló ülését október 11-én tartotta a Parlamentben. A fórumban a történelmi egyházak képviselői is helyet kaptak. A Magyarországi Református Egyházat Kovács I. Gábor, a Budahegyvidéki református gyülekezet presbitere, az ELTE tanszékvezető docense képviseli. Őt kérdeztük a szervezet munkájáról, annak jelentőségéről.

Cigánymisszió a Kossuth Rádióban

2011. október 13., címkék: média, barnóczki anita, interjú

Barnóczki Anita református lelkésznőről készült portré az MR1-Kossuth Rádióban. A tiszáninneni egyházkerület cigánymissziós referensével készült interjút meghallgathatják a rádió internetes hangtárában.

A sólyi templom

2011. október 13., címkék: interjú, tábori lelkészség

Sólyban járt a taborilelkesz.hu szerkesztősége. Ez a település az 1000 éves magyar államiság elfeledett bölcsője, derül ki a helyi református lelkésszel készített interjúból.

A falak ereje a védők lelkében van

2011. október 05., címkék: tanévnyitó, interjú, enghy sándor, sárospataki teológia (srta)

 Megnyitották a 2011/2012-es tanévet a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. Katekéta-lelkipásztori munkatárs, református közösségszervező és teológia szakokkal indult a huszadik, jubileumi tanév. Enghy Sándort rektorrá választásáról, az idei tanév terveiről és a Beregszászi Magyar Főiskolával indított közös képzésről kérdeztük.

Hídépítő romák egyházi szakkollégiumokból

2011. október 05., címkék: balog zoltán, interjú, keresztény roma szakkollégiumi hálózat

Szeptemberben elindult a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, a frissen megalakult Református Törvényhozók Fóruma pedig először találkozott a református egyházvezetőkkel. A két fontos esemény kapcsán Balog Zoltán református lelkészt, társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárt kérdeztük.

Nyitni kell mindenkinek

2011. szeptember 22., címkék: reformátusok lapja, zsengellér józsef, interjú, károli egyetem (kre)

Helyreállítani a Károli jó hírét, nyitni az emberek és más tudományágak felé, valamint újragondolni a jelenlegi képzésstruktúrát – a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara szeptember 1-jétől hivatalban lévő dékánjával, Zsengellér Józseffel beszélgettünk terveiről.

„Szeretnénk hozzátenni valamit a magyar közoktatás sikeréhez”

2011. szeptember 14., címkék: tombor lászló, interjú, reformátusok lapja, tehetséggondozás, baár madas gimnázium

A budapesti Baár-Madas Református Gimnáziumban szep­tember végétől regionális hatókörű tehetséggondozó-köröket indítanak matematikából az általános iskolák ötödikes tanulói, biológiából és magyar nyelvből az általános iskolák hetedikes diákjai számára. A Baár-Madas igazgatójával a református tehetséggondozásról és a közeljövőben induló programról beszélgettünk.

Hittel és elhivatottan

2011. szeptember 07., címkék: Gyülekezeti hírek, interjú, presbiter

„Az Úristen nekem mindig megmutatta a helyes utat, és rá is terelt arra, sokszor úgy, hogy »sorompót« csapott le előttem, hogy ne is tudjak a nem általa rendelt úton haladni. Ez, ha az adott esetben fájdalmasnak is tűnt, minden esetben javamat szolgálta és megtartó kegyelmét igazolja” – fogalmazza meg hitbeli tapasztalatát Láczai Szabó Tibor, aki gyermekkorától a budapesti Kálvin téri gyülekezet tagja, ötvenöt éve presbitere.

A virágzó jövő felé?

2011. szeptember 06., címkék: Háttér, interjú, balla péter, reformátusok lapja, károli egyetem (kre)

Közösségi vezetést, csapatmunkát szeretne megvalósítani a Károli Gáspár Református Egyetem régi-új első embere, Balla Péter rektor. A teológus professzor másik célja többek között az, hogy az általa vezetett felsőoktatási intézmény minél több szálon kötődjön fenntartójához, a református egyházhoz.

Barokk vigasságok sikere

2011. augusztus 20., címkék: interjú, reformátusok lapja, ráday múzeum

A Múzeumok Éjszakáján a kecskeméti Ráday Múzeum volt az egyik legnépszerűbb a rengeteg vidéki múzeum közül a NEFMI (Nemzeti Erőforrás Minisztérium) értékelése szerint. Ezzel kapcsolatban kérdeztük Fogarasi Zsuzsát, a múzeum igazgatóját.

Kapcsolatban - Püski Dániel a debreceni egyetemi gyülekezetről és a fiatalok lelki nehézségeiről

2011. augusztus 15., címkék: debreceni egyetemi templom, interjú, püski dániel, ifjúsági misszió

Július végétől már tudják a leendő főiskolások és egyetemisták, hogy néhány héten belül hol kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat. A nagyobb városokban azonban nemcsak az előadótermek, hanem az egyetemi gyülekezetek is várják a diákokat. „Egy jó közösségnek önmagában gyógyító és megtartó ereje van” – hangsúlyozza Püski Dániel egyetemi lelkész a debreceni egyetemi gyülekezet egyik jellemzőjét. Az európai egyetemi lelkészek szervezetének alelnökével a júniusi debreceni lelkészkonferenciáról is beszélgettünk.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.