Helyszínt a Nyíregyháza-városi gyülekezet biztosított a rendezvénynek, mely ki is használta a befogadó egyházközség infrastrukturális adottságait, megtöltve udvart, gyülekezeti termet, és a foglalkoztató kisebb szobákat is.
Kellett a sok hely, mert a színes programkínálat nagy teret követelt: volt előadás, éneklés, játék és kiscsoportos foglalkozás is. A nap mottójaként szereplő Ige a főelőadást előkészítő játékok, énekek alatt már beszivárgott a résztvevők gondolataiba, helyet követelve Istennek abban a térben, amely egyébként is Őt illetné meg. Éreztük mindannyian, ma nem csak arról van szó, hogy egy napot odaszántunk valamire az életünkből – mert hát ilyen, valljuk be őszintén, gyakran lehet. Pogrányi Károly, diósdi lelkész magával ragadó, inspirált előadásában kibomlott előttünk, mit ért Isten odaszánt élet alatt. Saul-Pál példája állt előttünk a Szentírásból, s oly módon érthettünk meg az üzenetet, hogy egyet is érthettünk azzal.
Két, héliummal töltött léggömb, melyek egész nap a kazettás mennyezetet próbálták még magasabbra emelni a gyülekezeti teremben, emlékeztetett bennünket arra, hogy mennyivel több az, amit Isten kínál a Vele való életközösségben, mint amit Nélküle valaha is el tudunk érni! A "célratörő lufik" üzenethordozókká lettek számunkra – és azt hiszem, többen akartunk a nap végén azokra hasonlítani, mint az ide-oda pöckölhető társaikra, amik valahol a lábtér szintjén el is tűntek!
A finom ebéd mellett még inkább összejött a társaság, s felszínre kerültek az elindult, megfogalmazódott gondolatok, amiket kiegészített az egymás megismerésére irányuló érdeklődés is. Összességében egy nehezen felejthető napot élhettünk meg, melyre izgalommal készültünk, visszafogottan érkeztünk, de nem tudtunk érintetlenül magunk mögött hagyni! Köszönet érte!
Szöveg: Nagy József, kép: Nyírségi Református Egyházmegye
Forrás: ttre.hu