Ima a liturgiai reformért

2014. április 10., csütörtök

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét döntően befolyásoló témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. Az imádságok a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik. A rovatot a testület tagjai gondozzák, most egyikük a missziói szempontoknak a liturgiai reformban történő érvényesítéséért emeli fel a szavát.

„Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett." (Zsid 8,6)
Van privát szféránk. Sokszor hangsúlyozzuk is ezt, ha nem érünk rá. Saját érdekében köteles az ember vigyázni egészségére, megtalálva az elvonult élet nyugalmát. Gondolni kell a családra, a megélhetésre, a művelődésre. Jó lenne, ha a világ is úgy épülne fel, hogy érdekeinket szolgálja: a másik ember, a politika és mindaz, aminek részei vagyunk különböző közösségi formákban.
Ez így nagyon szép, de mi van azokkal, akiknek mi vagyunk a környezete? Akik ugyanazt várják, mint mi, kicsiben és nagyban egyaránt. Mi van a közszférával, amelyhez mindannyian tartozunk? Mitől legyen az jobb, ha nem azoktól, akik azt alkotják? Ha jó politika kell, akkor jó politikusnak kell lenni. Ha jó egyház kell, akkor a tagjai pezsdítsék hittel az életét! Ami a mi érdekeinket szolgálja, az valószínűleg másnak is fontos lehet. Ha nekünk jó a szeretet, amit másoktól várunk, azt mások nyilvánvalóan csak tőlünk várhatják.
Mint egy vidámparki tükörteremben, ahol azért látjuk csak az ajtót minden tükörben, mert az első arra van beállítva, hogy azt tükrözze tovább. Így állította be Isten a képére teremtett embert a tőle kapott szeretet tükrözésére, és erre is kötött vele szövetséget, hogy ebben partnere legyen. Ezt pecsételte meg Jézus szolgálata abban a szövetségben, amely azért újult meg, hogy Isten ismeretének ne legyen akadálya még bűn formájában sem. Jézus teszi lehetővé és mutatja a másik ember felé vezető utat, amelyen azt adja, azt osztja szét ki-ki tanítványaként, amit kapott.
Isten tiszteletének mindennapi és ünnepélyes formái ezen az úton újulhatnak csak meg, a szövetség megújulásának útján, annak folyamatában.

Imádkozzuk azokért, akik ebben a szolgálatban dolgoznak ezen a liturgiai megújuláson! Imádkozzunk, hogy ez a munka bibliai értelmű reform legyen, vagyis onnan merítsen szempontokat ahhoz is, hogy ebben a folyamatban mielőbb megszólítva érezze magát mindenki az istentiszteleti elemek mindegyike által. Mindenki, a társadalom minden rétegében, nevezzék cigánynak, vagy legyen fiatal vagy hajléktalan.

Enghy Sándor

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.