440 millió forintból újul meg a Debreceni Református Kollégium

2011. január 25., kedd

Az összeg jelentős része uniós forrásból származik. Az épület felújítása miatt a kollégium múzeuma január 31-től csak előre bejelentett csoportokat tud fogadni.

A Nagytemplom után megújul a Debreceni Református Kollégium "A" épülettömbje is. A 440 millió forintos fejlesztést kilencven százalékban az Új Magyarország Fejlesztési Terv, egytized részben a Tiszántúli Református Egyházkerület finanszírozza.

A történelmi értékek megőrzése és a térség turisztikai vonzerejének növelése a cél a Debreceni Református Kollégium felújításával és fejlesztésével, amelyre az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Alföldi Operatív Programja keretében ítéltek meg egészen pontosan 399.909.906 forint támogatást. A tíz százalékos önerőt a Tiszántúli Református Egyházkerület finanszírozza – hangzott el kedden Debrcenben a projekt indítása alkalmából tartott tájékoztatón. Az alkalmon részt vett dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke, dr. Fazakas Sándor, a Debreceni Református Kollégium rektora, dr. G. Szabó Botond, gyűjteményi igazgató, és dr. Mező Ferenc, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatóhelyettese.

A műemlék épületet utoljára negyven éve újították fel, azóta a szerkezete teljesen elavult. A legsúlyosabb károsodásokat a tető szenvedte el, az épületben őrzött pótolhatatlan egyetemes történeti és művészeti emlékek nincsenek biztonságban. Az épület egyes pontjain talajroskadás tapasztalható, de korszerűtlenné váltak a gépészeti hálózatok és rossz állapotban van az épület külső homlokzata is. Nem megoldott az akadálymentesítés sem. A Kollégiumi és Egyházművészeti Múzeum, a Nagykönyvtár kiállítótermei, valamint az Oratórium látogathatóak, azonban a napjainkig megőrzött kulturális értékeket infrastrukturális okok miatt nem lehet a kor követelményeinek megfelelő színvonalon bemutatni.

Csaknem 11.000 négyzetméteren folynak majd a felújítási munkák a Kálvin tér felőli "A" épülettömbben. Az épület földszintjén új, korszerű és reprezentatív látogatóközpontot alakítanak ki, kávézóval, emléktárgybolttal és szociális helyiségekkel. Megújulnak a kiállítóterek és a hozzájuk tartozó gépészeti rendszerek, valamint a gyűjteményi raktárak. Az I. emeleten a Nagykönyvtárban és a gyűjteményi raktárakban a fűtési rendszer újul meg. A II. emeleten az Oratórium klimatizált helyisége várja majd a látogatókat, továbbá megújul a Nagykönyvtár Dísztermében és a gyűjteményi raktárban a fűtési rendszer. A belső munkálatokhoz kapcsolódóan a tetőt és a külső homlokzatot felújítják, az ablakokat pedig kicserélik. Az akadálymentes közlekedés biztosítására külső lift épül az udvar felőli oldalon, valamint megszépül a kulturális eseményeknek otthont adó belső udvar is.

A 440 millió forintos teljes költségből 330 millió forintot költenek az építési munkálatokra, amelyeket a HUNÉP UNIVERSAL Építőipari Zrt. és az ÉPKERSERVICE Zrt. konzorciuma végez majd el. A fennmaradó 110 millió forintból a kor követelményeinek megfelelő turisztikai fejlesztéseket finanszírozzák, amelyekről G. Szabó Botond beszélt a tájékoztatón. A gyűjteményi igazgató szerint az iskolatörténeti kiállítás termeiben tervezett változtatások élményszerűbbé tehetik az Ország iskolája című jelenlegi kiállítást. Az Oratórium idegenforgalmi jelentőségét elsősorban 1848 emléke határozza meg, ezért a szószékkel szemközti falon egyetlen nagyobb, újonnan kialakítandó vitrinben a rendi-függetlenségi harcok (Bocskai, Bethlen és a Rákócziak vezette hadjáratok) protestáns hátterét mutatják be. Ezeken túl kávézót, emléktárgyboltot és múzeumpedagógiai foglalkoztatót hoznak létre, valamint az egyháztörténeti kiállítás is megújul.

Az építési munkálatok már tavaly december 22-én elkezdődtek, és egészen 2011. július 31-ig tartanak majd. Ezek után a belső munkálatok, például a kiállítások berendezése zajlik majd. A tervek szerint 2012. március 1-jére újul meg a Kollégium. A műemlék épület felújítása miatt a Debreceni Református Kollégium Múzeuma 2011. január 31-től csak előre bejelentett csoportokat tud fogadni.

A felújítási munkákra adományokat a Kollégium-Bagossy Alapítvány 11738008-20717416 számlaszámára utalhatnak, illetve csekk igényelhető a Kollégiumi Titkárságon.

Református.hu-ttre.hu, fotó: Barcza János

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.