Ráckeresztúr negyedszázados

2012. március 30., péntek

A ráckeresztúri drogrehabilitációs otthon fennállásának 25. évfordulóját ünneplő jubileumi konferencián ifjúság- és drogpolitikusok, segítő szakmabeliek és az otthon lakói ünnepeltek együtt március 29-én. A konferencia a Református Diakóniai és Felnőttképzési Intézetnek köszönhetően akkreditációs pontot ért a résztvevő szociális munkásoknak.

Megnyitójában Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a család és a nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte: a gyermeknevelés olyan, mint a szoborfaragás, a bevésett minták később nehezen módosíthatók.

A konferencia résztvevői a nap folyamán különböző műhelyeken foglalkozhattak a hazai és külföldi drogstratégiák kérdéseivel, a magyarországi drogterápiás programokkal, valamint a ráckeresztúri otthon történetével is. Ezen kívül szabadult szenvedélybetegek is beszéltek életükről és gyógyulásukról.

Az eseményt záró áhítaton megrendülten mutatta be a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM) Történeteink című könyvét Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke. A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent könyv a drogterápiás otthon lakóinak történeteit tartalmazza feketén-fehéren. A püspök méltatásában kiemelte azoknak a bizonyságtételeknek az erejét, amelyek mögött nemcsak részletes teológiai ismeretek, hanem valódi, fájdalmas sorsok, tapasztalatok vannak.

Bölcskei Gusztáv a napi újszövetségi Ige, a Mt 26,36–46 alapján elmondta: a világot teremtő Ige valóban emberré lett, ismeri a halálos elhagyatottságot, a félelmet, és üdvözíteni akarja a félelmei közt vergődő embert.

Zárszavában Czibere Károly, a KIMM munkáját is felügyelő Szeretetszolgálati Iroda vezetője kijelentette: ami Ráckeresztúron zajlik már negyed évszázada, nem csoda és nem teljesítmény, hanem áldás és Isten országának megvillanása. Az irodavezető idézett a Ráckeresztúron szabadult Kubiszyn Viktor nemrégiben megjelent könyvéből, a Drognaplóból: „Tizenöt évet felül lehet írni egy év terápiával? Isten mindenre képes, de én nem. (...) A Sátán én vagyok – de az Úr, ha kérem, megment magamtól."

„El sem hiszem, hogy mindez velem történik – nagyon megható végiggondolni mindazt, amit Isten tett itt az elmúlt évtizedekben" – mondta el Victorné Erdős Eszter lelkipásztor, az KIMM alapító vezetője. Az ünnepségen köszöntötték a misszió két munkatársát, Selmeci Lajost és Nerada Mátyást, akik immár húsz éve mentik a kallódókat. „Húsz év alatt a fa olyan erős gerendává érik, amely meg tudja tartani a tetőt" – mondta köszöntőjében Victorné Erdős Eszter. A ráckeresztúri rehabilitációs otthonra is erősebb teher nehezedik – az utóbbi időben ugyanis nőtt az illegális pszichoaktív szereket kipróbáló fiatalok aránya.

Bagdán Zsuzsanna, fotó: Kalocsai Richárd

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.