Ortodox egyházszakadás fenyeget Szerbiában?

2010. november 18., csütörtök

A hivatalából elmozdított szerb-ortodox püspök, Artemije egyházszakadással fenyegetőzik.

altErről a belgrádi napilap, a Blic adott hírt. A 75 éves egyházi vezetőnek májusban Kozovóban azt vetették a szemére, hogy pénzügyi szabálytalansádogat követett el, s ezért a szinódus elmozdítrotta higvataéából. Most azzal fenyegtőzik, hogy új egyházat alapít, aminek neve ez lebne. „A Szent Száva Igaz Egyháza”. A püspököt a lap szerint szerzetesek egy része támogatja. Mint ismeretes, Koszovó a szerb ortodoiA ősi fészke és számos kolostor található terüetn. A szerb püspökök ezért Belgráűdban közgyűlést tartanak, amelyen megpróbáűlják a válságos helyzetet kezelni. Bár a feszültség még tart. - A Zsinat ülése előtt jelentették meg Irinej patriarcha válaszát Artemije nyugalmazott rasko-prizreni püspöknek a sajtóban nyilvánosságra hozott nyilatkozatára, amelyben a felmentett püspök kijelenti, hogy nem ismeri el a Főpapi Szinódus 2010. szeptember 15-i határozatát, amely eltiltotta őt a szolgálattól és az istentiszteletek végzésétől. „Száműzetéséből” írt levelében Artemije püspök azt állítja, hogy a Rasko-Prizreni Egyházmegyét, amelyet idén január végéig irányított, magától Istentől kapta, és visszautasítja a Főpapi Zsinat minden ellene felhozott vádját és kifogását. Válaszul arra a vádra, miszerint Artemije püspök „Szent Száva Igaz Egyháza” megalapítására készül, a püspök azzal vádolta meg a Főpapi Zsinatot, hogy az döntéseit egyszerű többségi határozattal hozta, pedig Aranyszájú Szent János tanítása szerint a püspökök közötti vitás kérdéseket konszenzus útján kell rendezni. A bulvársajtó egyes újságírói ebből azt a következtetést vonták le, hogy Artemije püspök nem zárja ki, hogy önálló egyházszervezetet hozzon létre. Irinej patriarcha emlékeztette Artemije püspököt, hogy nem száműzetésben van, hanem jelenlegi tartózkodási helyére Vaszilije szerémségi püspök hívta meg, a Főpapi Zsinat áldásával. A patriarcha emlékeztette a püspököt, hogy a Szerb Ortodox Egyház Szabályzata szerint a főpapok és a Szinódus között kialakult vitás kérdéseket a Főpapi Zsinaton kell megoldani, nem pedig a világi sajtóban nyilvánosságra hozott publikációk útján. A patriarcha levelében kifejezte meggyőződését, hogy Artemije püspök a Főpapi Szinódus határozatának kánoni voltát megkérdőjelezve magát a Főpapi Zsinat mint a Szerb Ortodox Egyház legfőbb döntéshozó szervének kanonikusságát is megkérdőjelezi, ezáltal pedig maga sérti meg a kánoni rendet és a Szerb Egyház Szabályzatát. A Főpapi Zsinat döntései kánonellenességének „bizonyítékait” a patriarcha a Szerb Egyház Szabályzatának egyes pontjai téves interpretációjaként értékelte. „Ön saját magát állítja a Szerb Ortodox Egyház legfőbb kánonjogi bírájává, aki saját belátása szerint magyarázza, hogy mi a kanonikus, mi pedig kánonellenes a Szent Főpapi Szinódus határozataiban és tevékenységében” – írja Irinej patriarcha Artemije püspöknek. A szerb egyházfő emlékeztetett arra, hogy az „Ortodoxiában nem létezik a Szent Lélek olyan mandátuma, amely önmagát a zsinaton kívül és a zsinat fölé helyezi”, és amely igényt tarthatna az ő döntéseinek „verifikációjára”. Végül a patriarcha biztosítja Artemije püspököt, hogy a Főpapi Szinódus nem szándékozik kétségbe vonni a volt koszovói püspök Egyház előtti érdemeit és nem akarják kiközösíteni őt. Őszentsége felhívja Artemije püspököt, hogy főpaphoz méltó módon, a zsinatiság elvének tiszteletben tartásával és az Ortodox Egyház Hagyományával összhangban járjon el. (bogoslov.ru – sedmitza.ru – szimandron.hu – 2010-11-18 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.