Hamarosan megújul a Kálvin-ház Vígtelkén

2010. március 08., hétfő

altA Sajó völgyének egyik kis településén, Vígtelkén az elmúlt esztendőben a visszakapott ingatlan javításába kezdtek, amelyet tavaly Kálvin János születésének ötszázadik évfordulóján a nagy reformátorról Kálvin-háznak neveztek el. Amennyiben a gyülekezetnek meglesz a szükséges anyagi kerete, akkor hamarosan megújulhat az öt helyiségből álló, 1891-ben emelt egykori iskolaépület.

A vígtelkei egyházközség pár évvel ezelőtt kapta vissza a korábban iskolaépületként és tanítólakásként is szolgáló épületét. A közel százhúsz éves épület állaga az idő során – míg nem volt egyházi tulajdonban – alaposan megromlott. Vakolata tönkrement, falai megrepedeztek. Keskeny kétszárnyas ablakai, fa ajtói elhasználódtak, padlója porlik. Az épület tetőfedőanyaga is megsérült. Az öt helyiségből álló (osztályterem, két szoba, konyha, kamra) ingatlanhoz viszont ragaszkodik a gyülekezet. S mivel értéket jelent számukra, ezért is fogtak hozzá annak felújításába – tájékoztatott az egyházi épület jelenlegi helyzetéről André János lelkipásztor. A mintegy huszonkét választójogú egyháztag anyagi ereje viszont kevés a szükséges munkálatok elvégzéséhez. Ennek ellenére az elmúlt évben már három alkalommal is szerveztek önkéntes munkát az egykori iskola rendbetétele céljából. Hathatós segítség érkezett a szalóci anyaegyháztól és Szalóc községtől is, valamint az ottani társadalmi szervezetektől. Az épület omladozó vakolatát az egyik vígtelkei presbiter saját maga újította fel. A beázások elkerülése miatt azonban nagy szükség lenne, ha a tetőt mielőbb meg tudnák javítani. André János lelkipásztor szeretné, ha az adakozásba mások is bekapcsolódnának, elősegítve így a kis lélekszámú gyülekezet tervének minél előbbi megvalósítását. Ennek érdekében kért a gyülekezet engedélyt, hogy egyetemes egyházi szinten indíthassanak gyűjtést és kérhessenek segítséget az épület megújítására.

A vígtelkei reformátusoknak már megvan a pontos elképzelése is arról, hogy milyen célt szolgálna majd a megújult Kálvin-ház – tájékoztatott a helyi lelkipásztor, André János. Az egykori iskolát elsősorban egyházi célokra használnák. A gyülekezeti házban presbitergyűléseket, a téli időszakban az istentiszteleteket, és egyéb, a gyülekezetet építő alkalmakat: hitoktatást, táborokat, ifjúsági és felnőtt bibliaórákat tartanának.

De nem csak a gyülekezet, hanem a falu is egy, nagyságban a kultúrház és az abban levő kicsi iroda közötti helyiséggel lenne gazdagabb, amelyet sokféleképpen lehetne használni. Különböző kisebb közösségi rendezvények, szabadidős, klub-, kulturális, művelődési és sporttevékenységre, kisebb ünnepségek megszervezésére, valamint nagyobb falusi események esetén akár kisegítő helyiségként is szolgálna (öltöző, konyha) a kultúrház mellett.

Az épületet és az azt körülvevő kertet kisebb táborhelyként, valamint alkalmi (hálózsákos, vaságyas, matracos) turistaszállásként is lehetne hasznosítani különböző, elsősorban egyházi, ifjúsági vagy turisztikai alkalmakra, amelyekre lehetőség van a Gömör-Tornai karszt csodálatos környezetében.

reformata.sk

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió