Kis hidak mindennap

2015. május 30., szombat

Egy önző világban, ahol mindent pénzben mérnek, az a pici, amit másokért teszünk, nagyon fontos lehet – vallja Steinbach József püspök, a Szeretethíd egyházi fővédnöke. Hetedik alkalommal szervezi meg a Kárpát-medencei református önkéntes napokat a Magyar Református Szeretetszolgálat. Május utolsó hétvégéjén több mint 16 ezer önkéntes tevékenykedik a Szeretethídon, hogy segítsen a közelében élőknek. A kezdeményezéshez számos művész is csatlakozott, többek között Szinetár Dóra és Szulák Andrea színművész, valamint Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas előadóművész.

Önként vagy parancsra

A budapesti Bethesda Gyermekkórház udvarán tartott megnyitón Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke úgy fogalmazott, hogy aki önkéntes munkára jelentkezik, azt az úgynevezett normális társadalom nem mindig szokta normálisnak tartani.

„Pedig jó lenne eljutni oda, hogy azokat a jó szándékú embereket, akik találnak maguknak tennivalót mások javára, a közösség normálisnak tartsa. Az idei Szeretethídon tevékenykedő több ezer önkéntes arra tanítja a magyar társadalmat, hogy ott kezdődik a normális emberi lét, ahol az ember önként tesz másokért, akár olyan dolgokat is, amit még parancsra sem tenne meg szívesen."

Hit és cselekvés

Steinbach József dunántúli püspök azt hangsúlyozta köszöntőjében, hogy fontosnak tartja a Szeretethíd-mozgalmat, mert megmutatja a világ számára is, hogy a hit a cselekedetekből látható.

„Fontosnak tartom ezt a mozgalmat azért is, mert egy érdekvezérelt világban itt rácsodálkozhatunk, hogy mennyi mindent kaptunk az élő Istentől, amit tovább kell adnunk önzetlenül másoknak. Mindannyian tudunk valamit tenni a saját közvetlen környezetünkben. Isten is azt kéri számon rajtunk, hogy megtettük-e, amit megtehettünk."

Jó érzés cserébe

Szinetár Dóra Jászai-díjas színművész, a Szeretethíd idei másik fővédnöke ünnepnek nevezete az önkéntes napokat, mert mint mondta: adni jó.

„Ha az ember önkénteskedik, a jó érzést kapja cserébe. Most csodálkoztam rá, hogy mit is jelent igazán a Szeretethíd. Segíteni nem könnyű, és nem tud mindig jól segíteni az ember, hiába szeretne. A Szeretethíd tökéletesen alkalmas arra, hogyha adott a jó szándék, akkor a megfelelő irányba vezesse az embert, és olyan helyre kerüljön a segítség, ahol valóban szükség van erre."

Kis hidak mindennap

Az idei Szeretethídra több mint 16 ezren regisztráltak, és 250 helyszínen dolgoznak Kárpát-medence szerte. Pál Sándor a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke azt mondta: jó látni, hogy egyre többen vannak, akik a kezdeményezés mellé állnak.

„Az önkéntes napoknak nem az a lényege, hogy kétnapos rendezvényt szervezünk, hanem az, hogy bensővé váljon, és minden napunkat áthassa a segíteni akarás. Mindennap építeni kell a kis hidakat" – fogalmazott.

Pál Sándor hangsúlyozta, hogy nem maradhatunk tétlenek akkor sem, amikor a kárpátaljai humanitárius katasztrófa fenyegetését érezzük. A szeretetszolgálat folyamatosan segíti az elesetteket Kárpát-medence- szerte.

Míg Szinetár Dóra és művésztársai felolvastak a Bethesdában fekvő gyerekeknek, egy lelkes csapat a folyosót festette ki.

Fekete Zsuzsa/parokia.hu
Fotó: Varga Gábor Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.