Örömhírekkel kezdődött a tanév

2018. szeptember 01., szombat

„A tanárok felelőssége az adott tantárgyat úgy átadni, hogy azzal Isten üzenetét közvetítsék a tanórán" – fogalmazott Steinbach József dunántúli püspök a református oktatási intézmények közös tanévnyitóján. A székesfehérvári ünnepségen nem a szószékről hirdetett evangélium volt az egyetlen örömhír: szombaton adták át a Makkai Sándorról elnevezett pedagógusdíjat és több iskolakezdési támogatást is, valamint köszöntötték a négy új, most induló református köznevelési intézményt.

„Nagy ajándék, hogy az új tanévben Isten Igéjére együtt figyelve indulhatunk el az evangélium üzenetével” – fogalmazott a Kárpát-medencei református oktatási intézmények közös tanévnyitóján Steinbach József dunántúli püspök. A Magyarországi Református Egyház (MRE) immár másfél évtizede rendezi meg a köznevelési intézményeinek közös tanévnyitóját, amelyet 2010 óta a Kárpát-medence református oktatási intézményeivel együtt tartanak meg, és amelynek minden esztendőben más-más egyháztest intézménye a házigazdája. A 2018/2019-es tanévet megnyitó ünnepi istentiszteletnek szeptember 1-jén a székesfehérvári Széchenyi utcai református templom adott otthont.

„Abba kapaszkodunk az elinduláskor, hogy bízhatunk az Úrban, az élő Istenben, aki Jézus Krisztusban megváltott bennünket, és ez a bizalom mindenre elégséges” – mondta az igehirdető, aki a 25. zsoltár első hat verse alapján rámutatott: a református közoktatási, intézmények legfontosabb sajátja a rendszeres kegyesség, amely megjelenik iskoláinkban, a napi áhítatokban és a tanórákon is. „Ha nem közvetlenül szólunk is róla, de bízhatunk az Úrban, és őt követhetjük. A tanárok felelőssége és szent elhívása, hogy egy tanórán az adott tantárgyat úgy adják át, hogy azzal Isten üzenetét közvetítsék” – fogalmazott az egyházi vezető.

Mint mondta, nem adhatunk hitet a diákoknak, mert az Isten ajándéka, ő cselekszik, de kérhetünk a keretekhez tartalmat, élő hitet, és bízhatunk az Úrban, követhetjük őt, hitvallást tehetünk róla. „Ma különösen hangsúlyos, hogy ne szégyelljük, hanem adjunk számot a bennünk lévő reménységről, ahogyan a zsoltáros teszi: »Vezess hűségesen és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.« (Zsolt 25,5) Ha ezt el tudjuk mondani, tele lesz a szolgálatunk, az életünk, az intézményeink örömmel, reménységgel, még hogyha elfáradnánk is. De soha nem fáradhatunk meg, mert szabadító Istenünk van” – mondta Steinbach József.

Feladat és felelősség

A tanévet megnyitó beszédében Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke elmondta: joggal tarthatjuk mennyei Urunk megtartó kegyelme megnyilvánulásának az egyházi iskolák adta lehetőséget, amelyre nagy szükségünk is van megmaradásunk érdekében. „Időnként felteszik nekem a kérdést, miért van szükség a 21. században református, egyáltalán egyházi iskolákra. A válaszom erre az, hogy nekünk ma különösen szükségünk van a tudományos ismeretek gazdag tárházával rendelkező, református keresztyén hitükben szilárd alapon álló, magyar nemzetük iránt egész életükre elkötelezett fiatalokra.”

Mint mondta, azzal a reménységgel tekinthetünk anyaországi és az országhatáron túli református iskoláinkra, hogy a bennük tanuló fiatalok jelenthetik megmaradásunk zálogát Európában. „Keresztyén eleink megmaradásának nagy titka, hogy mindig készek és képesek voltak kérni és elfogadni Isten megtartó kegyelmét és áldó szeretetét. Ezt a feladatot és felelősséget bízták ránk is, ennek teljesítését várja tőlünk a történelem Ura.” Hogy ennek a feladatnak történelmi távlatokban is meg tudjunk felelni, ehhez van szükségünk az ifjúságra, ebben lehetnek segítségünkre iskoláink – hangsúlyozta a főgondnok.

A tanévnyitón adták át a Makkai Sándor-díjat, amelyet a református nevelési eszményeknek a mindennapi gyakorlatba átültetésében elévülhetetlen érdemeket szerzett magyarországi és határon túli pedagógusok elismerésére alapított egyházunk Zsinata. A díjat ez évben Mészáros Szilvia székesfehérvári és Sebestyénné Balogh Erzsébet túrkevei tanárnő, valamint Farkas Ferenc kézdivásárhelyi iskolaigazgató kapta.

Bővült a református intézményhálózat

Papp Kornél, az MRE Oktatási Irodájának vezetője az istentiszteletet követően köszöntötte a 2018/2019-es tanévben induló református köznevelési intézményeket, megemlítve az éppen negyed százada újjászerveződött vagy alapított református köznevelési intézményeket is.  „Ez év februárjában hat állami általános iskola átvételét kezdeményezte egyházunk, négy esetben a mai nappal, szeptember 1-jével történhetett meg a fenntartóváltás, két esetben – pályázati kötöttségek miatt – jövőre valósulhatnak meg a tervek” – mondta az irodavezető.

Összességében 4 új intézmény és 3 új tagintézmény jött létre, amelyekben két helyen óvodai, öt helyen általános iskolai és nyolc helyszínen alapfokú művészeti iskolai feladatot látnak el.  A 2018/19-es tanévben így 172 településen, 406 feladatellátási helyen, 294 köznevelési feladatot lát el 176 intézmény keretei között a református köznevelés.

Több óvodára van szükség

Az intézményrendszerben 80 óvoda, 107 általános iskola, 34 gimnázium, 15 szakgimnázium, 6 szakközépiskola, 23 alapfokú művészeti iskola, 3 fejlesztő nevelést-oktatást végző gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai intézmény, 23 internátus, valamint egy pedagógiai szakszolgálat, egy utazó gyógypedagógusi hálózatot működtető, és egy pedagógiai szakmai szolgáltató intézmény működik. A többcélú intézmények száma 46. A 176 intézményt fenntartó 118 egyházi jogi személy közül 108 egyházközség.

Új hangszerekkel kezdik a tanévet

Szép példája annak, hogy az állami intézményfenntartóknál indult fejlesztések begyűrűznek az egyházi fenntartókhoz is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma májusban támogatási szerződést kötött egyházunkkal, melynek keretében idén mintegy 83 millió forint értékben juthatnak hozzá intézményeink hangszerekhez. „Tavaly az állami szektorban indult el a fejlesztés, amelynek hatását idén már az egyházi intézmények is érzékelhetik” – mutatott rá Papp Kornél.

Az ünnepségen jelképesen átadták a Pianínó Program és Hangszercsere Program keretében kapott hangszereket is. Előbbi 41,5 millió forint értékű fejlesztésre ad lehetőséget, és keretében két esztendő alatt valamennyi református általános iskola és gimnázium elektromos zongorához juthat hozzá. Ezekben a napokban 53 általános iskola és 12 gimnázium vette birtokba az ének-zene oktatást segítő értékes hangszert. A Hangszercsere Programban az alapfokú és középfokú művészeti iskolák 36,6 millió forint értékben kapnak – igényeik szerint – új hangszert, a Hangszerfelújítási Program keretében pedig 5,1 millió forint értékben újíthatják fel jelenlegi hangszerparkjukat.

Követésre érdemes példák

A Református Pedagógiai Intézet (RPI) 2017 októberében hirdette meg pályázatát az RPI bázisintézménye és az RPI kiemelt bázisintézménye címek elnyerésére. Céljuk volt kiválasztani a református köznevelési intézmények közül azokat, amelyekben a nevelő-oktató munka során megjelennek a kor elvárásaihoz illeszkedő szakmai innovációk, jó gyakorlatok, amelyek követésre érdemesek a hasonló típusú intézmények körében, és amelyek a református társintézményeknek hozzáférhető módon helyet, lehetőséget nyújtanak műhelymunkák, bemutató órák és továbbképzések megtartására. Az elismeréssel járó okleveleket Szontagh Pál, az RPI igazgatója adta át 7 bázisintézmény és 9 kiemelt bázisintézmény képviselőjének.

Ábrám Tibor főgondnok, a Zsinat világi alelnöke a 2009-ben létrejött Kárpát-medencei Református Oktatási Alap által adományozott bibliákat adta át. Az alap egyik célja bibliák adományozása a Kárpát-medencei, határon túli középiskolák 9. évfolyamos tanulóinak. Idén közel ezer bibliát juttattak el a diákokhoz, a tanévnyitón jelképesen, minden kilencedikes nevében a Nagyberegi Református Líceum egyik tanulója vette át az adományt.

A tanév kezdete lehet örömhír is, de vannak, akiknek nehézséget okoz az iskolakezdés, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) immár tíz éve minden tanév elején olyan iskolakezdési csomagokat gyűjt adományozók jóvoltából, amelyeket a rászoruló családoknak tudnak átadni. Évente 10 református oktatási intézmény is részesül ebből az ajándékból, ezeket az adományokat szintén a tanévnyitó végén Gilicze Réka, az MRSZ kommunikációs vezetője adta át.

A tanévnyitó ünnepségen Berze János lelkipásztor bemutatta a Székesfehérvári Református Egyházközség és intézményeit, a Talentum Református Általános Iskolát és az Olajfa Református Óvodát.

A huszadik oktatási évét megnyitó óvoda gyermekei műsort is adtak. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának nevében Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár köszöntötte az egybegyűlteket, valamint felszólalt Cser-Palkovics András, Székesfehérvár város polgármestere is. A hagyományoknak megfelelően a tanévnyitó után tartották meg a magyarországi köznevelési intézmények zártkörű fenntartói-igazgatói értekezletét.

Jezsoviczki Noémi / Reformátusok Lapja, fotó: Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.