Ökumenikus vendégek a Rajnai Zsinaton

2010. január 11., hétfő

altMagyar és francia köszöntéssel folytatódott vasárnap este a Rajnai Protestáns Egyház 60. rendes, éves tartományi zsinata.  Kontinensünk két, egymástól távolabb eső részéből, a Franciaországból és hazánkból érkezett ökumenikus vendég, Guy Balestier református lelkész, és Dr. Huszár Pál, zsinatunk világi elnöke köszöntötte a német zsinatot.

A 767 gyülekezet képviseletében jelenlévő 223 szavazati jogú zsinati tag nevében Nikolaus Schneider prézesz, egyházi elöljáró üdvözölte a megjelenteket és a hazai, meg a külföldi vendégeket. Közöttük Augoustinos görög-ortodox metropolitát, Joachim Vobbe ó-katolikus püspököt, Dr. Rainer Bath metodista szuperintendenst, Guy Balestier francia református lelkészt, Bruno Bellion valdens lelkészt, Dr. Huszár Pál főgondnokot, zsinatunk világi elnökét, Ódor Balázs református lelkészt és másokat. A tartományi egyház nagyságrendjének érzékeltetésére elmondható: a Rajnai Egyház az EKD második legnagyobb tagegyháza 2,82 millió tényleges egyháztaggal. 2010-re meghatározott költségvetési kerete 81,8 millió euró. Ezzel együtt komoly kihívás előtt áll: hogyan tudja missziói feladatát a 21. századi körülmények közepette ellátni? A misszió nagy kihívása fogalmazódott meg magyar látószögből Dr. Huszár Pál főgondok vasárnap este megtartott köszöntőjében is, amit a gondos egyházi sajtó már előre felhelyezett az internetre. A főgondnok egyházunk zsinatának áldáskívánását tolmácsolta, majd rámutatott: a „misszionáló népegyház” fogalma, egyáltalán a misszió az egyik legfontosabb és legsajátosabb egyházi tevékenység. Ez a különböző feltételek ellenére is összeköti a magyar és a német egyháztestet. Beszédében érzékeltette, hogy hazánkban az ateista diktatúra évtizedei, és a „bezúduló” globalizáció ártalmai következtében elsősorban a családok és a felnövekvő generációk kerülnek veszélybe. Általános jelenség, hogy a globalizáció hagyományos értékeket romboló erejével fordítja el az embereket a vallástól, s ez nem véletlen. A keresztyének viszont nem manipulálhatók, a piac és a pénz mindenhatóságával szemben ellenállást fejtenek ki. Új kérdések is vetődnek fel ebben a helyzetben - folytatta köszöntését Dr. Huszár Pál -, melyekre az egyháznak új válaszokat kell adnia. Ezért életbevágóan fontos hazánkban is a missziói tevékenység, elsősorban a nagyvárosi misszió, hogy a gyökértelenségnek gátat lehessen vetni. – A zsinat hétfőn plenáris munkáját Nikolaus Schneider prézesz éves jelentésének a meghallgatásával és megvitatásával folytatja. (EKiR.de – reformiert-info.de – 2010 – 01 – 10 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió