SDG bibliaismereti verseny volt Sárospatakon

2014. március 11., kedd

Ebben az évben a Példabeszédek könyvét ismerték meg mélyebben s dolgozták fel azok a diákok, akik részt vettek az SDG Református Diákmozgalom által szervezett és a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában február 28. és március 1. között megrendezett bibliaismereti versenyen.

„Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid." (Péld 16,3) Több mint nyolcvan diák és tanár számára meghatározó volt az elmúlt hétvégén az említett igevers a Példabeszédek könyvéből.

A 2014-es év különösen is fontos volt mind a szervezők mind a segítők számára, hiszen immáron huszadik alkalommal került megrendezésre ez az országos verseny. Ezen a leginkább középiskolás korosztályt érintő megmérettetésen, minden évben lelkesen vesznek részt és utaznak (akár több órát is) diákok és felkészítő tanáraik. Nemcsak határainkon belül, hanem azon túlról is rendszeresen érkeznek diákok. Így találkozhattunk hétvégén erdélyi, délvidéki, és kárpátaljai fiatalokkal.

Ez az országos verseny a lelkész, vallástanár kollégák számára is kedves alkalom a találkozásra, kötetlen beszélgetésre, kapcsolatok építésére, örömeink és problémáink megbeszélése. Február 28-án, péntek délután érkezett meg Sárospatakra a 21 csapat és kísérőik. A verseny első napján délután, egy leginkább szóbeli, kreatív versenyen mérkőztek meg a diákok a Sárospataki Kollégium imatermében. Este játékos feladatokon keresztül gyakorolhattuk a Példabeszédek könyve igeverseit. Másnap délelőtt közös éneklés és áhítat után, száz kérdésből álló írásbeli teszt megírásával bizonyíthatták jártasságukat a fiataljaink az említett bibliai könyvből.

Az izgalmas szóbeli és írásbeli kérdések, feladatok értékelésére március 1-én délután került sor. A kreatív, szóbeli verseny első helyezettje a Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium csapata (Kaposvár), második és harmadik helyen a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának csapatai végeztek. Az írásbeli teszt első helyezettje a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium (Budapest) csapata, második helyen az Arany János Református Gimnázium Szakközép Iskola és Diákotthon (Nagykőrös), harmadik helyen a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona csapata végzett. Az értékes tárgyi jutalmak mellett, azt hiszem a legnagyobb ajándékot mindannyiunk számára Isten igéjének mérhetetlen gazdagsága és egymás megerősítő közössége jelentette.

Nádasi Erika vallástanár

Forrás: tirek.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió