Beiktatták Finnország első evangélikus női püspökét

2010. szeptember 16., csütörtök

altA helsinki katedrálisban beiktatták tisztébe az első evangélikus női püspököt Irja Askola személyében.

Az állam és az egyház egységét jelképező helsinki katedrálisban szeptember 12-én került sor az ünnepélyes beiktatásra. "Az emberek vágyakoznak az igazságra" – jelentette ki püspöki székfoglaló igehirdetésében a lelkésznő, aki a június 3-án megtartott választáson riválisával, Matti Poutiainen 567 szavazatával szemben 591 szavazatot kapott. Meg kell találni az emberekkel a hatékony kommunikációt az élet igazi hátteréről a rombolással szemben – tette hozzá a püspöknő. A két jelölt között alapvető különbség volt a házasságról alkotott véleményükben. Ellenfele a házasságot csak férfi-nő viszonylatában tekinti annak, míg Askola az azonos neműek közötti házasság megáldására is kész. A finn lutheránusok érseke, Kari Mäkinen emlékeztetett beszédében arra, hogy az egyházban a korlátokat le kell bontani, s mindennél fontosabb az egyház egységének megőrzése. A Finn Lutheránus Egyháznak közel 4.5 millió tagja van, ide tartozik az össznépesség jó 80 %-a. (eni.ch – 2010-09-16 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió