Az egyházak tapasztalatai értékesek az ENSZ-nek

2012. november 09., péntek

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) egy olyan globális szervezet, amely sokoldalú szakértelmével és tapasztalatával értéket teremthet az Egyesült Nemzetek rendszere számára – jelentette ki az EVT főtitkára, Olav Fykse Tveit.

A főtitkár szerint el kell mélyíteni az ENSZ-szel való együttműködést. Tveit rámutatott arra, hogy az Egyházak Világtanácsa egy olyan közösség, melynek tagjait a magas szintű elszámoltathatóság megtanította a konszenzus készségre és az elköteleződésre.

„Kiegészítő készségekkel rendelkezünk a diplomácia terén, amelyeket megoszthatnánk. Mindemellett azonosak a céljaink, többek között az igazságszolgáltatás és a korrupció megszüntetése. A béketeremtés és megbékélés terén pedig mind két szervezet meg akarja akadályozni, hogy a konfliktusban résztvevő felek a civileket használják fel ürügyként erőszakos cselekmények kirobbantására." – mondta el Tveit az ENSZ Special című magazinjának.

Az interjú során a főtitkár továbbá beszámolt norvég lelkipásztori tevékenysége során szerzett tapasztalatairól, az ökumenikus mozgalom mellett való ideológiai elköteleződéséről, és azokról a kihívásokról, melyekkel a globális ökumenikus szervezet vezetőjeként szembesül.

Németh Kata
Forrás: Protestantnews

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió