Gyorsmérleg a jótékonysági szervezetek decemberi segélyezési akcióiról

2010. január 11., hétfő

altÉlelmiszer- és ruhasegélyek mellett villanyszámla támogatás, melegételosztás és szemüvegjuttatás is szerepelt a segélyszervezetek decemberi akciói között.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet advent első vasárnapján indított Országos Adventi Pénzadománygyűjtésén 47 millió 405 ezer 983 forint gyűlt össze december 30-ig - közölte az Ökumenikus Segélyszervezet. A beérkezett adományokból a szervezet egyebek mellett adventi karitatív akcióit finanszírozta, de ezen adományok hozzájárulnak a szervezet szociális intézményeiben végzett fejlesztő munka támogatásához is.
A szervezet 3200 családnak juttatott el egyenként 11 kilogramm súlyú tartós élelmiszer egységcsomagot december elején a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közreműködésével, az EU-élelmiszersegély program keretében, december 21. és 31. között pedig Budapesten és vidéken közel 10 ezer adag melegételt osztottak szét. A tiszaföldvári gyermekotthon 240 rászoruló, illetve fogyatékostanulója összesen 7 millió forint értékű adományban részesült, amelynek egy része a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) által lefoglalt ruhanemű volt, 250 db kabát, póló, pulóver, cipő, sapka és 500 pár zokni, a másik része pedig nagy mennyiségű kristálycukor, keksz, valamint 300 üveg Béres Csepp.


Több mint 118 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze mintegy 50 millió forint értékben a SPAR és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm elnevezésű akciójában december 15. és 20. között. Ennek köszönhetően több mint 25 ezer karácsonyi csomag jutott el a szűkölködő családokhoz, az adományok között elsősorban liszt, száraztészta, cukor, olaj, konzerv szerepelt.
Az idén 60 éves optikai vállalat 1000 ingyenes szemvizsgálatot biztosított a szervezet támogatottjainak, majd a vizsgálat alapján, személyre szabottan szemüveghez juthattak a rászorulók -tájékoztatott Adányi László, a szolgálat munkatársa. Ezen túl a szeretetszolgálat száznegyvenkilenc millió forintot osztott szét pályázati úton azon rászorulók között, akik az áramszámlájukhoz kértek támogatást Csongrád és Békés megyében.
Több mint 18 ezer cipősdoboznyi csomag érkezett a Baptista Szeretetszolgálat ajándékgyűjtő akciójára. Az ajándékcsomagok közül 2800 darabot elküldtek a Böjte Csaba ferences szerzetes gondozta árva gyermekeknek. A fővárosban rendezett Cipősdoboz Gálán hétszáz nagycsaládban élő, intézetben nevelkedő és nehéz körülmények között élő gyermeket láttak vendégül, s mindannyiukat megajándékozták egy-egy cipődoboznyi meglepetéssel.
Magyarországon 300-400 csomag élelmiszeradományt juttattak el a szegényeknek, az Ofotért jóvoltából pedig 1000 szemüveget osztottak szét a rászorulók között - mondta el Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője. Hozzátette: egyre több, naponta 15-20 segélykérés érkezik hozzájuk, az egyéni adományok azonban visszaesőben vannak.

 

 

Forrás: MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.