„hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned” Jn 17,21a

A Családok évében az ifjúsági imaéjjel vezérigéje arra az egységre hívja fel a figyelmünket, amely az Istennel való kapcsolatunknak is alapja, és amely nekünk is mintát ad a családon belüli egység tekintetében.

Ennek az egységnek, az ahhoz szükséges mély kapcsolatnak az alapja és folyamatos eszköze az imádság.

Az imádság, amely naponta ismétlődő, rendszeres, konkrét kegyességi alkalom. Ez a konkrét rendszeres kegyesség olyan természetes a hívő ember, a hívő nép életében, mint a lélegzetvétel, vagy az, hogy reggel rendbe tesszük magunkat, és felöltözve lépünk ki a többiek közé.

Ebből következik az imádkozó élet (1Thesszalonika 5,17).

Tehát az imádság egyszerre kegyes konkrét alkalom, odajárulás, odamenekülés az Úr Jézus Krisztushoz, feltekintés az Örökkévalóra a múlandóból; ugyanakkor mindennapi folyamatos cselekvés, vagyis az élet istentisztelete. A kettő együtt az imádság, és nem játszható ki egyik a másik ellenében. Konkrét napi elcsendesedéssel, Igével és imádsággal indulunk, hogy krisztusi módon élhessünk a mindennapokban, és ne az aggodalmaskodás, hanem a hit legyen úrrá rajtunk.

Erre a hittel teli életgyakorlatra nagyon nagy szükségünk van; akkor is, ha fiatalként gondolunk jelenlegi családunkra, vagy párválasztás, családalapítás előtt állunk, hiszen annyi buktatót látunk, annyi kudarc lehet előttünk. Az élet istentiszteletében – amelynek része a mai imaéjjel is – a dicséretmondás, hálaadás, bűnvallás, közbenjáró és kérő imádság lélegzetvételében az Istentől elkészített egységet láthatjuk, amelyet Urunk elkészített mindannyiunk számára. Ezért vagyunk hálásak, ezért az Ő követésében, a Neki való engedelmességben, bizalommal helyezhetjük kezébe életünket, családunkat.

Steinbach József püspök, Dunántúli Református Egyházkerület