A Harangszó februári első számából

2010. január 26., kedd

altÖt éve jött létre a Vasárnapi Iskola mozgalom, melynek lényege, hogy hétvégeken a szórványban élő gyermekeknek tartanak foglalkozást az anyaországból érkező pedagógusok, mintegy ötvenen. Jelenleg 18 partiumi települést látogatnak a munkájukat önkéntesen végző tanárok – derül ki Benkei Ildikó, a mozgalom alapítójának címoldalas írásából. 

A Harangszó idei harmadik száma egész oldalas tudósítást közöl Csűry István püspök beiktatási ünnepségéről, valamint részlet olvasható a püspök székfoglaló beszédéből.

Hatodik, egyben utolsó részéhez érkezett Csohány János egyháztörténész Kálvin örökségét ismertető sorozata. A Hit és élet rovatban Karácsony Sándor, a pedagógus címen Gellért Gyula írása olvasható.

A Presbiter rovatban László Kálmán a zsibói presbiteri konferencia főbb eseményeit idézi fel, valamint a Presbiteri Szövetség tisztújításáról is szó esik.

A Mozaik-oldalon Kupán Árpád Kéri Gáspár és Kántor Anita kötetét méltatja, míg Dérer Zsolt Attila könyvét Balázsné Kiss Csilla ajánlja olvasásra. Megrendítő imádság címen Varga Károly közöl jegyzetet.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kéthetente megjelenő gyülekezeti lapja megvásárolható és megrendelhető a lelkészi hivatalokban. A lap internetes kiadása a harangszo.blogspot.com címen olvasható.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.