A pakisztáni Tehreek-e-Taliban (TTP) nevű szervezet szóvivője büszkén nyilatkozott, amikor elismerte a szélsőséges iszlamista szervezet felelősségét a lahori terrortámadásért: „Elismerjük felelősségünket a húsvétot ünneplő keresztyének elleni támadásért. Régen vártunk erre az alkalomra” – mondta.

A március 27-én Lahor városának egyik parkjában elkövetett mészárlás 72 áldozatot követelt; 36 keresztyén és 36 muszlim ember vesztette életét. A város lakóinak válasza figyelemreméltó. Míg militáns muszlimok keresztyéneket csonkítanak meg, addig mérsékelt társaik vért adnak. Az üzenet világos: a muszlim szélsőségesek nem győzhetik le a mérsékelt iszlámot. 

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan élhet egymás mellett a pakisztáni muszlim közösségen belül a halálosan szélsőséges és az együtt érző egalitárius vallási irányzat, szükségünk van némi háttérinformációra.

Évezredes együttélés állomásai

A muszlim Umma, azaz közösség a kezdetek óta megosztott. Szunniták és síiták közötti szakadás jelenti az elsődleges megosztottságot, amihez az ősi törzsi szembenállás és vérontások emléke, teológiai és jogi különbségek és politikai csatározás társult. Ez a megosztottság mindenhova elkíséri a muszlimokat, bárhol éljenek is, beleértve Pakisztánt. Az eredendő viszály azóta méginkább elmérgesedett. A merényletet magára vállaló TTP a szunnita irányzathoz tartozik.

Az iszlám és a keresztyénség egyaránt mélyen gyökerezik a pakisztáni. Szent Tamásról úgy tartják, hogy Takszilában élt az első században, Rawalpindi közelében. Őt követte a 6. századi nesztoriánus egyház, aztán a jezsuita misszionáriusok, a Kelet-indiai Társaság és a protestáns misszionáriusok sokasága. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a keresztyénség együtt éljen, megmaradjon és tanúságot tehessen egy iszlám környezetben.

1947 augusztusában, India és Pakisztán szétválásának napjaiban, a keresztyén közösségek vezetői úgy döntöttek, hogy Pakisztán oldalára állnak éppen a kulturális, nyelvi, és bizonyos fokig vallási közösségük okán. A keresztyének megtanulták, hogy védjék meg hitüket és aktív kapcsolatot ápoltak az iszlámmal, muszlim teológusokkal folytatott viták és párbeszéd formájában.

Az 1947 és 1977 közötti időszak a béke kora volt a keresztyének számára. Kormánytisztviselőként, a hadsereg tisztjeiként szolgálták hazájukat. A Zia-ul-Haq katonai rezsim 1978 és 1989 közötti uralma alatt viszont befolyásos iszlám szélsőségesek és vallási-politikai pártok erőszakkal bevetették az istenkáromlásról szóló törvényt a kisebbségekkel szemben. Ez komoly csapást mért a keresztyén identitásra és tanúságtételre.

Az elmúlt három évtized alatt a keresztyének súlyos üldöztetést szenvedtek el. Emberek százait ölték meg, keresztyén falvakat és templomokat égettek fel, lelkipásztorokat hamis vádak alapján állítottak bíróság elé, fiatal lányokat raboltak el és erőszakoltak meg, egész családokat kínoztak meg és irtottak ki – csupán hitük miatt. Ennek ellenére a több mint 2,8 millió tagot számláló keresztyén közösségek nem csupán a túlélésért küzdenek Pakisztánban, hanem egyenesen növekednek.

Béketeremtés a megosztottságban

A pakisztáni keresztyének osztoznak a muszlimokkal a közös kulturális közegben. Pakisztán egyedi ország, hiszen alkotmánya ötvözi a Saría előírásait és a vallási szabadság elvét. Ez a társadalom megosztásához vezetett, három csoport létrejöttéhez: vannak, akik a politikai iszlámot támogatják, vannak, akik a pluralizmus mellett kötelezik el magukat, és vannak, akik nacionalista eszméket támogatnak. Ezek a társadalmi csoportok folyamatosan versengenek egymással.

1973 óta az alkotmány rögzít biztosítékokat, sőt garanciákat a vallásszabadságra nézve. De a diszkriminatív módosításokkal egészítették ki az évek során, például az 1991-ben elfogadott úgynevezett Saría törvénnyel, ami a kisebbségek jogait korlátozza és az iszlamisták befolyását növeli. Ennek egyik súlyos következménye az államilag támogatott vallási ideológia, amely a kisebbségek elleni erőszak és gyűlölet megerősödéséhez vezetett.

Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy nem minden muszlim támogatja a gyűlölködést és erőszakot. Ők is szenvednek a szélsőséges rémtettektől, de némán szemlélik az eseményeket. Szükség van egy új narratívára az iszlámmal szemben. A keresztyének fontos szerepet játszhatnak béketeremtőként és elindíthatnak egy olyan folyamatot, ami a megbékélést mozdítja elő azzal, hogy ellenséges csoportokat összehoznak egymással és párbeszédet kezdeményeznek velük.

Felajánlhatjuk a támogatásunkat a medreszék, a vallási iskolák reformjához, azaz a mérsékelt muszlimok törekvéseinek valóra váltásához, akik ma vért adnak a lahori merénylet keresztyén áldozatainak megsegítésére.

Keresztyén pedagógusok és béketeremtők támogathatják a pakisztáni kormányt abban, hogy ez az „ellennarratíva” megszülethessen. Három konkrét lépés segíthet ebben: a medreszék tanmenetének módosítása és szekuláris normák szerinti reformja; a szószékről elhangzott szónoklatok, khutbák és pénteki istentiszteletek feletti ellenőrzés hatósági jogosultságának biztosítása; valamint a vallás nevében elkövetett gyilkosságokat igazoló blaszfémia ellenes törvény visszavonása.

Krisztus követői arra hívattak, hogy hordozzák az Ő keresztjét és tanúi legyenek – ha kell, még a vértanúság árán is. A Húsvét gyermekei vagyunk, Isten testet öltött és megfeszített Igéjének népe. „Krisztus feltámadt!”  

A cikket Eric Sarwar pakisztáni református lelkész jegyzi, akinek az üldözések miatt, családját hátrahagyva kellett menekülnie a muzulmán országból bizonytalan időre. A Pakisztáni Presbiteriánus Egyház lelkésze, aki kiváló zenészként a pesavari Tehillim Egyházzenei és Dicsőítő Iskola alapító-igazgatója is egyben, személyében testesíti meg a vallásilag eredendően toleráns ország ellentmondásos helyzetét. Eric jelenleg az amerikai reformátusok támogatásával folytat teológiai tanulmányokat a pasadenai Fuller Theological Seminary-ban és egyházunk egyik kiemelt kapcsolattartója Pakisztánban.

Külügyi Iroda

Forrás: www.religionnews.com