„25 év jogállamiságba vetett hitünk dőlt ma meg"

2014. november 26., szerda

Jogerős döntés született a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében: a román bíróság döntésének értelmében a református egyház elveszíti tulajdonjogát az ingatlan felett. Az Erdélyi Református Egyházkerület az alábbi közleményben reagált az ítéletre.

„25 év jogállamiságba vetett hitünk dőlt ma meg azzal, hogy a Ploiești-i táblabíróság jogtalanul elvette az Erdélyi Református Egyházkerülettől a Református Székely Mikó Kollégium épületét. Olyan állapot állt elő, amivel a román állam azt jelezte a reformátusoknak, a kisebbségieknek, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást ebben az országban. Nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni, és követeljük az államtól, hogy mondja ki, hogy a kisebbségek mire jogosultak. Nem akarunk abba a helyzetbe jutni, amibe a szászok jutottak, hogy másodrendűek, eladhatóak lettek.

Újra kell gondolnunk az egyház és állam viszonyát a következő időben, ezért november 29-re, szombatra rendkívüli egyházkerületi közgyűlést hívunk össze 11 órára a kolozsvári Kétágú templomba, ahol az egyházkerületi közgyűlés meghatározza, hogy milyen irányba indulunk tovább.

Az a lojalitás és a jogállamiságba vetett hitünk, amivel ezekben az esztendőkben a román állam iránt viseltettünk súlyosan károsult. A leginkább az fáj, hogy egy egész közösséget, ha nem többet a 700 000 lelket számláló református közösséget arcul csapták, hazugnak, csalónak, követelőzőnek nevezték. Ez számunkra erkölcsi kérdés, nem egy épület léte, vagy nem léte a tét. Ez a visszaállamosítás azt üzeni, hogy ebben az országban bármikor bármit meg lehet tenni. Ugyanakkor igazságtalanság történt azokkal szemben is, akik a munkájukat végezték.

Ez a kérdés azért lehet súlyos a következő időszakra nézve, mert az összes református kollégium ebben a helyzetben van, hiszen azt a tényt nem akarták elfogadni, hogy a református egyház felépítése és rendje szerint minden hozzá tartozó intézmény külön jogi személyiséggel rendelkezett. Ez az a tény, amit most egyértelműen megtagadtak. Ha a román állam nem akarja érteni és beismerni a tényeket, akkor mindig találhatnak olyan jogi vesszőhibát, amivel bármikor bármit meg lehet tenni.

Határozottan visszautasítjuk az államnak ezt a hozzáállását. Egyértelmű diszkriminációnak tartjuk, hogy míg a többségi egyháznak szállodákat és több millió euró értékű ingatlanokat adományozott, addig a kisebbségi egyháztól azt is elvette, ami a sajátja volt! Ragaszkodunk az egyház autonómiájához! A román állam most minden '90-től erre visszaszerzett ingatlan birtokviszonyát megkérdőjelezte. A református egyház tulajdonának alig egyharmadát adták vissza, most pedig erről az egyharmadról is azt mondja, hogy törvénytelenül és jogtalanul került vissza jogos tulajdonosához. Ettől kezdve már csak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága marad lehetőségként, ahol meg kell hallják az európai keresztyénség, reformátusság tiltakozását!

"Te pedig, emberfia, prófétálj Izráel hegyeinek, és mondd: Izráel hegyei, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az én Uram, az Úr: Mivel az ellenség hahotázva azt mondta rólatok: Birtokunkba kerültek az ősi halmok! – ezért prófétálj, és mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Mivel a vesztetekre törnek mindenfelől, hogy a többi nép birtokává legyetek, és mivel szájukra vettek titeket a rágalmakat terjesztő népek, azért, Izráel hegyei, halljátok az én Uramnak, az Úrnak igéjét!

Ezért így szól az én Uram, az Úr: Fölemelt kézzel esküszöm, hogy majd a körülöttetek élő népeknek kell eltűrniük, hogy gyalázzák őket!

Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket."

(Ezékiel könyve 36, 1-4a-7-9)

Kató Béla, püspök
Markó Gábor, főgondnok"

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.