Protestánsok a magyar Eb-meccsek városaiban

2016. június 13., hétfő

Marseille, Lyon, Bordeaux – ezekben a városokban játszik meccset a magyar válogatott a labdarúgó-Európa-bajnokság F csoportjában az elkövetkező hetekben. Utánajártunk, mit jelentenek ezek a városok a francia protestantizmus mindennapjaiban.

Franciaországban 2013-ban fejeződött be a protestáns egyházak egységesülési folyamata: azóta partneregyházunk a Franciaországi Egyesült Protestáns Egyház (Église protestante unie de France – EPUF). Az óriási országban működő apró egyháznak nyolc régiója van – kü­lön egyházszervezetben, de velük együtt­működésben él és működik az Elzász-Lotharingiai Egyesült Protestáns Egyház. Az EPUF református, evangélikus és metodista gyülekezeteket egyesít. Az egységesülési folyamat a második világháború végeztével indult el a francia evangélikus és református, valamint az elzászi evangélikus és református egyházak irodáinak együttműködésével. A folyamat fontos állomása az 1968-ban kiadott Lyoni Tézisek, amelyben a felekezetek közös álláspontot fogalmaztak meg a Szentírásról, Isten szaváról, a keresztség és az úrvacsora kérdéseiről. 1969-ben a négy iroda munkáját egy közös tanács váltotta fel. Az egység következő fontos lépése volt az 1973-ban kiadott Leuenbergi Konkordia, amely szószéki és úrvacsorai közösséget deklarált az evangélikus és református felekezetek között. Az EPUF alkotmányát a 2012-es belforti zsinaton ratifikálták, az első EPUF-zsinatot 2013-ban tartották Lyonban, amely egyben egyházmegyei központ is – itt játssza utolsó, a portugálok elleni csoportmeccsét a magyar válogatott június 22-én. Talán jó előjel, hogy idén már hozott el lyoni aranyat a magyar gasztronómia a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsversenyről.

Az EPUF nagyjából kilencven százalékban református, közel tíz százalékban evangélikus. Párizsban külön református és evangélikus régió is működik, valamint egy szervezetileg önálló magyar protestáns gyülekezet is. A francia főváros mellett Montpellier-ben működik az EPUF-nek teológiai akadémiája. Az egyház mindösszesen közel négyszázezer tagot számlál: őket négyszázötven lelkipásztor gondozza négyszázhetven anyaegyházközségben, ezer istentiszteleti helyen – ezek között ugyanúgy vannak elöregedő kivárosi-falusi gyülekezetek, mint nagyvárosi közösségek.

Ilyen nagyváros Marseille is, Franciaország legősibb, kétezer-hatszáz éve Massaliaként alapított, jelenleg második legnépesebb metropolisza, ahol június 18-án mérkőzik meg a magyar válogatott az izlandival. A Stade Vélodrome-ban játszották azt a meccset is, amelyhez a magyar futball hanyatlását kötik: a magyarok 1969 decemberében itt szenvedtek 4:1-es vereséget Csehszlovákiával szemben a vb-pótselejtezőn, van tehát miért szurkolni. Ha valaki mégis inkább a helyi protestánsokkal ismerkedne, lendületes gospelkoncerten teheti meg: június 18-án 18 órától a Grignan utcai református templomban (15 rue Grignan) ötvenfős kórus szolgál majd. A hírhedt kikötővárosról alkotott képet árnyalhatja az is, hogy a legtöbb napsütéses órával büszkélkedő település ad otthon az évenkénti protestáns ifjúsági zsinatnak, akik az éves témájuk mentén rendszeresen adnak be előterjesztéseket a regionális zsinatnak.

Időrendben visszafelé haladva jutunk el a magyar meccsek legnyugatibb helyszínéig, Bordeaux-ig, ahol szintén nagyvárosi protestáns gyülekezetek igyekeznek élni és szolgálni Franciaország kilencedik legnagyobb városának közösségét az Igével és diakóniai-közéleti munkával is. A városban protestáns kulturális központ, ifjúsági szállás, kórház- és börtönlelkészi szolgálat is működik, az öt bordeaux-i gyülekezetben fontosnak tartják a hitvalló egyház társadalmi részvételét is. Kultúrtörténeti érdekességekért érdemes ellátogatni a Temple de Hâ-ba: a Hâ utcai református templom ugyanis eredetileg a Lestonnac-i Johanna által alapított, (református családjuktól elszakított) leányokat nevelő Miasszonyunk rendje kápolnája volt, amely az 1800-as évek elején válhatott református istentiszteleti hellyé. Ha valakinek van alkalma ide betérni, megemlékezhet arról is, hogy június 14-én a városban lép pályára első Eb-csoportmeccsén a magyar válogatott Ausztria csapata ellen.

Bagdán Zsuzsanna

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja 2016. június 12-i számában.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió