Betegség és gyógyulás a Bibliában

2010. március 31., szerda

alt„Egy kezelés során a beteg helyzetét a maga komplexitásában kell látnia az orvosnak: abban az esetben, ha a szakorvosi dimenzión sikerül túllépni, rábukkanunk a gyógyítás igazi mélységeire, ahol a szakorvos csakis önnön kicsinységének tudatában, kellő alázattal tud segíteni” – fogalmazott Velkey György, az MRE Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója „Az áldott orvos – Betegség és gyógyulás a Bibliában” címet viselő kiállítás megnyitóján.

„Betegség és gyógyulás a Bibliában” – ezzel a témamegjelöléssel indult útjára március 30-án délután a Magyar Bibliatársulat kórházi vándorkiállítása, melynek elsődleges célja, hogy a Szentírás üzenetével szólítsa meg azokat, akik betegként vagy látogatóként megfordulnak a világi és egyházi egészségügyi intézményekben. Célja továbbá a közfigyelem felhívása erkölcsi kötelességünkre és egyéni felelősségünkre: az egészségtudatos életmód keresésére. A Nagyhét eseményeinek kimagasló alkalmát Rideg Gyula, a kórház lelkipásztora Lukács evangéliuma szavaival nyitotta meg, majd Velkey György főigazgató előadása következett. „Ez a kiállítás közel áll ahhoz a szellemiséghez, amit kórházunk képvisel. Hangvétele és a mai világ nyelvét tükröző formája könnyedén megszólítja nem csak a rászoruló betegeket, hozzátartozókat, de az orvosokat, kórházi dolgozókat is. Amikor betegségről, gyógyításról, halálról, segítségnyújtásról, szeretetszolgálatról gondolkozunk, olyan kérdéseket érintünk, amikről az ember – ha egyedül kényszerül szembenézni vele – sokszor csak dadogva képes beszélni. Ez a felület a sokszínű felfogások, lehetőségek együttese, mely nem csak az egészségügy területén támogatja a gyengéket, de a mindennapi kapcsolatokban is újad adhat” – mondta a közép-európai régióban egyedüli egyházi fenntartású gyermekkórház főorvosa.

 

altA házigazda köszöntője után az eseményt szervező Magyar Bibliatársulat Alapítvány nevében Pecsuk Ottó mutatta be a kiállítás történetét és tartalmát. Mint elmondta, a kiállítás anyaga világosan tanít a Biblia gyógyulással, betegséggel, szenvedéssel és reménységgel kapcsolatos üzenetéről. „A fájdalom és a betegség a bűneset óta szerves része az emberi életnek, de soha nem szabad elfelejtenünk, hogy – a közfelfogással ellentétben – nem Isten büntetése (Jn 9,1–3)! Isten az embernek már a teremtéskor méltóságot adott, amely a világ többi teremtménye fölé emeli, s ezt a többletet az egészség elvesztése sem veheti el.  A beteg ember a Biblia szerint nem „rendszerhiba”, megvetendő, lesajnálandó kivétel, hanem lehetőség a szembesülésre önmagunk elesett voltával. A szenvedés a bibliai szemlélet szerint nem más, mint egy fájdalmas tanulási folyamat, amelynek végén önmagunk megismerése és Isten akaratából az ő dicsőségére mutató gyógyulás öröme vár. E folyamat megérteti velünk, hogy a reménység nem üres, elvont fogalom, hanem emberi létünk alappillére, amely nélkül formátlanok tetteink és kilátástalan a jövőnk. Aki az életében már megtapasztalta a szenvedést, Isten kegyelméből ahelyett, hogy gyengébb, inkább erősebb lett, arról nem is beszélve, hogy birtokába juthatott a másokon segítés képességének is. Ez a kiállítás azt mutatja, hogy a Magyar Bibliatársulat tagegyházai, köztük a Református Egyház próbál úgy megszólalni a Bibliáról, hogy annak értelme legyen egy olyan közegben, ahol a szenvedés, a betegség, a gyógyulás és a reménység a lehető legkomolyabb valósággá válnak” – fejezte be beszédét a főtitkár. A szeretetvendégséget követően az egybegyűltek a Bethesda Gyermekkórház  étterméből bocsátották gyümölcsöző útjára a változatosan színes témákat feldolgozó vándorkiállítást, mely a Bibliatársulat reményei szerint 2010-ben az ország több központi intézményében megfordul majd.

Pintér Dániel Gergő

Fotó: Burján Tamás

Istent keresem

Lk 21,25–28

„…meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink