A háború visszatért Európába

2015. május 08., péntek

Az Európai Protestáns Egyházak Közössége felhívást intézett tagegyházaihoz a második világháború végének 70. évfordulóján. A GEKE elnöksége a május 8-án esedékes jubileum kapcsán levélben fordult tagegyházaihoz, amelyben „útmutatást" fogalmaz meg istentiszteleti kihirdetésre.

Az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) elnöksége a második világháború végének 70. évfordulója alkalmából útmutatást fogalmazott meg, amiben megemlékezett a háború, kényszermunka, menekülés és száműzetés több millió áldozatáról. Az elnökség egyben Isten iránti hálájának is hangot ad a háború után, a kontinens megosztottságának legyőzéséből fakadó új kezdet ajándékáért.

„Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót, törekedj békességre, és kövesd azt!" – a zsoltár felszólítása a 2. világháború végére emlékezve aktuális intés és ígéret egyben. Európában az a feladatunk, hogy együttélésünket békében és igazságban alakítsuk, éppen az ukrajnai fegyveres konfliktus és a nehéz gazdasági helyzet okozta kihívásokkal szemben is.

A nyilatkozat szerint „Európa megerősödött, ám nem teljes és manapság veszélyeztetett egysége a háború után hetven évvel ajándék és adomány, de egyben feladat is, hogy a világszerte zajló összetett változások közepette, európai összefogásban szálljunk síkra a világ békés és igazságos politikai viszonyainak kialakításáért."

A GEKE felhívása egy imádságot is tartalmaz a második világháború végének 70. évfordulója alkalmából:

A háború sérüléseket hagy hátra – győzteseknek és veszteseknek
egyaránt fájnak ezek a sebek:
a halottak,
a gyerekek, akiknek nem volt gyerekkoruk,
az országok, akik a háborút követően diktatúrát szenvedtek el.
Az, hogy egyáltalán lehetséges volt az élet a háború után
a Te ajándékod, Istenünk.
Megajándékoztál minket a bűnök bocsánatával ott,
ahol mi sem magunknak, sem másoknak nem tudtunk megbocsátani.
Új kezdetet ajándékoztál ott,
ahol mi mindent porig romboltunk.

Háborúk mindig is lesznek.
Most sincs másként.
Könyörgünk azokért, akik közvetlenül szenvedik el:
a menekültekért és elűzöttekért,
az önkény, erőszak és gyűlölet áldozataiért,
a katonákért, akik nap mint nap kockára teszik életüket,
a hátországban maradt áldozatokért.
Óvd és kísérd őket.
Különösen is a politikusokért imádkozunk,
akik döntéseikkel meghatározzák a jövőt.
Istenünk, kérünk,
hogy adj nekünk békés életet és biztos jövőt.

A teljes nyilatkozat angolul elérhető a szervezet honlapján.

Külügyi Iroda

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió