„Ki ne maradjon életünkből a mi legnagyobb szövetségesünk, a nagy építő, aki áldássá teheti munkánkat " – kérte igehirdetésében Fekete Károly tiszántúli püspök az országos református tanévnyitó istentiszteleten.
Augusztus utolsó szombatján Túrkeve (műemlék)temploma adott otthont az országos református tanévnyitónak. A református köznevelési intézmények zászlóinak ünnepélyes bevonulásával kezdődő ünnepi istentiszteleten Fekete Károly tiszántúli püspök prédikált a 127. zsoltár alapján.
Zsoltárok könyve 127. fejezet
1 Zarándokének. Salamoné. Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök. 2 Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget. 3 Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. 4 Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. 5 Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban.
„Építés és őrzés, melyet megkoronáz Isten áldása – ez nem csak Salamon királyi programja, hanem az Istenhez közeli élet boldog valósága is” – mondta az egyházvezető, aki arról beszélt, hogy az áldás nem csupán ráadás, nem csak díszítőeleme az életnek, hanem alapvető szükséglet és élettér: erőnk, biztonságunk és boldogságunk forrása. Az igehirdető bölcs Salamon példáján keresztül rámutatott, rengeteg kísértés veszélyezteti a mi újraépítkező köznevelési rendszerünket is: vigyáznunk kell, nehogy hatalmába kerítsen a hamis biztonságtudat, a dicsekvés, a dicsőséghajhászás, az Isten nélküli akarás, a jövőtől való görcsös félelem. „Ki ne maradjon életünkből a mi legnagyobb szövetségesünk, a nagy építő, aki áldássá teheti munkánkat, aki tehetetlenségünkben elvezet minket a megoldáshoz” – kérte Fekete Károly.
Bár a gonosz ellenünk dolgozik, éket ver tanárok és diákok közé, ha az „örök építő", őrző és szerető Úr jelen van közöttünk, nem ronthatja meg semmi az életünket – fogalmazott az igehirdető. Az álomról bibliai történetek alapján úgy beszélt, mint Isten idejéről: míg Ádám aludt, az Úr megalkotta a neki megfelelő társat, a pusztában vándorló népnek is álmában terített asztalt, Salamon királyt is álmában látogatta meg, ahogy a világ megváltója is a betlehemi éjszakában született. „Isten ott, akkor és úgy elégít meg minket, ahol, amikor és ahogy nem is várjuk" – mondta a püspök, aki szerint akkor lesznek élhető és távlatos intézményeink, ha fölfedezzük, hogy az áldásra nyitott gyerekek és az áldást közvetítő felnőttek közösen számíthatnak az áldást osztó Istenre.
„Házból dinasztia lehet, ha áldás van rajta" – utalt a tiszántúli püspök arra, hogy Urunk megtartotta a kommunizmus idején elsorvasztott református iskolarendszert, s az egyetlen „megmaradt ágat", az elmúlt huszonöt évben megszaporította, a Debreceni Református Kollégium mellett sok más intézmény indult el vagy indult újra a rendszerváltás óta, zászlóik ma már három karzatot is betöltenek. „Meg nem érdemelt jutalom, hogy ebből a múltból élhetünk, hogy ma is áldást osztó emberek lehetünk, s egyben felelősség is, hogy a következő nemzedékeket az élet nagy csatáira készíthetjük fel.” Arra kérte a pedagógusokat, személyiségükkel mutassanak példát, tanítsák és neveljék úgy a „serdülő ifjakat", hogy azok ne csak sebeket osztani képes felnőttek, hanem – a zsoltáros szavaival élve – „célba érő nyilak”, sikeres, céltudatos emberek legyenek.
Emlékeztetett, hogy a tanításhoz ma szükséges technikai és módszertani bravúrok csupán eszközök, az oktatás célja a zsoltárban szereplő összerendezettség. A tanítás pedig nem csupán tudásátadás, hanem egész embert kívánó nevelői feladat is, melyhez Isten áldotta személyiségek kellenek. Azért arra bíztatta a pedagógusokat, hogy keressék előbb az Isten országát, s nem fognak csalódni. A munkájukra Istentől áldást kérő, a zsoltárban szereplő „kapuhoz” közösen induló, a mindennapi küzdelmekkel együtt szembenéző intézmények képviselőinek azt kívánta, alázatosan álljanak be kollégiumalapító reformátor elődeink örökségébe és legyenek olyan helyek, „ahol az áldásnak magas árfolyama van”.
reformatus.hu, fotó: Vargosz