Ha nincs programod – 2010- es ifjúsági eseménynaptár

2010. január 26., kedd

altElkészült a Kárpát-medencei ifjúsági eseménynaptár a 2010-es esztendőre! Az alábbiakban megnézheti, idén milyen ifjúsági programjai lesznek a Magyarországi Református Egyháznak.

 

Kedves Barátunk!

A református egyház – többek között – a fiatalok egyháza is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a gyülekezetek és iskolák többségében gyermek- és ifjúsági csoportok és foglalkozások is zajlanak, emellett számos civil ifjúsági szervezet is erős szálakkal kötődik egyházunkhoz.
Az Ifjúsági Irodán összeállítottunk egy eseménynaptárt, amelyet a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek rendezvényeiből válogatottunk össze. Ezek az alkalmak nyitottak, nagy szeretettel várnak rá minden érdeklődőt. Hogy ne az ismeretlenbe vigyétek/ küldjétek fiataljaitokat, a dokumentumban az egyes szervezeteket is röviden bemutatjuk, az elérhetőségeikkel együtt. Külön szeretettel bátorítunk, hogy fedezzétek fel a határon túli eseményeket, csoportokat, táborokat is! Társuljatok be bátran az alkalmaikba, hogy a fiatalok kortársaik hitéből épülve dicsérhessék az Urat!

2010-es református ifjúsági eseménynaptár

Január:
KRISZ Imahét (Kárpátalja, január 4–9.)
Kontrasztkiállítás (Kisvárda, január 11-től), www.kontrasztkialltas.hu
Egyházkerületi Referensek Kárpát-medencei Találkozója (Budapest, január 13–14.)
KRISZ legénykonferencia, (Kárpátalja, Beregszász, január 23.)
Angol téli tábor középiskolásoknak (Szentírás Szövetség, Piliscsaba, január 29. – február 3.)
FIRESZ téli ifjúsági hétvége (Felvidék, Jóka – Betlehem Missziós Központ, január 29. – február 1.)

Február:
MeKDSZ téli tábor (Eger, február 4–7.)
Budapesti KIE farsang (Üllői út 24., február 9., 18 óra)
Budapesti Ifjúsági Találkozó (Dunamelléki Egyházkerület, február 13.)
III. FIKE sítábor (Erdély, Hargitafürdő, február 12–14.)
Ifjúsági mentorképzés (Zsinati Ifjúsági Iroda, Mór, február 14–15.)
Böjti istentisztelet (Szegedi Egyetemi Gyülekezet, Honvéd téri templom, február 18.)
FIRESZ ifjúsági napok (Felvidék, Csécs, Nagysalló)
FIRESZ Hitmélyítő napok jegyeseknek és fiatal házasoknak (Felvidék, Oravská Lesná, február 11–14.)
REFISZ Téli Konferencia (Debrecen, Február 12–14.)
Ifjúsági mentorképzés (Zsinati Ifjúsági Iroda, Berekfürdő, február 25–26.)
SDG Zsoltár- és népdaléneklő verseny (Kecskemét, febr. 27.)

Március:
Református férj- és feleségképző (Budapest, március 4-től)
KRISZ leánykonferencia, (Kárpátalja, Beregszász, március 6.)
Ökumenikus istentisztelet kelta liturgia alapján (Szegedi Egyetemi Gyülekezet, március 16.)
Református Egyetemi Gyülekezetek Találkozója (Kolozsvár, március 19–21.)
SGD Virágvasárnapi konferencia (Debrecen, márc. 26–28.)
MeKDSZ nap (Budapest, RHEMA Center, március 27.)
A Dunamelléki Egyházkerület ifjúsági napja (Kecskemét, március 27.)
REFISZ Virágvasárnapi Konferencia (Kecskemét, március 28.)
FIRESZ Ifjúsági Napok (Királyhelmec, Szentpéter)

Április:
REFISZ Foci kupa (Kecskemét, április 10.)
VII. Országos IKE Sportnapok (Erdély, Kézdivásárhely, április 9–11.)
Ifjúsági referensek skóciai tanulmányútja (Zsinati Ifjúsági Iroda, április 19–25.)
SDG Bibliaismereti verseny – Ezsdrás és Nehémiás könyve (Pécs, ápr. 17.)
KRISZ Kerületi ifjúsági találkozó, (Kárpátalja, Salánk, április 17.)
REFISZ Fiatal Felnőttek Konferencia (Berekfürdő, április 23–25.)
FIRESZ Ifjúsági napok (Felvidék, Rozsnyó, Nemesócsa)

Május:
KRISZ Majális (Királyhágómellék, Hadad, május 1.)
Tiszáninneni konfirmandus nap (Miskolc, május 2.)
Shirchadasj koncert (Királyhágómellék, Zilah, május 6.)
Szombati Szabó István szavalóverseny (Királyhágómellék, Lugos, május 15.)
KRISZ Konfirmandus Focikupadöntő (Kárpátalja, május 15.)
Szeretethíd önkéntes napok (2010. május 21–22.), www.jobbadni.hu
FIRESZ Ifjúsági napok (Felvidék, Nagykapos, Dunaszerdahely)
KRISZ-tusa, Futó és Bringaverseny (Kárpátalja, május 29.)
Sófár dicsőítőnap (Szentkirályszabadja, május 30.)

Június:
Református Zenei Fesztivál (Budapest, június 4–6.)
KRISZ Fiatal házasok hétvégéje, (Kárpátalja, Balazsér, június 11–12.)
KRISZ nap, (Kárpátalja, Balazsér, június 20.)
KRISZ Ifjúsági Sportnap (Szatmárnémeti, június 26. – Királyhágómellék)
Református Egyházi Napok Dunántúl – REND (Pápa, június 25–27.)
FIRESZ Ifjúsági nap (Felvidék, túra a Kis-Kárpátokban)
KözösPont Misszió – Volt Fesztivál (Sopron, június 30–július 3.)

Július:
SDG Nyári tábor (július 5–11.)
IKE Angol gyerektábor (Erdély, Algyógy, július 5–10.)
KIE Tappancs fiú sátortábor 10–14 évesek (Pilisszentlászló, július 7–17.)
III. IKE gitártábor (Erdély, július 6–13.)
FIRESZ ÜdítŐ gyerek- és tinitábor (Felvidék, Hatfa, július 12–17.)
KözösPont Misszió – Hegyalja Fesztivál (Tokaj, július 14–18.)
Angol középiskolás tábor (Szentírás Szövetség, Kecskemét, Emmaus-ház, július 19–24.)
KRISZ Angol hét (Kárpátalja, Balazsér, július 19–24.)
Konfirmáltak Tábora (Erdély, Algyógy, július 19–24.)
KRISZ Ukrán hét (Kárpátalja, Szolyva, július 19–24.)
KIE Tappancs lánytábor 10–14 évesek (Pilisszentlászló, július 17–27.)
KIE Tappancs fiú kótatábor 14–18 évesek (Nagyvázsony, július 29–aug. 8.)
KRISZ Nyári Tábor (Sólyomkővár, július 26–31. – Királyhágómellék)
XI. Országos IKE Találkozó (Erdély, Algyógy, július 28–augusztus 1.)
XII. FIKE Szabadegyetem (Erdély, Algyógy, július 28–augusztus 1.)
Nyári Sófár Dicsőítő Iskola

Augusztus:
MeKDSZ Nyári tábor (augusztus 1–8.)
KRISZ hét (Kárpátalja, Rát, Aklihegy, Balazsér, augusztus 2–6.)
IKE Angol Ifjúsági Tábor (Erdély, Algyógy, augusztus 2–7.)
REFISZ Nagy Nyári Tábor (augusztus 2–8.)
KIE Tappancs – lány kótatábor, 14–18 évesek (Nagyvázsony, augusztus 8–18.)
III. FIKE Túrázó Tábor (Erdély, Pádis, augusztus 9–14.)
KIE TINI tábor (Balatongyörök-Sóvár, augusztus 9–15.)
KözösPont Misszió – Sziget Fesztivál (Budapest, augusztus 10–16.)
FIRESZ ÉlesztŐ ifjúsági találkozó (Felvidék, Králová Lehota, augusztus 11–15.)
Református Egyetemi Gyülekezetek Országos Tábora (Dunakanyar, augusztus 16–20.)
KIE wellnes tábor (Balatongyörök-Sóvár, augusztus 16–22.)
FIRESZ Ifjúsági kórustábor (Felvidék, Stará Lesná, aug. 16–21.)
Jégtörő konferencia ifjúsági vezetőknek „CONFIRNATIO PLUS ULTRA, avagy van élet a konfirmáció után” címmel (Zsinati Ifjúsági Iroda, Berekfürdő, augusztus 22–25.)
KRISZ Házaspárok kerületi csendesnapja (Kárpátalja, augusztus 29.)

Szeptember:
KIE Csendeshétvége    (Balatongyörök-Sóvár, szeptember 17–19.)
I.    KRISZ zenei fesztivál (Kárpátalja, Beregszász, szeptember 18.)
KIE Teen-i csendeshétvége (Balatongyörök-Sóvár, szeptember 24–26.)
Partiumi Ifjúsági néptánctalálkozó (Varsolc, szeptember 25. – Királyhágómellék)
Kárpát-medencei Ifjúsági Egyeztető Fórum (Sólyomkővár, szeptember 29–30. – Királyhágómellék)
FIRESZ Ifjúsági napok (Felvidék, Szilice, ill. kirándulás Pannonhalmára)

Október:
Szórvány Ifjúsági Csendesnap (Királyhágómellék, Arad, október 9.)
72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akció (ÖKI, október 15-17.) www.oki-iroda.hu/72h

REFISZ PRÉS és Őszi Konferencia (Kecskemét, október 28–31.)
IKE Országos Bibliaismereti vetélkedő – döntő (Erdély, Kolozsvár, október 23.)
FIRESZ Ifjúsági napok (Felvidék, Királyhelmec, Lakszakállas)

November:
IKE Ifjúsági Imahét (Erdély, november 8–14.)
KRISZ Ifi vezető találkozó, (Kárpátalja, Beregszász, november 19–20.)
KRISZ Bibliaismereti Vetélkedő (Királyhágómellék, Magyarkéc, november 20.)
MeKDSZ Folytköv. több egyetemvárosban
FIRESZ Ifjúsági napok (Felvidék, Kassa, Komárom)
KIE Bibliahét (Balatongyörök-Sóvár)

December:
IKE Várom az Urat Adventi Zenefesztivál (Erdély, Kolozsvár, december 4.)
KIE Ádvent a Sóvárban (Balatongyörök-Sóvár)
KRISZ Évzáró, (Kárpátalja, Balazsér, december 30–31.)

Egész évben igény szerint:
REFISZ Missziós utak, ifjúsági napok
SÓFÁR regionális rendezvények





Az ifjúsági szervezetek rövid bemutatása

Egyetemi gyülekezetek
Az egyetemi gyülekezet azért jöttek létre, hogy Isten Igéjét hirdessék a felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak. Elsősorban istentiszteleteket és bibliaórákat szerveznek, de más, kulturális-szabadidős programjaik is vannak, ahol a fiatalok megélhetik, hogy együtt lenni érték.
Szegedi Református Egyetemi Lelkészség
http://www.reflelkes-szeged.uw.hu

Budapesti Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet
http://w3.enternet.hu/egyetemi/

Fészek Református Egyetemi Gyülekezet, Miskolc
http://www.uni-miskolc.hu/~lelkesz/Reformatus

Debreceni Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet
http://www.egyetemigyulekezet.hu

IKE – Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület
Diákok kezdeményesére indult el az IKE-mozgalom 1921 februárjában Kolozsváron. A kommunista rendszer idején a vallásos szervezetek működését betiltották, így az IKÉ-nek is abba kellett hagynia rendszeres tevékenységeit. A totalitárius rendszer bukása után (1989) az IKE-munka néhány lelkes fiatal kezdeményezésére 1993-ban újból beindult és 1994-tõl hivatalosan bejegyzett egyesületként működik Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület néven, felvállalva a református egyház ifjúsági munkáját.
http://www.ike.ro/

KIE – Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület
Fiatalok – fiatalokért! Keresztyén missziói munkát végeznek laikus fiatalok. Sokszínű munkaágainkkal szívesen felkeresünk gyülekezeteket, ifjúsági közösségeket.
Kapcsolat: http://www.kie.hu; kie@kie.hu
Sóvár – Ifjúsági konferenciaközpont Balatongyörökön télen-nyáron – http://www.sovar.hu

KRISZ – Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet
A KRISZ – Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet azért jött létre, hogy Kárpátalján egységbe fogja azokat, akiknek szívügyük az ifjúság üdvössége. Magára vállalja a fiatalok evangelizálását, utógondozását, erősödését a hitben. Fő profilként rendezvényeket szervez, illetve ifjúsági kiadványokat ad ki (TeSó, Timóteus, KRISZ+, Imahét imanaptár). Ezen túl kapcsolatot ápol ifivezetőkkel, ificsoportokkal és lehetőséget nyújt ifjúsági munkát segítő segédanyagok eléréséhez.
http://www.krisz.try.hu

KIKE – Királyhágómelléki Ifjúsági Keresztyén Egyesület
A nagyváradi székhelyű szervezet kilenc egyházmegye mintegy kétszáz ifjúsági csoportjának munkáját fogja össze. Céljuk az, hogy az ifjúsággal megismertessék Istent és az ő örök beszédét, és segítsék, hogy közösségek jöjjenek létre a fiatalok között a gyülekezeti szinttől egészen akár a Kárpát-medencei szintig.
http://www.kiralyhagomellek.ro

Közös Pont Misszió
A Közös Pont Misszió a találkozás, párbeszéd, befogadás és jelenlét missziója, amely katolikus, református és evangélikus fiatalok közös szolgálata. A Közös Pont sátor dolgozói egy keresztyén fiatalokból álló csapat, akik nyitottak arra, hogy Magyarország ifjúsági fesztiváljain az életről, világról, egyházról, az anyagon túli világról, az Atyáról mint alkotóról,
Jézus Krisztusról mint értünk szenvedőről és a Szentlélekről szóljanak. 2010 nyarán több helyszínen (Budapest, Tokaj, Sopron) vehetnek részt a rendezvényeken fiatal, hitükben elkötelezett, de felekezetileg és a világra is nyitott teológusok, fiatal reformátusok.
http://www.oki-iroda.hu/kozospont/

MEKDSZ – Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség
A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetséget 1904-ben alapították. A MEKDSZ célul tűzte ki a magyarországi felsőoktatásban tanuló keresztény diákok ismereteik bővülésével párhuzamosan növekedjenek Isten megismerésében, mélyüljenek el a Biblia tanulmányozásában, kezdeményezzenek párbeszédet a keresztény és nem keresztény diákok között és legyenek készek Isten világméretű missziójában való részvételre. A MEKDSZ olyan önszerveződő diákkörök szövetségét jelenti, ahol fontos hangsúlyt kap a felekezetköziség, az evangéliumiság, az öntevékenység, a bibliatanulmányozás és az imádság. Tagja vagyunk egy nemzetközi szervezetnek (IFES), ami hasonló céllal jött létre. Az IFES 158 országban van jelen Öntevékeny diákköreink több mint 30 magyarországi felsőoktatási intézményben működnek. A diákkörök különböző programokat szerveznek a hozzájuk csatlakozó diákok számára.
http://www.mekdsz.siteset.hu/

REFISZ – Református Fiatalok Szövetsége
A Református Fiatalok Szövetsége a református gyülekezetekhez kötődő fiatalok megszólítására és közösségbe szervezésére jött létre. Fórumaik, képzéseik és a missziós utak mind-mind a hitben járó és hiteles keresztyén életet igyekeznek a fiatalok közt felmutatni, megélni.
http://www.refisz.hu

SGD – Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom
A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom elsősorban a református középiskolák diákjai körében szervez bibliaórákat, csendesnapokat és tanulmányi versenyeket.
http://www.sdg.org.hu/

SÓFÁR
A Sófár egy olyan református szerveződés, amelynek célja, hogy a Magyar Református Egyház gyülekezeteiben Isten dicsérete és imádata megerősödjön és elmélyüljön a gyülekezeti tagok személyes és közösségi életében. 2009-től egyesületünk is lett, melynek neve: Sófárhangoló Közhasznú Egyesület. Támogatjuk a gyülekezetekben szolgáló dicsőítő csoportokat mind lelki, mind zenei téren. Olyan országos és regionális alkalmakat szervezünk, amelynek két súlypontjában a dicsőítés és a dicsőítésről való igei tanítás áll. Igyekszünk fórumot biztosítani a dicsőítéssel kapcsolatos kérdések megbeszélésére, tanítások, információk továbbadására.
Bővebb információ: http:/www.sofarportal.hu

Szentírás Szövetség
A Szentírás Szövetség protestáns nemzetközi, felekezetközi szervezet. Fő céljai: minden korosztály személyes hitre jusson a Jézus Krisztusban, illetve növekedjen benne, és elkötelezett gyülekezeti tagként szolgáljon a világban; bátorítani minden korosztályt, hogy az keresse a találkozást Istennel a napi bibliaolvasásban és imádkozásban. Mindezeket a célokat a gyülekezetekkel közösségben, velük együtt munkálkodva végezzük. Magyarországon 1993 óta segítjük a református gyülekezetek missziói munkáját nyelvi és sport-, gyermek- és középiskolás táborainkkal, gyermek- és felnőttmissziós kiadványainkkal, bibliaolvasó kalauzainkkal.
http://www.szentirasszovetseg.net

Ökumenikus Ifjúsági Iroda
Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI) egyik célkitűzése a katolikus, református és evangélikus történelmi keresztyén egyház ifjúsági munkáját felekezeteken átívelve segíteni, támogatni. Ennek egy 2009-ben megvalósult új állomása a Kivinet (Keresztény Ifjúsági Virtuális Hálózat) portál létrehozása (www.kivinet.hu). Az iroda célja az egyház közös programjaként megvalósuló szimpóziumok, konferenciák, fesztiválok szervezése, ifjúsági információs kiadványok kiadása, ifjúsági vezetőképző kurzusok indítása, nemzetközi kapcsolatok kiépítése, a szociális segítő szolgálatok tevékenységének elősegítése, mint a 72 óra kompromisszum nélkül akció is.
http://www.oki-iroda.hu/72h/

Zsinati Ifjúsági Iroda
Az egyházunkban folyó sokrétű ifjúsági munkának egy szeletét, az országos koordinációt igénylő feladatokat a Zsinati Ifjúsági Iroda fogja össze. Az Iroda alapvetően információs, hálózatépítő és szolgáltató tevékenységet végez, de számos országos program koordinációja is ide tartozik, így például a református ifjúsági vezetőképzésé vagy a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozóé.
http://www.ifjusag.reformatus.hu




A Keresztény Ifjúsági Virtuális Hálózaton
további információk folyamatosan: www.kivinet.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió