A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget segíti az MRSZ

2018. március 22., címkék: Kárpátalja, támogatás, kárpátalja, szeretetszolgálat (mrsz)

2500 euró támogatást adott át kedden Budapesten Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója Brenzovics Lászlónak, a szövetség elnökének. A KMKSZ ungvári székháza február 27-én pokolgépes támadás következtében égett ki.

Segíts iskolatáskával!

2017. augusztus 10., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), támogatás, iskolakezdés

Javában zajlik már a Magyar Református Szeretetszolgálat iskolakezdési kampánya: augusztus 31-ig várják az új vagy használt, de még jó állapotú iskolatáskákat és tanszereket. Az adománygyűjtésről Kőrösi-Gilicze Rékával, a szervezet kommunikációs vezetőjével beszélgettünk.

A felvidéki reformátusság történelmének legjelentősebb támogatását kapta

2016. február 21., címkék: balog zoltán, szlovákiai reformátusok (szrke), fazekas lászló, támogatás

Ünnepélyes keretek között írta alá február 20-án Komáromban Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az egyház magyar gyülekezeteinek és közösségeinek megerősítését szolgáló egymilliárd forint támogatást előirányzó szerződést.

Lego robotok a Dóczyban

2013. június 24., címkék: támogatás, dóczy, Pályázat, pályázat

A DRK Dóczy Gimnáziuma támogatást nyert az Emberi Erőforrások Minisztériumától, Fizika laborgyakorlatokat segítő munkafüzet elkészítéséhez és méréseket segítő szoftverek írásához.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.