Nyitott templom a Kálvin téren

2011. szeptember 06., kedd

Immár négy és fél éve, hogy a 4-es metró építkezése a budapesti Kálvin tér jelentős részét lefoglalta. Az építési terület mögötti templomot nézve sokan  gondolják, hogy az megközelíthetetlen, bezárt. Épp ezért fontos esemény szeptember harmadik hétvégéje (szeptember 17-18), amikor a Szakrális Művészetek Hete keretében tartott „Nyitott templomok éjszakája” programhoz kapcsolódva szombat este 6 és 10 óra között, valamint másnap, vasárnap egész napra nyitva lesz a templom kapuja.

A program első eseménye a szombaton este 6 órakor kezdődő hálaadó énekes-zsoltáros istentisztelet lesz, mely a gyülekezet istentiszteleti életének hatodik éve különleges színfoltja. Havonta egy alkalommal a főváros egyik legforgalmasabb helyén hétköznap este bárki számára elérhető ez a különleges tartalmú istentisztelet.

Ezt követően nyílik meg a karzati lépcsőházakban a templom- és orgonatörténeti kamara-kiállítás, mely aznap este 10 óráig látogatható. A templom áhítatos csendjét óránkénti rövid koncertek törik csak meg, melyben a kisorgona mellett hárfa, fagott, hegedű és tuba is megszólal majd. Másnap, vasárnap a délelőtti és az esti istentiszteletek közötti időben (déli fél 1 és este 6 óra között) szintén nyitva marad a templom kapuja, hogy fogadja azokat, akik elcsendesedésre, a kiállítás megtekintésére vagy zenehallgatásra lépnek be.

A Kálvin téri templom "Nyitott templomok éjszakája" programja letölthető innen

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.