Térjünk végre észhez!

2020. március 30., hétfő

Felborult az egyház megszokott életritmusa is a koronavírus járvány miatt. Fekete Károly úgy véli, hogy a „maradj otthon!" jelszó tiszteletben tartása mindannyiunk érdeke. A tiszántúli püspök hangsúlyozza, hogy vigyáznunk kell egymásra, ezért bármennyire fájó, de szüneteltetik a személyes találkozásokat igénylő csoportos alkalmakat, istentiszteleteket.

– Sok idős gyülekezeti tagot is érint a korlátozás. Ugyanakkor fontos, hogy érezzék, hogy a veszélyhelyzet idején sem hagyja el őket az egyház. Számon tartja őket az Isten. A közösséget most új módon, digitális eszközökön és az interneten keresztül lehet megélni.

– Nagyon büszke vagyok azokra a kollégákra, akik ebben a rendkívüli helyzetben is megtalálják az utakat az ige hirdetésére a rendelkezésre álló technikai eszközökkel. Az internet segítségével tartanak áhítatokat, bibliaórákat, ifiket, csoportos beszélgetéseket. Igénybe vehető a telefonos lelkigondozás is, így a négy fal közé bezártak is kaphatnak emberi szót, igei gondolatokat. Sok idős testvérünk fészbukozik, és ez már nem csak a nagyvárosokban élőkre jellemző, hiszen a gyerekek, az unokák miatt megtanulták kezelni a számítógépet. A bezártság napjaiban még inkább felértékelődik az a gesztus, ha a lelkipásztorok hívják fel a híveket, mert érzik, hogy személyesen is számon tartják őket.

– Vannak olyan gyülekezetek, ahol online istentiszteleti közvetítést tartanak, és sokan használják a közösségi médiát az üzenetek közvetítésére. Ez megerősítheti a híveket abban, hogy a négy fal között is működik az egyházi közösségi háló.

– Sok egyházközség technikai adottságai lehetővé teszik az online igehirdetést. Tudom, hogy nem tud mindenki kamerákat vásárolni, de azt is látom, hogy több egyháztag ajánlotta fel tudását, segítségét ebben is. Köszönet és hála érte! Szeretném felhívni a figyelmet a református Európa Rádióra, amely a tiszántúli és -inneni egyházkerület legnagyobb részén hallható. Most még fontosabbá válik a szerepe, betöltheti az űrt azokon a településeken, ahol nincsenek meg a technikai feltételek az igei tartalmak közvetítésére. A református rádió az egyházi híreink közvetítésének fontos csatornája a veszélyhelyzetben. Kérem a hallgatókat, hogy figyeljék ilyen füllel is az Európa Rádió adásait, mert lehet, hogy elérkezik a pillanat, amikor olyan közleményeket kell beolvasni, amelyek további intézkedéseket jelentenek a lelki élet segítése terén. Ezen kívül a köztévé és -rádió is nagyon figyel arra, hogy minden felekezetnek sugározzon igei tartalmakat, de hasonló igyekezetet látok a helyi tévék részéről is.

– Mit lehet még tenni, hogy eljussanak a hívekhez?

– A lelki segítségnyújtás, és a különböző új kapcsolódási formák megtalálása mellett arra is figyelnek a gyülekezetek és az egyházkerület is, hogy olyan akciók induljanak be, amelyek segítséget jelentenek. Elsősorban azzal, hogy élelmiszer és gyógyszervásárlásra önkénteseket toborzunk. A Magyar Református Szeretetszolgálat krízisalapot hozott létre a bajbajutottak megsegítésére, valamint tartós élelmiszereket gyűjt. Vannak példák arra is, hogy a gyülekezetek saját krízisalapot hoznak létre, és a húsvéti borítékos adományokat a gyülekezet nem a maga javára fordítja, hanem olyan alapot képez, amellyel a talpra állást tudják majd segíteni. Nem titok, hogy a járvány olyan gazdasági nehézségeket jelent az egyes embereknek, családoknak, vállalkozásoknak, hogy segíteni kell majd őket újra lábra állni.

– A szervezeti szintű segítségen túl szükség van a fiatalok aktivitására is. Vannak erre jó példák?

– Sok önkéntes segít: gyógyszereket váltanak ki, illetve boltba mennek, így támogatva azokat a gyülekezeti tagokat, akik karanténban vannak, vagy nem jöhetnek ki otthonukból.

Milyen lelki kapaszkodókat adhat egyházvezetőként?

Böjt idején vagyunk. Rendkívüli helyzetben, rengeteg óvintézkedés közepette készülünk a húsvéti szent ünnepre, Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepére. Nem tudom elhessegetni azt a gondolatot, hogy a legnagyobb óvintézkedés az élet érdekében éppen ehhez az ünnephez kötődik. Jézus Krisztus szenvedése, halála, feltámadása és a megnyílt út az örökkévalóságba a vele való együttléthez mégiscsak a golgotai kereszten és a húsvéti nyitott sírral kezdődött meg. Ez az örömüzenet ma még hangsúlyosabb. Ha az Úristen úgy intézkedett, hogy óvja az életet, és elvezessen bennünket az örök életbe, akkor a mostani földi nehézségeket vehetjük figyelmeztetésnek. Az egész emberiségnek elő kell vennie a józan eszét, hogy a súlyos bajok megelőzhetők legyenek. Észhez kell térnünk, és nagyon figyelnünk kell arra, hogy az egyszerűbb, emberibb élet talán üdvösségesebb, mint a globalizált, mindent mindennel összekeverő 21. századi életforma. Nem akarok apokaliptikus gondolatokat fölvetni, de ki kell józanodnunk! Ha nem tudunk magunktól belátásra jutni, akkor az Úristen egészen addig szűkíti azt a sávszámot, amelyen rohanunk egymás mellett, amíg lassan egyirányú utca lesz belőle. De még mindig van utca, és még mindig szolgálhatnánk az életet!

– Van olyan bibliai tanítás, amely püspök úrban rezonál erre a helyzetre?

– Ezekben a napokban nagyon fontos számomra a Zsidókhoz írt levél harmadik részében olvasható ige: „Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen. Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk.” (Zsid 3,12–14) Lehet ezt óvintézkedésnek is nevezni. A vírus kívülről jövő láthatatlan támadás. Súlyos dolog, mert nem tudhatjuk, hogy hordozói vagyunk-e, viszont ha átadtuk valakinek, annak tönkre mehet az élete. Ezért kell felelősséggel élnünk, hiszen a kézmosástól a maszk viselésén át az otthonmaradásig minden apróság számít. Az Úristen gondoskodott rólunk; a megváltás művét engedte beteljesedni, és ebbe bennünket is beleölelt, ezért hiszem, hogy felülírja azokat a nehézségeket, amelyeket most át kell vészelnünk. Isten az ember pártján van, és minden gondolata, igyekezete értünk történt. Mert tudjuk, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Ez az emberpártiság a vírushelyzetben is megmutatkozik. Biztos vagyok benne, hogy nem az ítélet és a büntetés a legfontosabb, hanem az, hogy a jelenlegi helyzet is az emberért van, azért, hogy észhez térjünk végre!

Az interjú elhangzott az Európa Rádióban. Riporter: Oláh Ilona. A szöveges változatot szerkesztette: Fekete Zsuzsa. Fotó: ttre.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió