Fennállásának kilencvenötödik évfordulóját ünnepeli az erdélyi IKE

2016. február 29., hétfő

1921-ben, a trianoni diktátum után az egyháznak meg kellett újulnia, hogy az új, kisebbségi helyzetben is meg tudjon alakulni. Ebben az időben alakultak meg azok a szövetségek, amelyek ma is az egyházi struktúra alapjait képezik. Kilencvenöt éve alakult meg az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) is, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági szövetsége ezért ünnepségsorozatot indított útjára, amelynek megnyitóját február 23-án tartották a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében.

Tussay Szilárd, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági referense elmondta, hogy 1921 februárjában éppen itt, a Protestáns Teológiai Intézetben indult útjára az erdélyi IKE, amely a két világháború között az ifjúság körében fejtette ki igen szükséges missziói tevékenységét: Isten igéjét terjesztették a fiatalok körében. Az IKE a legnehezebb időkben a református fiataloknak reményt adott és utat mutatott. A kommunizmus alatt a szervezet tevékenységeit betiltották, 1990 után alakult újra. Felépítése, megnevezése az évek során folyamatosan változott, ez azt jelzi, hogy az adott időben tevékenykedő fiatalok szükségét érezték az újításnak. Az IKE folyamatosan változott és változni fog, mondta Tussay Szilárd, de ez erősíti és élteti az ifjúsági szövetséget, hogy mindig az adott időben tevékenykedő fiatalok változtathatnak rajta a kor igényei szerint, de a célt és irány maguk előtt látva és megtartva a magyar református egyházi közösségben megélt hitet.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében elmondta, hogy Vásárhelyi János püspök abban az időben egy nehéz munkát végzett el, kodifikált. Papírra vetette az alapszabályzatát, elképzelte a működését. Az IKE megjelenése a kor következménye is. A Kós Károlyék Kiáltó szója Erdély minden lakosát érintette. Nem csak az IKE, hanem minden szövetség ebben a korban alakult meg. A két világháború között nem élhette volna túl az erdélyi magyarság az őt ért traumát, ha ezek a szövetségek nem léteznek és dolgoznak. Ez a feltámadás jele volt.

„Cél és világos látásmód nélkül semelyik korban nem érdeme leélni az életet. A 95 éves évfordulón ezeket a célokat kell megfogalmazni. Ha nem tudunk a fiatalokkal együtt gondolkodni, nem találjuk meg azokat a kapaszkodókat, amiért itt érdemes élni, akkor a legértékesebb emberek hagynak itt bennünket."

Harmadik alkalommal szervezik meg a Válts irányt! IKE Fesztivált. Az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági szövetségének központi rendezvényét 2016. augusztus 9-13. között tartják Szovátán. Az idén 95 éves IKE olyan programot szeretne szervezni, ami fellendíti az ifjúsági munkát, de egyben ünnepi mozzanat is lehet az IKE életében. Ez a rendezvény lesz az IKE idei legfontosabb programja, ami a 14-35 éves korosztályt szólítja meg.

Kató Béla püspök azt kívánta, hogy ez az év legyen legalább olyan sikeres, mint a tavalyi, amikor az IKE újraszerveződött. Ez egy mérföldkő volt az ifjúsági munkában, hiszen visszahelyezték a gyülekezetek keblére és felelősségére ezt a munkát. Az IKE Szövetség, mint jogi keret támogatja ezeket a tevékenységeket, de az igazi ifjúsági munkát mindenütt a közösség, a gyülekezet kell, hogy támogassa, végezze és szervezze. Ez az új összefogás, új szövetségbe való tömörülés ezt szolgálja.

Az esemény végén az IKE elnöksége leleplezte azt az emléktáblát, amely a 95 éves szövetségnek állít emléket, és amely a Protestáns Teológiai Intézetben kap helyet.

Forrás: reformatus.ro

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.