Holland-magyar együttműködési megállapodás a református felsőoktatásban

2018. szeptember 28., péntek

Vendégoktatók küldéséről és fogadásáról, hallgatói csereprogramról és közös kutatási projektekről írt alá együttműködési megállapodást szeptember 27-én a Kampeni Református Teológia és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.

A kampeni teológia és a debreceni hittudományi egyetem között a közös munka már 2007-ben elkezdődött, a holland felsőoktatási intézmény és debreceni református egyetem között korábban már volt Erasmus intézményközi megállapodás, az idei tanévtől viszont további területeken is elkezdődik a közös munka.

Roel Kuiper és Kustár Zoltán megállapodtak abban, hogy az egyetemek közötti együttműködés három területre terjed ki: vendégoktatók küldése és fogadása az intézmények között, hallgatói csereprogram és közös kutatási projektek folytatása. A kutatások előmozdításáért az oktatói kar tagjai posztdoktori tanulmányokon vehetnek részt. A hallgatóknak lehetőséget biztosítanak, hogy közös képzési programokon, tanulmányi rendezvényeken vegyenek részt egymás intézményeiben. Rögzítették továbbá a szerződő felek, hogy vendégtanárokat és oktatókat küldenek a teológiai oktatás különböző területeire.

DRHE

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió