Irodalmi nevelés a digitális korban

2018. december 05., szerda

Lucz Szilvia, a Református Tananyagfejlesztő Csoport általános iskolai magyar nyelv és irodalom csoportjának vezetője elkötelezett pedagógus, aki nagy lelkesedéssel vágott bele a református tananyag fejlesztésébe. Arról beszélgettünk vele, miért és hogyan lett tananyagfejlesztő, milyen ötletekkel teszi vonzóvá a felsősök számára a szépirodalmat, és hogyan jelenhet meg a református többlet az irodalmi nevelésben.

Milyen személyes indíttatás miatt veszel részt a csoport munkájában? 

Huszonötödik éve vagyok pedagógus, 2015 óta a Református Pedagógiai Intézet tantárgygondozó szaktanácsadójaként is tevékenykedem. A szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola az első munkahelyem, 1995 óta dolgozom itt. Az iskola 1993-ban került ismét a református egyház fenntartásába, úgynevezett táblacserés iskolaként. Kezdő tanárként is feladatomnak éreztem, hogy a református szellemiséget erősítsem a tanulókban, megjelenítsem a mindennapokban, a tanórákon, a tananyagban is. Az évek során nagyon sok ötletet gyűjtöttem, próbáltam ki az osztályaimban, csoportjaimban.

Mikor csatlakoztál be a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkájába?

A Református Tananyagfejlesztő Csoport 2017 nyarán pályázatot hirdetett, erre jelentkeztem „A református kollégiumok szerepe a magyar irodalomban” című anyagommal. Az anyag tetszett a bírálóknak, így meghívást kaptam, hogy vegyek részt a csoport munkájában a továbbiakban.

A fejlesztés első szakaszának kitűzött célja minden munkacsoport esetében a Nemzeti Alaptanterv, a kerettanterv, a leggyakrabban használt tankönyvek és munkafüzetek áttekintése volt református tartalmak szempontjából. Az első kihívás számomra az volt, hogy kialakítsak egy jól működő munkacsoportot. Sikerült négy olyan kollégát találnom, akikkel ezt a feladatot meg tudtuk oldani. (A munkacsoport tagjai: Szabó Ildikó, Kovács Adria, Hovorkáné Hegedűs Hajnalka, Karikó-Tóthné Puskás Gabriella voltak).

A második szakaszban már témacsomagok fejlesztése volt a feladat. A Református Tananyagfejlesztő Csoport újabb pályázatot hirdetett, a jelentkezők közül alakult ki a második munkacsoport, melynek irányítását ismét rám bízták. Jómagam három témacsomagot dolgoztam ki: két irodalmi (Az ősi magyar református kollégiumok; Református életrajzok – Szabó Magda) és egy nyelvtani témát (Az összetett mondatról tanultak játékos gyakorlása), emellett koordináltam a csoport többi tagjának munkáját. (A témacsomagokat kidolgozó munkacsoport tagjai: Szabó Ildikó, Kovács Adria, Csikó Szilvia és Vuity Antal voltak.)

Miért tartod fontosnak ezt a munkát?

Úgy gondolom, hogy a Református Tananyagtár nagy segítséget jelent a református iskolák pedagógusainak, hiszen a 21. század új kihívásokat jelent a tanárok számára. Segíti őket abban, hogy a református tartalmakat a maguk természetességében építsék be a mindennapi pedagógiai munkájukba.

Ezt követően a Koli és foci című olvasópályázatunkkal kapcsolatos munkába is bekapcsolódtál. Milyen céllal indult el az olvasópályázat?

Az olvasópályázat célja – ahogyan ez a pályázati felhívásban is olvasható –, hogy a felső tagozatos diákok körében népszerűsítse az érdekes és értékes, református vonatkozású ifjúsági regényeket, és erősítse az olvasás mint szabadidős tevékenység szerepét. A fordulókban szövegértési, szövegalkotási és kreatív feladatok szerepelnek, így ezeknek a képességeknek a fejlesztését is segíti a pályázaton való részvétel.

Az első félévben Tóth-Máthé Miklós Pecúrok című regényét, a második félévben pedig Kármán Tibor Egy focista naplójából című művét dolgozzuk fel, részletekben. Havonta jelenik meg a Református Tananyagtár oldalán (http://teszt.reftantar.hu/palyazat/1.php) egy-egy feladatsor, a megadott regények két vagy három fejezetéhez kapcsolódóan.

Hogyan összegeznéd az eddigi eredményeket? Milyen visszajelzések érkeztek az olvasópályázattal kapcsolatban?

Az olvasópályázatban nagy örömünkre 106 csapat vesz részt. Az első fordulóban a szövegértési feladatokat sok csapat hibátlanul oldotta meg, a szövegalkotási feladatban csodálatos megoldások születtek. A kreatív feladat a Pecúrok című regény egyik helyszínéül szolgáló Óváralja térképének megrajzolása volt. Remek alkotások jöttek létre! A legjobbak a Református Tananyagtár oldalán meg is tekinthetők.

Hogyan jelenik meg az olvasópályázatban a református többlet?

Az olvasópályázat során feldolgozandó művek szerzői a református irodalom kiemelkedő egyéniségei. Tóth-Máthé Miklós református lelkészi családban nevelkedett, műveiben megjelennek a református vallás hagyományai. Kármán Tibor pedig egy vallásos fociedző, művének kulcsszereplője pedig egy református lelkész, aki a regénybeli focicsapat edzője lesz. Mindkét történet gyerekekről szól, csodálatos mondanivalóval, szívet-lelket melengető emberi érzésekkel telve.

A feladatok megoldása során a regények szövege mellett a Biblia olvasása is fontos, hiszen több feladatban megjelennek bibliai idézetek, vagy a református valláshoz kapcsolódó kifejezések. A két regény olvasása és a feladatok megoldása során a gyerekekben észrevétlenül is szorosabb kötődés alakulhat ki a vallás iránt, megerősödhetnek hitükben.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió