A lelkészek egy része úgy hiszi, ők Isten kicsit kedveltebb választottjai, az Úr szolgálatában állnak és így nehezebben kerülhet veszélybe házasságuk – véli Szarka Miklós református lelkész-párterapeuta. A Házasság- és Családsegítő Szolgálat vezetője szerint azonban a lelkészek és házastársaik problémái hasonlóak, mint a világi családokban tapasztalhatók, csak ők hosszabb ideig a szőnyeg alá söprik a gondokat, pedig jelek mindig vannak. Szarka Miklós úgy látja, a megelőzés lenne a legfontosabb, a leendő lelkészeket már a teológián fel kellene készíteni az önismeretre és a kríziskezelésre, de nem kevésbé arra is, hogy a párválasztás nemcsak emberek, hanem Isten titokzatos műve is.
Manapság már fel sem kapjuk a fejünket, ha a környezetünkben, a családban, vagy a barátaink közül valaki bejelenti: elválik. Az emberek szemében ez alól kivételt jelentettek a lelkipásztorok. Velük ilyen nem történhet meg, ők ezt nem tehetik. Pedig megtörténhet, és meg is történik. Hiteltelenné válnak? Ott maradhatnak a gyülekezetükben? Hogyan számolnak el Istennel és önmagukkal?
Ők is emberek
„Minden évben a 300-400 hozzám forduló egyénen kívül 50-55 házaspárral és családdal dolgozom, ezek közül 4-5 lelkészházaspárral, illetve családdal. De azt kell, hogy mondjam: a könnyek kémiai összetételében nincs különbség, csak a szem színében. Szinte ugyanazokkal a problémákkal keresnek meg, mint a világi házaspárok, de minden eset más” - véli Szarka Miklós lelkész-párterapeuta, aki a Magyarországi Református Egyház Házasság- és Családsegítő Szolgálatának vezetője is.
„A lelkészházaspár- és családi krízisek általában a segítő szakmákban dolgozó emberek krízishelyzeteihez hasonlíthatóak leginkább, valamint olyan közéleti emberek kríziseihez, akiknek a közéleti karrierjét mindenképpen befolyásolhatja egy magánéleti ’botrány’ – emelte ki a legjellemzőbb problémát Szarka Miklós. - A másik leggyakoribb ok a válásra a nagyon intenzív és aktív gyülekezeti-, közéleti szereplés, vagy ritkábban, a missziói aktivitás. Olyan mértékben fordítja ki mindkét felet egymásból, különösen, ha mindkét fél lelkész, hogy ez a házastársi kapcsolat kohéziós erejét elkezdi gyöngíteni, és így külső közéleti szereplők, szerepek és ügyek iránt megnövekedik a vonzó erő, ami kivonzza az adott félt kapcsolatból.”
Szarka Miklós nagy gondként említ egy tévedést, mégpedig azt, mely szerint a lelkészek egy része úgy hiszi: „Mi Istennek, kicsit kedveltebb választottjai vagyunk, akikkel ez nem eshet meg. Velem nem eshet meg ez, hiszen kegyességet gyakorolok, imádkozom, az Úr szolgálatában állok.” Pedig ők is emberek, velük is megtörténhet. Ugyanakkor közöttük is vannak, akiknek személyiségfejlődése valahol elakadt, és ezek az elakadások később gondot okozhatnak.
Nincs automatikus védettség
„Nagyon sokszor, ha egy lelkészházaspár válságban van, a kegyességi életük, az Istennel való kapcsolatuk is válságban van. Jellemző, hogy ahelyett, hogy felkiáltana Istenhez, inkább lefelé kiáltozik, vagy a másikkal kiabál” – említett egy tipikus példát a családterapeuta. A fenti tényezők alapján a lelkész szociológiai státusza, közéleti, erkölcsi értékőrző szerepe teszi sajátossá a magánéleti kríziseit, hiszen tőle többet várnak: azt, hogy az általuk hirdetett vagy képviselt értékeket meg is éljék. Ennek következtében sokkal nagyobb a híre egy értékőrző személyiség válásának, mint egy más hivatást gyakorló emberének.
„Ez olyan, mint amikor egy onkológus rákban hal meg. Olyankor automatikusan felmerül a kérdés: nem vette észre, nem gyógyítatta magát? A világi házaspárokkal ellentétben nagyon jellemző a lelkészházaspárokra, hogy tovább hordozzák és söprik a szőnyeg alá a konfliktusokat annak érdekében, hogy a közéleti szerepük zavartalanul fenntartható lehessen. Azt hiszik, akinek egy bizonyos szintű kegyességi élete van, az egyfajta lelki- immunrendszeri aktivitást jelent a válságokkal szemben. Nem! Ha az immunrendszer nem mozgósítható, és nem fordul érzékenyen a támadások felé, akkor nem fog győzedelmeskedni a betolakodó vírus ellen. A vírus pedig lehet egy harmadik személy, egy szenvedély, vagy akár a szolgálat is. Általában a kétpólusúnak teremtett rendszerek, mint a házasság, a hárompólusosságot, azaz egy külső szereplőt nem viselik el. A feladatok halmozása olyan mértékben fárasztja el a feleket, hogy nem maradnak egyéni belső energiái a saját válsága kezelésére.”
A megelőzés lenne a legfontosabb
A családsegítő szolgálat vezetője szerint sokkal intenzívebben kellene egymásra figyelni. Azok, akik őrálló tisztségviselői funkciókat látnak el a lelkipásztorok között, azoknak a rájuk bízottak lelkére és válságfolyamataira is érzékenyebben kellene reagálni, és sokkal inkább kellene őket a szakértőkhöz delegálni. A prevencióra kell nagyobb hangsúlyt fektetni, de nem egyházkormányzati és egyházjogi, hanem lelkigondozói, pár-, és családterápiás szempontból.
„Már a teológián fel kellene készíteni a leendő lelkészeket az önismeretre és a kríziskezelésre. Ezt a képzés részévé kellene tenni – véli Szarka Miklós. – Nem egy olyan lelkészházaspár krízisével találkoztam, illetve magával a kapcsolattal, amely már a teológus évek alatt köttetett, meggondolatlanul, idejekorán, kapcsolati tapasztalatok nélkül. A kapcsolati tapasztalatokra nagyon nagy szükség van ahhoz, hogy kulturáltan tudjon az ember kapcsolatot építeni. Ha nincs megfelelő önismeret, nem tudom, hogy mit tudok a másiknak nyújtani.”
Jelek a szószékről
Minden családi és párkapcsolati krízis érzékelhető. Lelkészeknél elsősorban az igehirdetésben jelenik meg egy sajátos, feszült hang. Általában igehirdetőként nem érzékeli a törvény és az evangélium egyensúlyát és elkezdi a törvényre helyezni a hangsúlyt. Ahol nagyon erős törvény- orientált igehirdetést érezni, illetve ahol etikát prédikálnak evangélium és annak imperatívuszai nélkül, ott érezni azt, hogy az egyén valamiféle megoldatlanságban szenved.
„Ez nem azt jelenti, hogy nem kell követnünk és betartanunk a törvényt, hanem azt, hogy a törvényt mindig meg kell, hogy előzze az evangélium, hiszen a törvény betöltése a szeretet – hívta fel a figyelmet Szarka Miklós a jelenség lényegére. – Érzékelhető a személyiségén a krízis, ahogy kommunikál. Egyfajta kényszeresség jelenik meg rajta. Az is egy jel, ha menekül az emberek elől, elveszíti a közlékenységét, a hitelességét, nem tud a másikra koncentrálni, nem mer lelkigondozást végezni, hiszen a saját lelke sincs rendben. Nincsenek belső, Istentől kapott energiái ahhoz, hogy mások krízisét felvállalja.”
Sokan érzik a problémákat
„A lelkészházaspárok azért fordulnak a magamfajta emberhez, mert feltételezik azt, hogy a helyzetüket szociológiailag jobban megértem, és tudják, hogy életem több mint húsz évét parókián töltöttem, ráadásul negyven éve vagyok házas. Ezért is lehet hitelességem. Ha én egy szingli öreglegény volnék, akkor annak, amit mondok, vagy teszek, annak nem lenne súlya, nem lenne hitelességem. Én a kríziseknek Istentől való célját keresem. A rendelőmben ott van Isten, a titokzatos harmadik, aki engem inspirál, segíti a munkámat. Nem az a kérdés, mi az ok, hanem mi a cél.”
Az esetek 5-10 százalékban egyházvezetők delegálják a lelkészeket a Házasság- és Családsegítő Szolgálathoz. Ez a rosszabb eset, mert ekkor általában nem önszántukból jönnek, hanem féltik az egzisztenciájukat, féltik a hivatásukat. Ez a szám azonban elenyésző, a párok 70-80 százaléka önszántából jön, mert érzik, hogy valami nincs rendben. Általában valamelyik fél jelet ad, legtöbbször a feleség. A nők sokkal érzékenyebbek a kommunikációs zsákutcákra és a kapcsolat kiüresedésére, mint egy férfi. Míg egy nő inkább kapcsolatorientált, a férfi inkább tárgyorientált.
A terápia hatszemközt zajlik, a terapeuta mindkét félnek azonos lehetőségeket biztosít a beszédre. Általában az egyik fél kevésbé motivált, ezért a kommunikációs tréningnek is nevezhető terápián őt is motiválttá kell tenni. Amikor megnyílnak, felszínre kerülnek a sérelmek, és a régóta gyűjtögetett „terhelő bizonyítékok.” Legtöbbször nem önmagukat védik, hanem a másikat támadják, ezek az önvédelmező mechanizmusok ilyenkor aktivizálódnak. Gyakori, hogy leértékelik a másik egyes tulajdonságait. Ha az egyik fél szinte csak és kizárólag kifelé kommunikál, a szolgálattal törődik, a másik pedig alulmotivált, akkor ez is lehet egy ütközési pont. „Te nem vagy mellettem a gyülekezeti szolgálatban. Te nem érted az egyház lényegét” – hangzott el már többször.
Szarka Miklós református lelkész, pár-, családterapeuta, klinikai lelkigondozó életútja
1940-ben született Budapesten. A középiskolát a Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte el, ahol osztályfőnöke Antall József volt. Lelkészi diplomáját 1964-ben, az akkori Budapesti Református Teológiai Akadémián szerezte. Fél évet töltött Skóciában (Edinburgh, Inverness) a skót református egyház ösztöndíjasaként. 1964–től 1965-ig pszichiátriai ápoló az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI), 1965 és 1975 között beosztott lelkész volt Cecén, Budapesten a Gorkij Fasorban, a Szabadság téren, a Böszörményi úton és Alsónémediben. 1975-1991-ig gyülekezeti lelkipásztor Bián, 1991-től a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat szervezője, munkatársa, majd vezetője. Ezen belül családsegítő munkáját 1995-től interdiszciplináris műhely tagjaként a Bethesda Gyermekkórház gyermekneurológiai osztályán végzi. 1997-1999 között Berlinben pár- és családterápiás képesítést szerzett. 2002-ben egyik alapítója volt a Semmelweis Egyetem pásztorálpszichológiai képzésének. 2009-ben ugyanott klinikai lelkigondozó, és pásztorálpszichológiai tanári képesítést nyert. Feleségével, Darvas Gyopárral negyven éve házasok, négy gyermek édesapja, három unokája van.
Fodor Zsófia