Ülésezett a Zsinat Kommunikációs Bizottsága

2013. január 30., szerda

Évi első ülését tartotta január 28-án a budapesti Zsinati Székházban az MRE Zsinatának Kommunikációs Bizottsága.

A tanácskozáson áttekintették a közmédiában megjelenő református műsorok, így a Magyar Rádióban hallható Református félóra, valamint a televíziós Örömhír magazin jelenlegi helyzetét, a műsorok szerkesztésével kapcsolatos problémákat. Terítékre kerültek a Reformátusok Lapja átalakításának tapasztalatai: Németh László elmondta, pozitív volt a fogadtatása a kisebb (kompaktabb) lapformának, amely mellett mostantól a Mértékadó tévés programújságot is kézbe vehetik az előfizetők. Hosszasan elemezték az ülés résztvevői a karácsonyi Fiú! című filmet, illetve az aköré fűzött társadalmi megjelenést, amelynek kapcsán – a kritikai észrevételek mellett – egyet értés alakult ki, hogy szükség van az egyházzal, vallással kapcsolatot nem ápolók megszólítására, továbbra is keresni kell ennek lehetséges formáit.

Tarr Zoltán zsinati tanácsos beszámolt a közegyházi kommunikáció előtt álló feladatokról. Ezek közül kiemelte, fontos teendő, hogy a kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás kapcsán meg kell szólítani a szülőket, iskolákat. Az egyszázalékos kampány elindítása ilyenkor esedékes, ennek középpontjában a református egyház, mint közösség megjelenítése áll majd. Elhangzott az is, hogy a karácsonyhoz hasonlóan húsvéti társadalmi üzenettel is jelentkezik majd a Magyarországi Református Egyház, ennek formájáról és tartalmáról még további egyeztetések szükségesek.

A Zsinat Kommunikációs Bizottságának ülésén részt vett Szalai Pál elnök (Tiszántúl), Köntös László (Dunántúl), Kusnyír László (Tiszáninnen), Tőkéczki László dunamelléki főgondnok, mint az Elnökségi Tanács referens tagja, valamint Takaró Tamás (Dunamellék).

Reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.