Krisztus tánca vagyunk

2020. március 03., címkék: missziológia, missziói iroda

A misszió tényleg csak valami távoli, ódivatú, szomorú tevékenység, amit nem szívesen csinál az ember? Vagy nem más, mint Isten dicsőségére élni, áldássá válni a környezetünk számára, vonzóvá tenni Isten országát. Egyéni küldetés, vagy egy gyönyörű tánc, amit Isten táncol bennünk? Ebbe a titokba vezet be egyházunk Missziói Irodájának Tanúim lesztek! elnevezésű képzése.

Misszió mint életforma

2016. november 06., címkék: lelkésztovábbképzés, dani eszter, missziológia

A Zsinati Missziói Iroda három éven át tartó missziológiai továbbképzés-sorozatot indított lelkészek számára, melynek első alkalmán e teológiai tudományterület alapjaival, második alkalmán pedig a teológiai és missziói hermeneutikával foglalkozott a közel harminc résztvevő. A majdnem egyhetes képzéseken áhítatok, beszélgetések, közös éneklés és előadások során kerülhettek közelebb a misszió mélyebb megértéséhez. Az angol nyelvű sorozat jövő év tavaszán folytatódik, azonban a résztvevők addig is saját közösségeikben, gyülekezeteikben végzik tovább missziói szemléletű szolgálatukat. Néhányukat tapasztalataikról, a misszió és a missziológia kapcsolatáról kérdeztük.

Missziológiai lelkésztovábbképzés-sorozat

2016. január 30., címkék: lelkésztovábbképzés, missziológia

Az előző évben megrendezett „Missziói ekkléziológia” című lelkésztovábbképzés hatására, amin közel harminc lelkipásztor vett részt, az Arizona állambeli Missional Training Center (MTC) három éves együttműködést ajánlott fel egyházunk lelkipásztorai és vezetői számára. 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.