Deákné meg a vászna?
Sokan emlegették megdöbbenve a vasárnap esti nyitó előadásban elhangzott adatokat a konferencia folyamán. Hámori Ádám szociológus, a Károli Gáspár Református Egyetem főiskolai tanársegédje előadásában azt tárta fel, milyenek a mai fiatalok, illetve, hogy miben térnek el a 18–30 éves vallásos ifjak a magukat vallástalannak mondóktól. Izgalmas tény, hogy Magyarországon e két életkor közé helyezzük a fiatal felnőtt életszakaszt, míg az Európai Unió felméréseiben ugyanez a korosztályi besorolás 22 és 40 közötti életkort jelent. Az inaktívak aránya 9-11% körül tetőzik 20-24 éves kor között, itt minden tizedik fiatal rendszeren kívülre kerül. Transzferjövedelemből, azaz támogatásból, segélyből, szociális juttatásból él 10-15%, ez a szám később tovább nő a családalapítással összefüggésben, 26-29 éves kor között 20% körüli. A házasok aránya elenyésző a még tanulók között, legmagasabb a transzferjövedelemből élők körében, magas a dolgozók között, az átlagnál alacsonyabb az inaktívak között. Magasabb iskolai végzettség rendre nagyobb valószínűséggel jelent házas családi állapotot, de a még felsőoktatásban tanulóknál igen alacsony arányú, mutatva, hogy ez a csoport a tanulás miatt halasztja a családalapítási tervek megvalósítását. A szubjektív depriváltság alacsonyabb a tanulóknál és a dolgozóknál, valamint a magasabb iskolai végzettségű fővárosiaknál, a transzferjövedelemből élők és inaktívak helyzete lesújtó. A leginkább depriváltak körében felülreprezentáltak a kistelepülésen élők, akik között nagyobbnak tűnik a házasodási hajlandóság, ugyanakkor a válások aránya is náluk a legmagasabb. Kevés számottevő különbség mutatható ki a vallásos és nem vallásos fiatalok között házasságkötésben, gyermekvállalásban, illetve az iskolai végzettségek terén – a vallásosok hamarabbra tervezik az első gyermeket, de nincs kiugróan több gyermekük ebben a korosztályban, és az sem mutatható ki, hogy hamarabb szereznének felsőfokú végzettséget, de valóban magasabb köztük a felsőfokú végzettségűek aránya, mint az átlagé.
Nem félni tőlük
Komlósi Piroska pszichológus, családterapeuta, egyetemi tanár a fiatal felnőttkori személyiségfejlődés és spiritualitás témáiról beszélt hétfő reggeli előadásában, amelyben kiemelte az értő hallgatás szerepét a fiatalok megszólításában, hiszen „bár erősen mások vagyunk, közösek a félelmeink". Az önismeret, a belső nyugalom, az őszinte érdeklődés éppúgy elengedhetetlen a fiatalokkal foglalkozóknak, mint a társismereti tapasztalatok, az alázat, a felelősség, illetve az, hogy empátiás gondolkodással forduljanak hozzájuk. Ez utóbbit akadályozza a félelem, amelyből ítélkező indulat fakad, továbbá hátráltatja a fáradtság, a harag, a rivalizálás, illetve a motiváció hiánya is. A feladat óriási: akik sosem jártak egyházi közösségbe, azokat felnőtt korukban kell az intuitív-projektív hittől a mitikus, szó szerinti és a szintetizáló, konvencionális hiten át az individualista, reflektív hitig vezetni, úgy, hogy sokuk énképe gyenge, nehezen kötődnek, illetve hajlamosak szélsőséges kompenzációra negatív, büntető istenképük miatt, ami a szektákba sodródás egyik fő oka.
Előszobák kellenek
Hétfő este különleges kerekasztal-beszélgetés várta a résztvevőket: Tarr Zoltán zsinati tanácsos kérdezte Járay Mártont, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) főtitkárát, Czagány Gábor szegedi egyetemi lelkészt és Püski Lajos Debrecen-nagyerdei lelkipásztort, a Zsinat Missziói Bizottságának elnökét a fiatal felnőttek egyházi integrációjának lehetőségeiről. Czagány Gábor szerint nem az automatikusan jövő reformátusokra kell várni, hanem missziós tevékenységet kell végezni: minden olyan dologgal megszólíthatók a fiatalok, amelyek nem tartoznak a hagyományos egyházi keretbe. Mint mondta: az egyetemi gyülekezetek olyan környezetben is meg tudnak jelenni, amelyek hasonlítanak a fiatalok mindennapi életéhez. Járay Márton meglátása szerint nagy tettrekészség van a fiatalokban, ezt csatornázza be a MEKDSZ: a felekezetek fölötti hallgatói szervezetben mindenki lehetőséget kap arra, hogy cselekedjen, akár hibákat elkövetve is. Püski Lajos hozzátette: másképp kell integrálni egy gyülekezetben felnőtt fiatalt és egy teljesen kívülről jövőt. Mindkettő óriási kihívás. A hívő családba született fiatalnak keresztyén életpályamodellre van szüksége, hogy lehessen jövőképe, láthassa a helyét a gyülekezetben. A vallásos neveltetés nélküli többség megszólításához hiteles emberek kellenek, akik az ő embereikké tudnak lenni életük egy-egy területén, illetve kell olyan rétegalkalmi közösség, csoport, ahova el lehet hívni a keresőket. – Amikor meghívnak egy családhoz, és kinyílik a lakás ajtaja, nem a franciaágyra esünk, hanem az előszobába lépünk – hangsúlyozta Püski Lajos, és hozzátette: kell, hogy a gyülekezeteknek legyenek előszoba-alkalmai, ahová, ahogyan annak idején az óegyházban a templomok átriumába, bárki bátran beléphet, tanulni, felkészülni a továbblépésre, megízlelni az Isten szeretetét.
Felnőni a feladathoz
A fiatal felnőttek egyéni vallásbeli igényeiről Püski Dániel debreceni egyetemi lelkész tartott előadást. Hangsúlyozta: nincs egységes, sikerre vivő recept a fiatal felnőttek megszólításában. – Jézus is másképp vezette a sokaságot, mint a tanítványokat, és hagyott időt a feltöltődésre is. A legegyszerűbb minta a fiatal felnőttek vezetésére az evangélium – fogalmazott Püski Dániel. A résztvevőket arra buzdította, hogy vállalják a maguk vezetői szerepét, mert enélkül nem fog tudni megújulni az egyház, ahogy akkor sem, ha a 18 éven felüliek ifisek maradnak – ha nem tekinti felnőttnek a fiatalokat az egyház, akkor ők soha nem is válnak azzá a közösségeinkben. Ez a csoport rendkívül színes, rendkívül eltérő igényekkel – van, akivel az atomfizikáról kell beszélni, van, akit pedig át kell ölelni, és imádkozni kell vele. A cél nagy: minél több fiatalt minél mélyebbre vezetni Isten ismeretében. Elnézve, hogy egymillió magyar fiatal felnőttből alig húszezren járnak református közösségbe, bőven van tennivaló: nem lehet cél csak a meglévők megtartása, hanem mobilizálni kell őket, és alkalmakat teremteni, hogy a kívülről jövők beléphessenek.
Evangéliumi reménységgel
Szerda reggel a fiatal felnőttek gyülekezeti integrációjáról tartott előadást Lovas András Budapest-gazdagréti lelkipásztor, aki szintén nem receptet adott, hanem teológiai látását osztotta meg a hallgatókkal három kérdés alapján: Hogyan integráljuk a fiatalokat? Hová szeretnénk őket bevonni? Miért akarjuk őket ott látni? Mindhárom kérdésre az evangélium a válasz. Isten, aki a világ Ura, helyre szeretné állítani, amit jónak teremtett, de az ember megrontott: a kapcsolatokat. Ezért készítette elő Jézus Krisztus, a világ Ura eljövetelét, akinek tanítványai a helyreállítás feladatát kapták. Isten Jézusban egybefoglalt mindeneket – olvassuk az efézusi levélben. Minden a helyére kerül – ez az evangélium reménysége. Fontos megvizsgálni, hogy félelemből vagy becsvágyból dolgozunk-e, vagy azért, mert Krisztus szeretete szorongat minket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a tradicionális és a modern gyülekezetek ellentéte hamis dilemma, „olyan gyülekezetbe kell hívni a fiatalokat, amely kész megtestesíteni az evangéliumot életével, szolgálatával". Záró áhítatában Fodorné Ablonczy Margit dunamelléki ifjúsági referens a Jel 3,7–13 alapján arra buzdított: Isten Jézus Krisztusban nyitott ajtót adott nekünk, amelyet senki nem zárhat be előttünk. Nem kell feszegetnünk, aggódnunk, nem csaphatjuk magunkra. Jézus maga az ajtó – s a közösség vele pedig a legmélyebb titok, ami felé ő maga hívja rajtunk keresztül a fiatalokat.
A konferenciáról
Az első Konfi+-t 2010-ben tartották Berekfürdőn, ahol a konfirmációs korosztály, két éve Balatonszárszón a kamaszok megszólításának lehetőségeivel foglalkoztak. A konferencia száznyolcvan résztvevőjéből negyvenhárman határon túlról érkeztek: Erdélyből négyen, Királyhágómellékről tizennyolcan, Kárpátaljáról tizenegyen és a Felvidékről tízen. Az úrvacsorai istentisztelet perselypénzét a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek ajánlották fel.
Bagdán Zsuzsanna, képek: OD Pictures
A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában