Hogyan találok helyet az egyházban?

2016. április 25., hétfő

Elébe mentek a reformáció ötszázadik évfordulójának az ötödik Zsinati Ifjúsági Fórum (ZSIF) résztvevői április 22–23-án Budapesten. A Magyarországi Református Egyház közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek, valamint egyetemi gyülekezeteinek és ifjúsági szervezeteinek ötvenöt delegáltja azt a mai kulcskérdést kereste, amit Luther ötszáz éve így fogalmazott meg: „Hogyan találom meg a kegyelmes Istent?"

Egyetlen, legfőbb kérdés

Nemcsak a reformáció korában születtek az üdvösséggel, bűnnel és bűnbocsánattal kapcsolatos kérdések az emberekben: születnek ma is, és születtek korábban is – erről beszélt Szontágh Szabolcs zsinati ifjúsági tanácsos a gazdag ifjú története (Mk 10,17–27) alapján péntek esti áhítatában. A gazdag ifjú előtt minden kapu nyitva állt, de ő csak azt akarta tudni, mit tegyen, hogy üdvözüljön. – Az ifjú egyetlen konkrét, karakteres tettre gondol kérdésében: arra az egyre, amely segít, amely valamiért kiemelten fontos. Jézus is egy fontos dolgot emelt ki: az ifjú gazdagságát, amely miatt mindenre képesnek érezte magát, amit kulcsnak hitt az üdvösséghez. A reformációban is egyetlen dolog izgatta az embereket: hogyan juthatunk el Istenhez? Van bennünk ilyen kiemelkedő kérdés az istenkapcsolatunkban, életünkben, környezetünkben, amelyre választ akarunk kapni, amely mindent meghatároz? – tette fel a kérdést a lelkipásztor.

Mögöttes vágyaink

– A 95 pontot végigolvasva is kitűnik az üdvösség kérdésköre és a mögötte lévő vágy: keresem Istent, hogy találkozhassak vele, mert szükségem van rá. A kérdések mögött mély vágy van. Bennünket ma mi mozgat, mire vágyunk? – vetette fel hozzászólásában Katona Viktor, a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom elnöke. – A reformátorok valami mellett kiálltak, és emiatt szembementek másokkal. Nem kötözködni akartak, de megtalálták, ami fontos nekik. A melléállás nekünk is fontos. A gondolkodáshoz azonban alázat kell: amink van, azzal mások évszázadokon át dolgoztak. Mi most azt keressük, ami hiányzik nekünk, ami bennünket hajt – fogalmazott a ZSIF feladatáról a lelkipásztor.

Mélyre kell ásni


– Valamit megalapozni nagyon kemény, hosszú ideig tartó munka – hangzott el másnap reggel a homokra és a sziklára építő ember példázata (Lk 7,47–49) alapján. Katona Viktor hozzátette: az építmény stabilitása azon áll vagy bukik, hogy csak a földre, vagy mélyre ásva, szilárd alapra építjük-e. – Mindketten hallják az Igét, csak az egyik cselekszi, amit hall, a másik nem. Aki jól csinálja, mélyre hatol, kősziklára alapoz. Mélyre engedjük Isten üzenetét, hogy ott biztos alapokon megtalálja a helyét? Hogy átformáljon minket, amit hallunk? Ha engedjük az Igét mélyre hatolni, az felhozza mély kérdéseinket és vágyainkat: Kálvin is azt mondta, hogy isten- és önismeret együtt jár – fogalmazott a lelkipásztor.

Párbeszédben az egyházvezetéssel

A résztvevőkből még péntek este intelligenciatípusok szerinti csoportok alakultak Bányai Sándor élménypedagógus értő keze alatt. A fiatalokat előzetesen arra kérték, figyeljék az iskolájukban, kortársaik között kibontakozó, jelentősebb témákat, kérdéseket – ezeket is megbeszélték a csoportmunkában. A fórumon megszületett kérdéseket az esemény végén zárónyilatkozatban fogalmazták meg a Zsinat számára. A skót mintára létrejött Zsinati Ifjúsági Fórum feladata ugyanis, hogy évenkénti tanácskozásain az egyházkormányzókat segítő üzeneteket fogalmazzanak meg egyszerűen, világosan, karakteresen – ezt a nyári skót ifjúsági zsinaton meg is figyelheti a ZSIF egyik delegáltja. Az elmúlt években a zsinati üléseken mindig élénk érdeklődés kísérte a ZSIF zárónyilatkozatait.

Együtt keresve a választ


Az idei nyilatkozatban ezt olvassuk: „2016-ban mi fordulunk bizalommal a Zsinat felé, megosztva azokat a kérdéseket, amelyekben eligazításra, együttgondolkodásra, tanításra van szükségünk nekünk és kortársainknak. Ma a kérdésünk: hogyan tudunk élni fiatalként az egyházban? Hogyan tudjuk társainknak vonzóvá tenni közösségeinket, ahová tartozunk? Hogyan tudnánk tudatosan, felkészülten fordulni a társadalom felé? Hol vannak református identitásunk határai? Mit tud mondani a református egyház napi életünk megélt valóságára? Valljuk, hogy református identitásunk alapja Isten Igéje és meglévő hitvallásaink, amelyek egész életünkre nézve irányt mutatnak. Kérjük a Zsinat segítségét abban, hogy megszülessenek mai hitvallásaink, legyenek válaszaink napjaink társadalmi változásaira és a minket érő lelki kihívásokra, valamint legyenek olyan hitvalló cselekedetei egyházunknak, amelyekhez kapcsolódhatunk! Mindezekben kiemelkedő szerepük van a fiatalokkal foglalkozó lelkipásztoroknak, az ő rendszerszerű együttműködésüknek az egyház többi szolgálójával.”

Mire vágynak a fiatalok? Talán elmondható: leginkább elfogadásra – elfogadásra az egyházon belül, és arra, hogy a világ is el tudja fogadni az ő hitüket, hívő önazonosságukat.

Bagdán Zsuzsanna, fotó: Dimény András

A cikk megjelenik a Reformátusok Lapja 2016. május 1-jei számában.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió