Nézzétek az ég madarait!

2012. december 12., szerda

Fotópályázat az ég madarainak védelmében.

A hideg napok beköszöntével ismét eljön énekes madaraink táplálásának ideje is. Több református gyülekezeteinkben már van hagyománya, hogy ilyenkor madáretetőket helyeznek el, közösségi gyülekezeti szinten élik meg az ÉG MADARAINAK VÉDELMÉT. (Ajánlott igeszakasz: Zsoltárok könyve 8. rész)

Az MRE Ökogyülekezeti Tanácsának ajánlása és egyben felhívása is, hogy készítsünk madáretetőket, lehetőleg természetes vagy legalább újrahasznosított alapanyagokból, egyéni vagy akár közösségi munkával (pl. gyermekeink bevonásával) és osszuk meg egymással ötleteinket, élményeinket, tapasztalatainkat!

Madáretető készítés közben akár meg is látogathatnánk egymást, beszélgethetünk gyülekezetünk, hitéletünk, egyházunk jövőjéről. Az elkészült etetőket idős, egyedülálló testvéreink számára is elvihetjük ajándékba, bekapcsolódva ezzel gyülekezetünk diakóniai szolgálatába, az evangélium hirdetésébe.

A Tanács az idei, 2012 évben az alábbi témában hirdet fotópályázatot:

MADÁRETETÉS ÉS MADÁRETETŐK A TEMPLOMKERTBEN

A beérkezett fényképeket egy az Ökogyülekezeti Tanács által felkért bizottság fogja elbírálni.
A zsűri által kiválasztott, a témát legjobban bemutató fényképeket és azoknak készítőit az Ökogyülekezeti Tanács az alábbi díjazásban részesíti:
az első öt helyezett fénykép megjelentetése, közlése a református médiumokban, (Reformátusok Lapja, www.reformatus.hu) valamint a legtöbb szavazatot kapó további három fénykép készítőjét, ill. gyülekezeti közösségét a Magyar Madártani Egyesület (MME) Madártávlat című újság éves előfizetésével jutalmazzuk.
A fényképeket az alábbi email címre várjuk: info@okogyülekezet.hu
A fényképek beküldésének határideje: 2013. január 31.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.