Újrajátszva

2018. január 23., kedd

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodája, az Evangélikus Pedagógiai Intézet, a Katolikus Pedagógiai Intézet, valamint a Budapesti Piarista Gimnázium meghirdeti 7. országos filmszemléjét a katolikus, református és evangélikus általános- és középiskolák diákjai számára. Az idei kiemlet téma: „Újrajátszva".

Ebben az évben olyan élethelyzeteket mutathatnak be a versenyzők, melyeket szeretnének újraélni, hogy másképp döntsenek benne. A filmek műfaja ezalkalommal is tetszőleges, időtartamuk nem haladhatja meg a 8 percet. Nem szükséges vallási témát érinteniük, lehetnek humorosak, ironikus hangvételűek, probléma-felvetők, de fontos, hogy az élet evangéliumi szemléletével összhangban álljanak.

 A beküldendő filmek formátuma: HD (25p, 50i, vagy 50p) vagy video-DVD 
 Beküldési határidő (a film és a nevezési lap postára adásának határideje): 2018. május 7. hétfő 24 h.   
 Beküldési cím: Budapesti Piarista Gimnázium, 1052 Budapest, Piarista u. 1. (a művek személyesen is leadhatók a portán, a borítékon minkét esetben szerepeljen: Diákfilmszemle)

Az ökumenikus előzsűri szakmai és tartalmi szempontok figyelembe vételével választja ki a döntőbe kerülő, a szemlén vetítendő alkotásokat. A beküldött filmek alkotóit 2018. május 26-ig értesítik a döntésről. A szemle ünnepélyes, nyilvános bemutatója 2018. június 2-án, szombaton délelőtt 10 órakor a Sapientia Főiskola Auditorium Maximum termében lesz. A vetítés után a zsűri a közönség előtt értékeli a bemutatott alkotásokat, majd kihirdeti a kategóriák győzteseit, és átadja a díjakat.

Forrás: www.okudiakfilm.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió