Egy házban élünk

2012. május 08., kedd

Idén is május 20. a személyijövedelem-adó bevallásának határideje, amely során amellett, hogy számot adunk tavalyi bevételeinkről, rendelkezhetünk arról is, hogy adónk egy plusz egy százalékával a református egyház társadalmi szolgálatát támogassuk.

A tavalyi felajánlási időszakban 207 012-en ajánlották fel a Magyarországi Református Egyháznak személyijövedelem-adójuk első egy százalékát. Ez összesen egymilliárd-huszonnégymillió forintos összeget jelentett az egyháznak. Szembetűnő volt, hogy, amint a korábbi években is, a református egyház ismét növelni tudta a felajánló számát (13,4 százalékkal), ennek ellenére a felajánlott összeg érzékelhetően csökkent (4 százalékkal). Ennek hátterében az áll, hogy az egy főre eső szja-felajánlások - nemcsak a református felajánlók, hanem a felajánlók összességére érvényesen - az elmúlt két évben jelentősen, 25 százalékkal visszaestek. Ha hosszabb távon tekintünk vissza, azt látjuk, hogy az MRE 2006 óta 63 százalékkal növelte az egyéni felajánlók számát és 34 százalékkal a felajánlott összeget.

Az MRE továbbra is fontosnak tartja az szja-felajánlási rendszer átláthatóságára tett tavalyi javaslatainak átgondolását. A tavalyi látványos kampány is annak bemutatására született, hogy nehézkes, és az érintettek - adózók, illetve kedvezményezettek – számára nem átlátható a felajánlási rendszer, amit a református egyház álláspontja szerint egyfajta választási szisztéma irányába kellene elvinni. Például lehetőséget kellene adni arra, hogy a magyarok is közvetlenül és visszaigazolt módon rendelkezhessenek a támogatásról, ami módosításig vagy visszavonásig érvényben maradhatna.

Az idei adóbevallási időszakban újabb kérdéskör társult az eddigi problémákhoz. A gyermekek után járó (amúgy üdvözölendő) adókedvezmény, illetve az egységes 16 százalékos szja-kulcs előreláthatóan jelentősen apasztani fogja az egyházat támogató közönség adóalapját. A fogyatkozás mértékét egyelőre csak megtippelni lehet, mindenestre a vészesen lecsökkent szja-tömeg miatt legtöbben az egyházfinanszírozás alapvető újragondolásának szükségességét vetítik előre.

A református egyház egyszázalékos kampánya idén más hangulatot hordoz. A világi sajtó által is méltatott kampány főszereplői egyháziak. Összesen negyvenkét református lelkész, presbiter, ifjúsági tag, orvos, intézménylakó, önkéntes, illetve református híresség adta arcát az egyszázalékos kampány számára. Az elkészült anyag interneten és kültéri reklámfelületeken (óriásplakáton, metróhirdetéseken) kívánja népszerűsíteni a református egyház társadalmi szolgálatát. 

A vidám, játékos megközelítés mögött imázsépítő szándék áll, illetve az a cél, hogy az egyház a hirdetéssel meg tudja szólítani a nőket is, amivel az elmúlt évek kampányai adósak maradtak. A református egyszázalékos hirdetés legnagyobb újdonsága azonban az ember. A reformátusok nem elvont szimbólumokkal, hanem hús, vér emberek, illetve a közösség bemutatásával kívánják üzenni a közönségnek, „Egy házban élünk”, azaz az egyház a világban, a világért szolgálja Istent.

Az első szja-egyszázalék mellett természetesen ugyancsak várják a támogatást a másik százalék formájában a református kötődésű gyülekezeti, intézményi vagy éppen egy-egy célra létrejött alapítványok. Ezek adószámáról kérjük tájékozódjanak a támogatni kívánt szervezetnél.

Emlékeztetőül: a személyijövedelem-adó bevallásának határideje idén is május 20. A Magyarországi Református Egyház technikai száma változatlanul: 0066

Reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió