Pápai refisek 72 órája kompromisszum nélkül

2013. november 18., hétfő

A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája diákjai — a korábbi évekhez hasonlóan – idén is részt vettek a 72 óra kompromisszum nélkül ökumenikus rendezvényen, amelyen hatodik alkalommal végeztek önkéntes közösségi szolgálatot a program résztvevői.

Lelkes önkénteseink Nt. Vadász Márta iskolai koordinátor irányításával a református és evangélikus szervezésű tevékenységekben vettek részt két helyszínen. Egyrészt a Várkertben segédkeztek a szemétszedésben, másrészt a Vörömarty utcai Idősek Otthonában végezték szolgálatukat. A református egyházközség részéről Szalóky Eszter, a katolikusok részéről Nyőgér István szervezte a programot.

Külön örvendetes, hogy gimnazistáink a pápai teológusokkal közösen dolgoztak, amelyről Borsi Péter teológus így írt: „A 72 óra kompromisszumok nélkül közösségi szolgálat áldásos mivoltát felismerve egy teológus társammal és a pápai refis gimnazisták egy kis csoportjával elmentünk a Várkertbe, hogy a parkban található hulladékot, szemetet összegyűjtsük. Meglepő volt látnom, milyen lelkesen végezték a munkát a gimisek. Háládatos szívvel szeretném megköszönni a szervezők, résztvevők munkáját és odaadását, az összefogást a jó ügyért."

Forrás: A pápai refisek blogja

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.