Bethlenesek emlékező kerékpártúrája

2015. október 06., kedd

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium minden évben kerékpártúrát szervez, hogy a tanárok és diákok az október 6-án Aradon emlékezzenek meg a mártír tábornokokról.

Ebben az évben tizenkét végzős diák és három kísérőtanár indult el kerékpárral október 5-én reggel az iskolai ünnepség után, hogy aznap a határon átkelve Pécskáig jusson le. Az iskola idén is koszorúra tűzött szalaggal indította útnak bringás képviselőit.

A tavalyelőtti emléktúra résztvevői

A vásárhelyi „zarándokok" október hatodikán bekapcsolódnak az aradi megemlékezésekbe. Délelőtt 11 órakor az aradi minorita templomban gyászmisén, majd délután a vesztőhelyen koszorúzáson vesznek részt, ahol elhelyezik a gimnázium koszorúját. Ez a túra olyan élményt jelent diáknak és tanárnak egyaránt, ami tudatosítja benne, hogy milyen felbecsülhetetlenül értékes egy kisebb, iskolai és egy nagyobb, nemzeti közösséghez tartozni – állíták.

A diákok díjmentesen vehetnek részt ezen a kerékpártúrán. Az emléktúra költségeihez a Rákóczi Szövetség pályázati támogatásából illetve jótékonysági gyűjtésből fedezi a gimnázium.

Forrás: ttre.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió