Kitüntették Novotny Zoltánt

2012. augusztus 02., csütörtök

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) közös elismerését vehette át csütörtökön Londonban Novotny Zoltán.

A NOB és az AIPS azoknak az újságíróknak a munkáját díjazta, akik tíz vagy annál több ötkarikás eseményről tudósítottak. Az MTVA olimpiai stábjának tagja, az ismert rádiós az olimpiai fáklya másolatát kapta emlékül - jelentette csütörtökön Londonból a Magyar Távirati Iroda tudósítója.

Novotny Zoltán, az idén hetvenkét éves sportújságíró az 1968-as mexikói játékokról tudósított először, most vesz részt a tizenkettedik nyári olimpiáján. Az elmúlt ötven évben a Magyar Rádiónál dolgozott bemondóként majd riporterként, külsős munkatársa volt a Magyar Televíziónak. Sok kitüntetése mellett megkapta az Aranytollat is, melyet a Magyar Újságírók Szövetsége adományoz a kiemelkedő újságírói életpálya elirmeréseként.

A Magyar Olimpiai Bizottság tagja, aki sokáig a Magyar Sportújságírók Szövetségét vezette, 2004-től pedig a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke. Novotny Zoltán a Deák téri evangélikus gyülekezet presbitere egyben a Magyarországi Evangélikus Egyház médiabizottságát is vezeti.

MTI - reformatus.hu, kép: evangelikus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.