A reform azzal kezdődik, hogy Isten Igéjére figyelünk

2012. január 08., vasárnap

Úrvacsorás istentisztelettel vette kezdetét a Rajnai Protestáns Egyház zsinatának 63. éves rendes ülése 2012. január 8-án, vasárnap délután a Bad Neuenahr-i Luther-templomban. 

Manfred Rekowski zsinati főtanácsos, aki Pál apostol Korinthusbeliekhez írott első levele (1. fejezet 26-31) alapján hirdette Isten igéjét, prédikációjában az egyházreformokról, azok korlátairól és a felelősségről beszélt.

Mint mondta, „a reformáció egyházából sokszor intézményesített egyházreform lett. Az igazi egyházreform az Isten Igéjére figyeléssel kezdődik, nem pedig zsinati előterjesztések megvitatásával.” Ugyanez érvényes szerinte a társadalmi és politikai felelősségvállalásra is. A reform rendre és struktúrákra épít, de ha csak arra koncentrálunk, hogyan lehet optimalizálni az egyház intézményi működését, az zsákutcába vezet. „Környezetünk olyan szervezetnek lát bennünket, amely magával van elfoglalva – és sokszor tényleg ilyenek vagyunk.”

Fontosnak tartja, hogy az egyház tisztában legyen saját korlátaival. Rekowski idézte a Barmeni-i Teológiai Nyilatkozatot, amely az egyházról, mint a „megkegyelmezett bűnösök közösségéről” beszél, amelyben mindenki egyaránt bűnös, s melyben épp ezért működik a „vétkesek közti szolidaritás”. Ma is – mint mondta – „ez az egyház gyűlt össze”. 

Az istentiszteleten közreműködött a düsseldorfi PaterNoster Kórus. Az perselypénzzel az Egyesült Államok-beli United Church of Christ börtön-lelkigondozói programját támogatják.

Schmidt Zsuzsanna, forrás: www.ekir.de

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.