Érintve láss – vakok és látók összefogása Debrecenben

2010. november 23., kedd

A Tiszántúli Református Egyházkerületben folytatódott az RMK Érintve láss című programsorozata.

A Tiszántúli Református Egyházkerületben folytatódott a Református Missziói Központ Érintve láss című programsorozata. A debreceni állomásnak a Mester utcai Református Egyházközség adott otthont november 21-én, vasárnap.

A rendezvény célja a vakok és látók kapcsolatának erősítése volt, hiszen a hívő vak ember ugyanolyan értékes tagja a református közösségnek, mint látó társai – mondta Vincze András lelkipásztor.

A Mester utcai gyülekezet ötven nem látó tagja kapott pontírásos Bibliát a Református Missziói Központtól. „Nagy örömmel fogadtuk a Bibliát, ugyanis akinek szüksége van a Szentírás olvasására, most már megteheti” – mondta Szakáll Zsombor, a helyi vakmisszió önkéntes vezetője. Vincze András kiemelte: „egy-egy igeverset vagy szót többször el tudnak olvasni, így ugyanazt jelenti a nem látó embereknek a Biblia, mint a látóknak”.

A programsorozat záró eseményét a Tiszáninneni Református Egyházkerület szervezi. A miskolci (Palóczy L. utca 21.) rendezvény november 28-án, vasárnap délután négy órakor kezdődik.

RMK sajtó – Papp Máté


Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió