A Berzétei Református Gyülekezetről a Magyar Televízióban

2011. május 04., szerda

Az MTV Átjáró című műsorának pénteki adása egy mindenki számára követendő példáról tudósít.

A krasznahorkai vár árnyékában, Rozsnyótól mindössze három kilométerre található Berzéte, az ősi magyar település. A Berzétei Református Gyülekezet az észak-gömöri nyelvhatáron, csodálatos természeti, de nehéz gazdasági körülmények között él és dolgozik. A létfenntartásért küzdő apró felső-gömöri gyülekezet bátor tettre szánta el magát: a jövőnek kezdett el építeni - olvasható a műsor ajánlójában.

alt

A vallási közösség korábban az Árpád-kori műemléktemplom és a parókia épületén kívül más tulajdonnal nem rendelkezett, 2007-ben kapta vissza az államtól a néhai református iskola romos épületét. Az itt lakók lelkierejét bizonyítja, hogy a lepusztult házat felújítják és lélekkel kívánják megtölteni a köz javára. A tervek szerint az ingatlanban családcentrikus árvaház, közösségi terem kap helyet, valamint a beépített tetőtérben szálláslehetőséget kínálnának a betérő látogatónak.

2008-ban, szinte üres zsebbel indult a munka, s példátlan összefogással, hónapról hónapra, tégláról téglára emelkedtek a falak. Mára tető került az épületre.

Az Átjáró pénteki adása e nehéz, de léleképítő munkának állít emléket. Példaértékű a berzéteiek összefogása, a kis település és környékének lakói közösen, áldozatokat hoztak egy nemes cél érdekében. Mindehhez azonban kellett egy karizmatikus, elszánt ember, akit talán a világ megmosolyog, de hitét látva, elmondható, hogy a közösség és a ház is erős sziklán nyugszik.

„Mindenféleképpen a jövő felé tekintettünk és a jövő pedig a gyermek” – fogalmazza meg Mudi Róbert református lelkész az építkezés célját. „Ezért tartom fontosnak, hogy gyerekeink legyenek, gyerekeket neveljünk, földet vásároljunk, építsünk, mert az Isten ügye a fejlődés, nem pedig a leépülés.”

Adás: 2011. május 6. (m2, 18.11)
Ismétlés: május 9. (m1, 13.00)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió