Mit, hol talál az új reformatus.hu-n?

2012. március 27., kedd

Mivel a Magyarországi Református Egyház honlapja teljes megújításon esett át, érdemes végigvenni, pontosan mit és hol keressünk az új oldalon.

Természetesen a reformatus.hu új címlapjáról indítjuk a bemutatást. Érdemes megjegyezni, az átalakítással az volt az egyik célunk, hogy sűrű, de mégis áttekinthető kezdőoldalra a lehető legtöbb információt jutassunk ki. Emellett arra is törekedtünk, hogy az minél több református (egyházkerületi, intézményi) internetes oldal legyen elérhető innen közvetlenül innen.

Címlap

A fejléc meghatározó eleme a honlap új logója, középpontban a református templomainkon is megtalálható kakassal (a szimbólum történetéről itt olvashat bővebben). Kereshetünk nemcsak a honlap tartalmai között, de gyülekezetet is találhatunk magunknak. (Ez utóbbi funkció a református címtár szintén zajló átalakulásával lesz teljes; a címtárról lejjebb olvashatnak.) A kapcsolatfelvétel mellett a református levelezőrendszer belépő oldala is innen érhető el. És természetesen itt kaptak helyet – a felső menüsorban – az állandó tartalmakat és híreinket témák szerint tagoló aloldalak, ezekről később ejtünk szót. Az alsó menüsorban, kiemelt témáink címmel olyan linkeket találnak, amelyek egy-egy fontosabb, de nem állandó aloldallal kezelt témára vezetnek.

A címlap felső részének hármas tagolásáról annyit érdemes megjegyezni, hogy a két bal oldalra eső hasábban a reformatus.hu saját tartalmai találhatóak, a jobb oldal tartalmai pedig nagyobb részt más református honlapokról származnak.

Ha jobban megnézzük a két bal oldali hasábot, a bal oldal tetején, az Egyházunk felcím alatt hivatalos közleményeket, a közvéleményt is érintő közegyházi megnyilatkozásokat érhetik el. A hasáb alsóbb részében aktuális híreket tálalunk, ide jellemzően olyan írások jelennek meg, amelyek az egyházon kívülről érkezők érdeklődésére is számot tarthatnak. Aktuális hírekkel, háttércikkekkel, interjúkkal lesz tele a középső hasáb is, a tetején kiemelve egy fontosnak szánt, „vezető” írással.

A címlap felső részének jobb hasábjában, ugyanúgy, ahogyan a korábbi szerkezetben, a Napi Ige olvasható, de ezentúl Istent keresem alcímmel. Az innen elérhető aloldalon a Bibliaolvasó Kalauz napi újszövetségi szakaszának igemagyarázata mellett Steinbach József dunántúli püspöknek a Reformátusok Lapjában olvasható Ige mellett rovatának igemagyarázatait is elhelyeztük. Az Istent keresem aloldalból már most elérhetőek az online Bibliák, a Bibliatársulat honlapja, valamint hitvallásos irataink is, a jövőben azt tervezzük, hasonló tartalmakkal bővítjük a honlap ezen részét.

A címtár hiányáról A református címtár természetesen nem tévedésből elérhetetlen az új felületről. A honlapunktól teljesen független felületen működtetett adatbázis, a használhatóság, a naprakészség igénye miatt, új informatikai és információs alapokra kerül; az új keretek beüzemeléséig azonban egyelőre nem lesz elérhető a reformatus.hu-ról. Megértésüket köszönjük!

A jobb hasáb alsóbb részein többek között eseménytárunkat (Ez történik) és református évfordulóinkat, nevezetes múltbél eseményeinket megörökítő évfordulótárunkat (Ez történt) találhatják meg.

A címlap jobb oldalát nagyrészt az egyházkerületek megjelenítése foglalja le: a négy kerület honlapjainak cikkei érhetőek el innen, a kerületek szerkesztésében. Ugyan csak itt bukkannak fel majd időről időre egyházi intézmények, vagy éppen nagyobb egyházi események honlapjainak cikkajánlói.

A címlap második felét mintegy törésként kezdi a Lelkész válaszol rovat megjelenése. Most elindított rovatunkat a belső párbeszéd és a külvilág felé való megmutatkozás ötvözetének szánjuk, mivel az egyház életében részt vevők mellett ugyanúgy megszólíthatja a közösségen kívülről érdeklődőket. A lelkigondozás, tanácsadás ezen formája elsősorban azoknak nyújthat segítséget, akikben kérdések fogalmazódtak meg életükkel, egyházunkkal kapcsolatban és ezekre várnak választ. Ebben jelenleg hat református lelkész lesz segítségükre.

Még lejjebb görgetve a képernyőt megmutatjuk a többi közegyházi sajtótermék, a Reformátusok Lapja, a Református Félóra (MR1-Kossuth Rádió), és az Örömhír legújabb kínálatát is. És ugyancsak itt kaptak helyet a Kálvin Kiadó hírei, könyvajánlói is.

A kezdőlap alsó részéhez érve a képek veszik át a hatalmat: A maga képmására címmel napi képrovatot indítunk, ahová nemcsak saját fotóinkat szánjuk, hanem örömmel várunk minden jól elkapott pillanatot is. A kéthasábos kép mellett az egyházi élet történéseit, eseményeit részletesen bemutató galériáinkat érhetik el.

A címoldal zárásaként egy református linkgyűjtemény ajánlóját helyeztük el. Mostanra számos gyülekezet, intézmény, közösség jelent meg önállóan az interneten; ezeket a megjelenéseket szeretnénk összeszedni és strukturálva az olvasók elé tárni.

Aloldalak

A címlap kimerítő bemutatása után röviden ejtsünk szót a felső menüsornál említett aloldalakra. Elöljáróban annyit, ezek jelentős része ugyanazon logikára épült: a bal hasábban az adott téma hírei jelennek meg, középen az ide kapcsolódó állandó tartalmakat helyeztük el, a jobb oldal pedig a honlap (vagy éppen külső oldalak) más részeire navigálnak el minket.

Mondhatni a legfontosabb ezen aloldalak közül az Egyházunk aloldal, amely az egyház szervezetét, legfontosabb alkotóelemeit kívánja bemutatni és elérhetővé tenni. Az itt található híreket a címlapnál is említett közlemények, hivatalos megszólalások teszik ki. A középső hasábban pedig jól láthatóan megjelenik az egyház felépítése, így a gyülekezetek – jelenleg még bővítés alatti – felsorolása, a fokozatos egyházi szervek elérhetőségei, a Zsinat, a zsinati testületek bemutatása, a közegyházi intézmények, valamint a teljes egyházi intézményrendszer címlistája. De ugyancsak elérhető innen egyházunk története, hitvallásos irataink, valamint a istentiszeteleti rendek is. Sokak számára a napi munka kellékei az egyházi törvények és letölthető dokumentumok, ezek is ebből a rovatból elérhetőek ezentúl. Ugyancsak innen léphetnek a majd be hamarosan a Zsinat tagjai arra a jelszavas területre, amelyen a zsinati munkához szükséges előkészítő anyagokat, előterjesztéseket érhetik el.

A felső menüsor Hírek pontja alatt írásaink időrendbe szedett gyűjtését találhatják meg, a megjelenés dátumán kívül tehát szerkesztetlen sorrendben. A Református A-Z-ről már tettünk említést, de nem szorul sok magyarázatra az Oktatunk, a Szeretetszolgálat és a Fiatalok menüpont sem. A világban címmel megjelenő aloldal egyházunk kül- és ökumenikus kapcsolatait öleli fel, és itt találhatóak egy bokorban a nemzetközi egyházi élet hírei is. Az Egység menüpont alatt a Kárpát-medencei református egyházak 2009. május 22.én létrejött egységét mutatja be.

A reformatus.hu angol változata is készülőben van, ezt takarja az Our Church menüpont. Az angol aloldal természetesen nem adja a magyar főoldal tükörfordítását, de a külföldi érdeklődők számára fontos bemutatás mellett rendre aktuális hírekkel is jelentkezik majd.

Reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió