Mit olvasnak a protestánsok?

2012. március 21., szerda

A reformatus.hu megújulása alkalmából összegyűjtöttük a világszerte legolvasottabb protestáns keresztyén újságokat, honlapokat. Széles a paletta, az egyházi sajtótól a teljesen független, geo-bio lapokig.

„Minden médium keresztény, amiről ő maga, vagy más ezt állítja” – adnak sorvezetőt Quentin Schultze és Robert Woods amerikai szerzők 2008-as könyvükben (Understanding Evangelical Media: The Changing Face of Christian Communication). A definíció nem felesleges fontoskodás, ugyanis a szinte naponta új nyomtatott és online lapokkal bővülő, és számos régitől elbúcsúzó keresztény világsajtóban zavar uralkodik azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent a „keresztyén média” fogalma. Egyes lapok a szubkultúra zártságáért harcolnak, és mindent elátkoznak, amin nem a keresztyén címke szerepel, legyen az egy vitás törvénytervezet, vagy egy új musical. Mások pont azért küzdenek, hogy ne legyen száz kilométeres szakadék a világi és a keresztyén világszemlélet között. Egyes lapok egyházi kötődésűek, míg mások teljesen függetlenek, vannak közöttük adományból élők, de piaci alapúak is.

A több ezer, világszerte megjelenő protestáns sajtótermék között a legnépszerűbb irányzat – hatalmas felvevőpiaccal az Egyesült Államokban – az úgynevezett evangéliumi mozgalom (más néven evangelikálok). Az irányzat képviselői hajlamosak védekező pózt felvenni a fősodratú, világi véleményformálókkal szemben, és legalább olyan fontosnak tartják a csoporton belüli kommunikációt, mint a kívülállók megszólítását – olvasható Szabados Tamás cikkében az El Mondo blogon.

Európában inkább a történelmi egyházak sajtótermékei kelendőek. A világ egyik legolvasottabb keresztény orgánuma a 2000-ben alapított német evangélikus havilap, a Chrismon, illetve onlájn változata. Elképesztő tömegekhez jut el: mintegy másfél millióan olvassák a színes műfajokkal, riportokkal, tanácsadásokkal tarkított magazint. A német, főképp protestáns újságok mellett kitűnik az amerikai baptista Billy Graham Decision Magazine című lapja: 800 ezren vevők rá. Valamivel kevesebben bújják a World Visiont, mely az azonos nevű evangelikál missziós szervezet kiadványa és mintegy száz országban terjesztik.

Néhány tízezren a törzsolvasói a Holiness Today-nek, a nazarénusok lapjának és a United Methodist Reporternek, az amerikai United Methodist Church sajtójának.

Az említett, egyházhoz tartozó újságok mellett széles spektruma ismert a felekezetek közötti lapoknak. Ezek közül a legnépszerűbb a Billy Graham által alapított, a legbefolyásosabb evangéliumi lapnak tartott Christianity Today. A félévszázados napilapot 140 ezren olvassák, és olyan kultikus szerzők publikálnak ide, mint a Magyarországon is kiadott, amerikai Philip Yancey. Szintén sok, 120 ezer olvasóval büszkélkedhet a konzervatív evangéliumi World magazin (http://www.worldmag.com/), melynek sztárszerzője a nálunk is népszerű John Piper, amerikai lelkész és teológus.

A huszonéves amerikai keresztények legkedveltebb lapja a kéthavi Relevant, több mint 80 ezren vásárolják meg. Alapítója Cameron Strang, a keresztyén média mágnás Stephen Strang fia. Különleges szerepet tölt be a szociálisan érzékeny amerikai Sojourners is, 30 ezer olvasóval. A 40 éve létező havi kiadvány témái közé tartozik a vallásközi párbeszéd, a környezetvédelem, a szegénység.
E felekezetek közötti sajtóra jellemző, hogy nem adományokból, hanem egy az egyben a piacról akarnak megélni.

Miközben egyre-másra születnek az újabb keresztyén médiumok – csak a német nyelvterületen mintegy félszáz ilyen lap létezik – az ellenkező tendencia is megjelent. Azaz egyre-másra dőlnek be a főképp keresztyén életmód magazinok. Leginkább az amerikai szubkultúrában van elegük a fiatal olvasóknak abból, hogy még gördeszkázni is a keresztény sajtóból tanuljanak meg. Ez pedig azt jelenti, hogy mind a nyomtatott, mind az online keresztyén lapoknak igencsak meg kell újulniuk, ha meg akarják fogni a következő generációkat.

S.D.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió